Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - HUSZONÖT ÉVE ZÁRULT A II. VATIKÁNI ZSINAT - Cserháti József: Hogyan él bennem a II. Vatikáni zsinat
Cserháti József püspök HOGYAN ÉL BENNEM A II. VATIKÁNI ZSINAT „Visszaemlékezések” címen kis életrajzon dolgoztam az utóbbi években. A kézirat 119—124. oldalán írtakat közlöm itt. VI. Pál pápa 1964. szeptember 15-én címzetes püspökké, és a pécsi egyházmegye apostoli kormányzójává nevezett ki. így résztvehettem a II. Vatikáni zsinat harmadik és negyedik szessziójában. Mint 2461. püspök jelentem meg a Szent Péter Bazilikában. A két zsinati időszak életem legnagyobb élményei közé tartozik. A harmadik szesszió- ban az egyház természetének, rendeltetésének kérdései merültek fel. A legtöbb püspök átérezte, hogy az egyház új szakaszának kezdetéről van szó: valamin túl kell jutni, ami nem jöhet többé vissza. Meg kell találni az egyház életének új megfogalmazásait, amelyek tartalmilag és alakilag hosszú évszázadokon keresztül fogják meghatározni az egyház képét. A harmadik ezredév egyházának küszöbén állva éreztük a nagy felelősséget, mit mondunk a Szentlélek sugallatára az egyházról. A világ minden püspöke — talán háromszáz kivételével — jelen volt. Már ez a tudat is kikényszerítette belőlük a végsőkig menő elszántságot a felelősségvállalásban. Mi, magyarok a Domus Mariae-ban, az olasz Katolikus Akció Központi Házában laktunk a Via Aurelián. Innen vittek be autóbuszokkal minden reggel a Szent Péter térre. Nyolc órától—fél egyig voltunk ott, először szentmisét hallgatva, majd a zsinati tárgyalásokba bekapcsolódva a világ legnagyobb templomában figyeltük, segítettük alakítani a felvetett kérdéseket. Szép ősz volt Rómában, a zsinati aulában mégsem a közeledő télről, hanem tavaszról beszéltünk. János pápa azt várta a zsinattól, hogy az egyház uj tavaszát indítsa el. Mintha valóban sohasem látott és hallott, már régen elásott kincsek kerültek volna újból elő. Mindenki örült az új kezdeményezésnek. Az „aggiornamento” zsinatja, az irodai munkában használt kifejezés, a „napi szintre" való hozás értelmében újra érvényre kívánta juttatni a régi igazságokat. AII. Vatikáni zsinat az egyháztörténelem legújabb szakaszának legnagyobb jelentőségű eseménye lett. Az újraébredés és újrakezdés légköre vett körül bennünket. Ezt lehetett érezni a zsinati aulában, de mindenütt a Vatikánban, sőt a városban, még Róma környékén is. Élénken emlékszem ma is két szomszédomra, akikkel a Szent Péter bazilikában együtt ültünk az utolsó oszlop 7. sorában. Az egyik Jean Vilnet Lille-i püspök, a francia püspöki kar mai elnöke, a másik John Callenger kanadai tábori püspök volt. Az utóbbi egyszer azt mondta nekem: milyen jó magának, mert vannak hívei, nekem csak ágyúim. — Figyelhettük az egyházi hierarchia egészét. Emlékezetes marad Felici, a zsinati titkár, a későbbi bíboros ékes latin nyelve. Jól, élvezetesen vezette protokollját. Ma is magam előtt látom Döpfner bíborost, a müncheni érseket, örültem ger- manikus társam bátor, kolerikus, „teutonikus” szereplésének. A német püspökök, az „Anima”-ban, a német papok kollégiumában minden héten hétfőn du. 4—8-ig tea-szünettel zsinati megbeszélést és előkészületeket tartottak. Mi, magyarok részt vehettünk ezeken, ami nagy kitüntetésnek számított. Az összes német püspök jelen volt, úgyszintén a zsinati tanácsadók, kiváló tudósok, szakemberek. Itt ismertem meg Kari Rahnert és Ratzinger bíborost, az akkor még teológiai tanárt. így a következő hétre mindig fel voltunk készülve, megkaptuk a zsinati anyagot; csak figyelnünk kellett arra, milyen kérdéskiemeléssel tárgyalják meg az egyes tételeket. Hihetetlenül sokat tanulhattunk e találkozón. 188
