Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Belterjes vagy nyitott kereszténység?
mivel Isten országának üzenete az egész ember javát keresi. Krisztus az egész embert megváltotta, azt az embert, aki lényege szerint a másik emberre és a közösségre irányul. Gyanús megcsonkítása lenne az evangéliumnak, ha úgy értelmeznénk, hogy az üzenet az egyes ember leikéhez szól csupán, és személyhez szóló vigaszt akar csak hozni. Kirajzolódnak feladataink. Ha hiányzik élő tanúságtételünk, amelynek a munka, a hivatás, a tanulmányok, a lakóhely, a szabadidő, a baráti együttlétek stb. területén is hatékonynak kell lenni, akkor nem fogjuk tudni kitölteni azt a szellemi-lelki űrt, amely érezhető társadalmunkban, s más erők fognak oda behatolni és érvényre jutni. Semmiképpen sem vonulhatunk vissza istentiszteleti közösségeink befelé forduló egyházias szférájába. A „harmadik világ” problémái élesen vetették föl a kérdést, hol a helye, szerepe az egyháznak. A II. Vatikáni zsinat ünnepélyesen kinyilvánította az egyháznak az emberiséggel való szolidaritását. Ez a fogalom akkoriban egészen új és radikális volt. A Gaudium et Spes kezdetű konstitúcióban szolidaritást vállalt az egyház az egész emberiség örömeivel és reményeivel, gondjaival és szenvedéseivel. Azóta azonban előtérbe került a szegényekkel való közösségvállalás gondolata és radikális gyakorlata. A szegényekkel való kiemelt törődés vajon csak a harmadik világ egyházi közösségeinek a gondja? Miközben egyre tudatosabban gondolkodóvá válik körülöttünk a társadalom, nincs-e meg annak a veszélye, hogy mi magunk visszahúzódunk valamiféle semleges, „politikamentes”, közömbös, „steril”kereszténységbe? Miközben világosan kell hogy előttünk álljon: az egyházat tévedés volna valamiféle „értékvédő irodának” fölhasználni politikai-gazdasági célok érdekében, az egyháznak, a keresztény közösségeknek hitükből fakadó kötelességük Krisztustól kapott értékeikkel jelen lenni a világban és a társadalomban. Az egyház nincs hozzákötve semmiféle politikai rendszerhez sem, és igent mond a politikai pluralizmusra (Gaudium et Spes 76). Következetesen végig kellene gondolnunk: itt és most, a mai magyar társadalomban miként vehetik ki a szerepüket a keresztények az egész társadalmat érintő ügyekben. Világosan különbséget kell tennünk: az egyháznak mint intézménynek és az egyháziaknak elsődleges feladatuk az evangélium hirdetése - akár alkalmas, akár alkalmatlan. A megélt evangéliumból azonban gyakorlati következmények fakadnak, az egyes emberek, a keresztény hívők gyakorlati tettei és állásfoglalásai. Az Isten szerinti társadalomban nincs semmiféle helye az ember ember-fölötti uralmának, nincs helye semmiféle kiszolgáltatottságnak és elnyomásnak. Az egyház tulajdonképpen akkor szolgálja leginkább a világot, ha radikálisan komolyan veszi feladatát, hogy „szent nép” legyen (vö. 1 Pt 2,9). Éppen ezáltal válhat a társadalom „sójává”, hogy jelszerűen megéli az evangéliumi társadalmi és szociális rendet. Veszélyes volna, ha úgy gondolkodnának a keresztények, hogy a világ iránti felelősség és a világ megváltoztatása csak az egyházon kívül volna lehetséges. Természetesen kötelessége a keresztény embernek, hogy adott esetben közvetlenül is felelősséget vállaljon a társadalom életében - ha kell, a közvetlen politikában is. A legfontosabb és valóban pótolhatatlan szolgálat azonban, amit a keresztények a társadalomnak nyújtanak, hogy igazán egyházat alkotnak, amelyben jelszerűen megvalósul az igazság, a béke és az öröm a Szentlélek által. „Az számít embernek, aki vállalja a felelősséget az embertestvérekért és a történelem alakulásáért” (Gaudium et Spes 52). Kispolgári, belterjes kereszténység kísértéseivel is szembe kell néznünk, amikor változik körülöttünk a világ. Az igazán megélt kereszténység, amely figyelembe veszi a másik embert, az emberek másságát, a már megkezdődött Isten országának munkálásával lényeges módon hozzá tud járulni az emberek életének minőségi változásához. Nemritkán különféle megjelölésekkel, bélyegekkel látják el a kereszténységet. Szoktak beszélni kultúrkereszténységről, hitbuzgalmi kereszténységről, sekrestyevallásosságról, egyesületi és mozgalmi kereszténységről, politikai kereszténységről. Evangéliumi kereszténységre van szüksége a világnak, olyan katolikus kereszténységre, amely hozzá tud járulni a széthulló társadalom egész-ségének helyreállításához. 74
