Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Miklós: Útkeresés - Gondolatok a magyar katolicizmus néhány sajátosságáról
az örökkévalóságba indulóknak végső reménysége. VI. Pál pápa ezt mondja zsinati záróbeszédében: Az egyház reményei leszünk, ha megfelelünk a következő feltételeknek: Az Isten Szavában keressük az eligazítást, nem pedig szélsőséges politikai eszmékben vagy divatáramlatokban... — Ha elkerüljük a minden ellen tiltakozó epés kritikát... — Ha hűségesen ragaszkodunk „helyi egyházunkhoz”, amely az egyetemes egyházhoz csatol minket. Csak így kerülhetjük el azt a veszélyt, hogy elszigetelődjünk, és az egyes közösségek kizárólag önmagukat tartsák „Krisztus igazi egyházának”... — Ha megőrizzük őszinte közösségünket püspökeinkkel, akiket az Úr állított egyháza élére... — Ha nem tekintjük magunkat az evangélium egyetlen birtokosának, mert tudatában vagyunk annak, hogy az egyház sokkal szélesebb és változatosabb, mint mi gondolnánk... — Ha egyre inkább fokozódik bennünk felelősségünk, buzgóságunk, kötelezettségvállalásunk, missziós küldetéstudatunk... — Ha minderre őszintén törekszünk, akkor valóban az egyház reménységeivé válunk! Tomka Miklós ÚTKERESÉS — Gondolatok a magyar katolicizmus néhány sajátosságáról — 1990. januárjában a Teológiai Napokon előadást tartottam „A magyar katolicizmus válsága” címmel. Ennek részleteit az Új Ember közölte — az írást szándékaimtól eltérően élessé téve. Az itt közreadott teljes anyag célja nem kritikus látlelet, hanem útkeresés. A magyar kereszténység számára új korszak kezdődik. Túléltük negyven év egyházüldözését! Megfogyva, megtépázva mérlegeljük lehetőségeinket. A romeltakarítás közben egyszerre ügyelünk értékes építőanyagra és megbúvó bombákra. Számos ellentmondásra kell megoldást találnunk. Egyfelől tapasztaljuk a kereszténység iránt megnőtt igényeket, s részesei vagyunk a vallási megújulásnak. Másfelől fájóan viseljük kicsiségünket, korlátáinkat, tehetetlenségünket. Örömmel állapítjuk meg, hogy a megújulás a hetvenes évek óta számszerűen is kimutatható. Ám azt is látjuk, hogy ennek a nyilvános társadalmi felelősségvállalásban kevés nyoma van. Egyfelől elámulunk a lehetőségek szaporodásán. Másfelől jóformán elképzelésünk sincs, hogy miképpen használjuk s hasznosítsuk azokat. Fontosak ezek az ellentmondások? Érdemes rájuk szót vesztegetni? Hiszen a magyar katolicizmus Isten kezében van! S mennyivel fontosabb a Gondviselés, mint saját elégtelenségeink, mint életünk kisebb-nagyobb ellentmondásai! De Isten népe sorsát nemcsak az Úr alakítja, hanem maga a nép is. Ennek a népnek ezen a Földön, ebben a társadatomban, evilági eszközöket felhasználva kell küldetését teljesíteni. Annak felhány- torgatására, hogy a Lélek az ő egyházát milyen veszélyek, csapdák, buktatók között vezeti, nincs jogunk és nincs lehetőségünk. Az akadályverseny sikeres végigfutása, a jó harc megharcolása ellenben a mi feladatunk. S ehhez nem árt, ha ismerjük az adottságokat, a vágyálmok mögötti kemény realitást, a magyar katolicizmus valóságát. 144
