Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kincskeresők (Szent Rókus egyházközség)
fejlődnek. Igyekezünk azonban más módon is elősegíteni. Például külön megbízottak vigyáznak az újonnan jöttékre, sok közös munkát végzünk az egyes fiatalokkal, sokan külön kis hattős imacsoportba tömörülnek, ahol sokkal több alkalom van az egymással való személyes törődésre. II. A CSOPORT ÉLETE Hiszek abban, hogy a Szentlélek vezet bennünket egyéni és csoportos életünkben egyaránt. Igyekszünk tehát minél nyitottabbak lenni a Szentlélek indításai iránt. Ennek talán legfontosabb segítője közös imádságaink. Sokat imádkozunk közösen. Minden találkozásunk egyik pontja az ima. Van közös misénk, legújabban van lehetőség a héten a miséken kívül a közös zsolozsmára és rózsafüzérezésre is. Ezeken még csak kevesen vesznek részt, de így is komoly imahátteret jelentenek a munkánkban. Az „ima emberei” az ima vérkeringésével hálózzák be kis helyi egyházunkat, míg mások másfajta módon épülnek be az egy testbe. Fontosnak tartom a szerves építkezést. Ezen azt értem, hogy a lassan érkező új emberek valóban beleépültek az egészbe. Az egy testnek váltak tagjaivá. Az egyes részfeladatok közül néhányat említenék még. A mai világban, amikor az emberiség annyira nem talál rá igazi értékeire, s ezért válságba jut, mi „kincskeresőnek” álltunk be. Sorra megpróbáltuk kiásni azokat a kincseket, amelyeket Krisztus bízott ránk. A szentmise talán az elsők között volt, melyet megpróbáltunk felfedezni magunknak. Liturgikus bizottságot állítottunk fel, Jungmann könyve nyomán részletesen átbeszélgettük a szentmisét. Megállapodtunk bizonyos feladatokban, melyeket a szentmisében a fiatalok láthatnak el. Öröm lett a miseszolgálat. Kis énekkarunk népénekes, gregorián, taizé-i és gitáros énekekkel szebbé teszi hetenkénti váltásban a liturgiát. A mise kezd közös találkozásunkká válni az Orral és egymással is. Közös munka, közös alkotás. S talán azt is egyre többen érzik, milyen jó együtt az Úrral, mennyire fontos, hogy belekerüljünk az ő szeretetének felemelő sugárzásába. Táborozásaink vezettek egyre közelebb keresztény életünk megértéséhez. Az ilyen alkalmak mindig át vannak szőve közös imádságokkal, elmélkedésekkel. Egyre inkább ráérzünk a csönd jelentőségére. Megértjük, mennyire fontos csöndben várakozni az Orra. Ilyenkor érezzük meg, hogy a Lélek valóban vezet, ha figyelünk rá. Leginkább itt tudjuk megvalósítani az egyfelé nézést. Ezért ezeket az együtt töltött időket érzem életünk egyik lendítő erejének. Természetesen ez is közös alkotás eredménye. A különböző feladatköröket a csoport tagjai töltik be, így van lehetőségem a lelkiekre is figyelni. Az egyház titkába is megpróbálunk behatolni. Az Apostolok Cselekedeteiből friss levegő árad. Az első keresztények közösségeinek élete ennyi idő távlatából is vonzó. Nagyobb egyházi közösségeinkből sokszor hiányzik az a látható szeretet, melyre így lehetne rámutatni: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást.” - A személyes kapcsolatok, a hatékonyság a legjobb 6-7 fős csoportokban (a jókedvű Parkinson törvénye szerint is). Ezek a csoportok az egyházközösségi, egyházi életben is gyümölcsözőek. Az egyházközösségi iroda tapasztalatai mindannyiunkat megtanítanak arra, hogy milyen széles skálában mozog híveink elkötelezettsége. Az évenként egyszer-kétszer be-benézőkkel egészen a tudatosan vállalt hitéletig. A kis egyházi közösségek alakítására csak az utóbbiak alkalmasak. Az egyéni döntés nem kerülhető meg, nem mellőzhető. Meg kell adnunk mindenkinek a szabadságot, hogy döntsön szívében Jézus mellett. A döntésben mond ki-ki igent a keresztségére és kezd eleven tagjává válni a Krisztus-közösségnek. A közösségi életben a leglényegesebb a készséges és együttes odaállás az Úr elé, hogy a Szentlélek az egész közösséget vezetni tudja. Ez leginkább az imában, a 61
