Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - Szennay András: Helyünk e hazában
„mindent kritizálok” táborába. Felelősek vagyunk saját közös holnapunkért. E felelősségtudat késztet munkára csakúgy, mint az evangéliumi erkölcsnek szóval és élettel való propagálására. Keresztény hitünk szolgálatvállalásra küld, a közjó, a közbiztonság, a nehéz, netán szegény sorban élők, az igazságtalanságot szenvedők szolgálatára. E szolgálat szellemét és tetteit vállalva, minden keresztény ember erőforrás lehet népünk jövőjének jobbra fordításában, társadalmunk betegségeinek gyógyításában. Ha valaha, hát a mi időnkben nem „ellenállókra”, hanem konstruktív erőket felsorakoztató „ felemelőkre" van szükség. Olyanokra, akik egyrészt a fájdalmakat enyhítik, másrészt erőt és bizalmat öntenek az emberek szívébe-lelkébe. S bár nem kell szemet hunyni a múltnak hibái, vétkei, mulasztásai fölött, mégsem ítélkezésre, számonkérésre vagyunk hivatottak, mindezt Isten jogaként ismerjük el. A mi dolgunk, hogy a belső békét erősítsük, hogy az emberekbe „lelket öntsünk”. A kölcsönös megértést kell előmozdítanunk, a kiengesztelődés szolgálatát kell vállalnunk. Természetesen e szabad elhatározásból, hívő meggyőződésből fakadó törekvéseinket csakis a számunkra, a mindenki számára biztosított szabadságjogok élvezetében realizálhatjuk. Az annyira kívánatos bizalom légköre csakis a valódi szabadság légkörében alakulhat ki. Szennay András „Minden társadalmi csoportban és nemzetben egyre több férfi és nő érzi magát saját közösségi kultúrája alakítójának és gazdagítójának. Mindinkább fokozódik az autonómia igénye és vele együtt a felelősségérzet. Ez rendkívül sokat jelent az emberiség szellemi és erkölcsi érettsége szempontjából. Jelentősége még világosabban kitűnik, ha a világ egységesülésére gondolunk, és arra a feladatra, hogy jobb világot építsünk igazságban és igazságosságban. így tehát egy új humanizmus születésének vagyunk tanúi, amelyben az számít igazán embernek, aki vállalja a felelősséget az embertestvérekért és a történelem alakulásáért.” Gaudium etSpes 55. „A különféle szervezetek, kiváltképpen a családszövetségek törekedjenek tanítással és tettekkel támogatni a fiatalokat, a házasokat, különösképpen az új házasokat. Iparkodjanak ránevelni őket az igazi családi, társadalmi és apostoli életre... Az egyház elismeri mindazt a jót, ami korunk lendületes társadalmi mozgalmaiban jelentkezik, különösen az egység felé való fejlődést, az egészséges szocializálódás, a társadalmi és a gazdasági összefogás folyamatát...” GS 52. „Az egyház egyébként küldetésénél és természeténél fogva nincs hozzákötve semmilyen kultúrához, semmilyen politikai, gazdasági vagy társadalmi rendszerhez... Éppen emiatt az egyetemessége miatt lehet a legszorosabb összekötő kapocs a különböző csoportok és nemzetek között, feltéve, ha bizalommal vannak iránta és ténylegesen elismerik teljes szabadságát a küldetésének teljesítésében. Ezért inti az egyház híveit, sőt az egész emberiséget, hogy Isten gyermekeinek ebben a családi szellemében emelkedjenek felül a nemzetek avagy a fajok között támadó mindenféle nézeteltérésen és tegyék belsőleg szilárddá a jogon alapuló társulásokat... Az egyház seg íteni és támogatni akarja az összes olyan intézményt, mely elismeri a személy és a család alapvető jogait és a közjó követelményeit.” GS42. 69
