Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 3. szám - HUSZONÖT ÉVE ZÁRULT A II. VATIKÁNI ZSINAT - Bánk József: Magyar Főpapok a II. Vatikáni zsinaton - Visszatekintés

mányzót bízta meg helyettesítésével, jóllehet voltak idősebb megyéspüspökök is itthon. Ezek személye nyilván nem volt az állam részéről elfogadható.3 Minthogy ez volt az első alkalom, hogy magyar püspökök külföldre mehettek, különö­sen egyetemes zsinatra, itthon nagy külsőségekkel búcsúztatták őket. Hamvas Endre Csanádi püspök így nyilatkozott indulás előtt az Új Ember katolikus hetilapnak: ,A zsinat maga nagy ügy és alkatom. Elvégre az egyház 2000 éves történetében csak 20 egyete­mes zsinat volt, s az utolsót 92 éve tartották. A mostani zsinat által lehetőséget kap az egyház, hogy szembenézzen önmagával. Amint König bíboros nagyon jól fogalmazta meg a zsinat feladatát: az egyház élő szervezet, az időben hat, és állandóan kell önma­gán munkálkodnia, magát megújítania, hogy azt, ami benne örök, újra átgondolja...” Ok­tóber 3-án a pesti Bazilikában Hamvas Endre püspök ünnepélyes Veni Sancte-t tartott. Az ünnepi beszédet Várkonyi Imre, az A. C. igazgatója tartotta, akit Grősz József kalo­csai érsek letartóztatása után (1951. máj. 13.) kalocsai főkáptalani helynökké választot­tak. — A pályaudvaron okt. 4-én a búcsúztató beszédet pedig Cserháti József pécsi káp­talani hely nők mondta. Őt 1961. febr. 24-én választották helynökké, mivel az állam nem fogadta el Beton Gellért apostoli kormányzói kinevezését. Az első ülésszakon a magyar püspökök még nem szólaltak fel. A13. ülésen azonban a reggeli szokásos nyitó szentmisét — Felici főtitkár felkérésére — Hamvas Endre Csa­nádi püspök végezte 2211 püspökkel együtt. Ez figyelem volt a magyar püspökökkel szemben. — A római tartózkodás módot adott arra is, hogy a vatikáni tisztviselőkkel és más püspökökkel érintkezhessenek. Hazatérésük után Hamvas püspök röviden így fog­lalta össze az első ülésszak munkáját: „Úgy vélem, hogy a zsinaton és annak ideje alatt, tanácskozásokon és találkozásokon egyaránt, nem végeztünk rossz munkát. Hozzáse­gítettünk előítéletek, fogalmak, meghatározások, helyzetképek tisztázásához. Reméljük, gyümölcsöző lesz a munkánk...” II. ülésszak (1963). Ez 1963. szept. 29-én kezdődött, s erre már több püspök indulha­tott a Keleti pályaudvarról Rómába: Hamvas Endre Csanádi, Kovács Sándor szombathelyi, Papp Kálmán győri megyéspüspök, Kovács Vince c. püspök, váci apostoli kormányzó és Szabó Imre esztergomi segédpüspök. (De még mindig itthon maradt a többség...) Mint peritusok, azaz szakértők: Brezanóczy Pál egri és Klempa Sándor veszprémi apostoli kormányzók utazhattak, ám Schwartz-Eggenhoffer esztergomi apostoli kormányzó meg­int itthon maradt. Viszont a zsinati atyák kísérői igen megszaporodtak.4 Ha már személyes beszámolóról van szó, ismét felmerül a kérdés: hogyan kerültem én is a „választott” kísérők közé? Hamvas Endre püspök úr express levélben hivatott magához. Nagyon kért, hogy menjek ki vele, vigyek írógépet és így a szükséges levele­zésben segítségére lehetek. Mivel egyszer már az előző évben visszautasítottam felké­rését, másodszor nem tudtam kitérni a megtisztelő kérés elől. A zsinati atyák, a népes kísérettel együtt vonattal indultak az Örök Város felé. Amikor Rómába értünk, a Domus Mariae négyemeletes szép és nagy parkkal övezett egyházi épületében kaptunk elhelyezést és kitűnő ellátást (a költségeket a Szentszék fedezte). Ebben a hatalmas házban még kb. 100 brazil püspök kapott szállást, s ott volt még két bíboros: Ruffini palermói és Urbani velencei bíboros, valamint a barii érsek is. Örülük, hogy közelebbről megismertük a brazil püspökök titkárát, a később világhírnévre szert tett Helder Camarac. érseket. Mindig nyilvántartotta egy-egy püspök jubileumát, névnap­ját, s ilyen alkalmakkor a közös étteremben az ünnepeltet énekkel köszöntötték. Csak­nem minden napra esett ilyen brazil énekes köszöntő. Helder Camara zsinóron fake­resztet viselt a nyakán. S mikor egy olasz püspök ezt szóvá tette, azt válaszolta: Krisz­tust sem aranykeresztre feszítették fel. A reggelit már liturgikus ruhában (lila reverenda, karing és lila manteletta) költöttük el. Reggeli után két autóbusz 7.30-kor szállította a zsinati atyákat a Szent Péter Bazilikába, ahol 9 órától 12-ig tárgyalásokon vettek részt. Nekem azonban mindennap szállásomon 184

Next

/
Oldalképek
Tartalom