Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 1. szám
RENDHAGYÓ BEVEZETŐKÉNT, néhány idézettel indítjuk számunkat. A nagy fontosságú egyházi dokumentumokból és jeles szerzők tollából kiemelt gondolatok jól rávilágítanak a közölt írások mondanivalójának szándékára és lényegére. „A fiatalságnak igen jelentős befolyása van a mai társadalomban. Életük körülményei, lelki alkatuk, valamint családjukhoz való kapcsolataik is nagyon megváltoztak. Gyakran túl hamar kerülnek új szociális és gazdasági körülmények közé. Miközben pedig napról napra növekszik társadalmi, sőt politikai jelentőségük, szinte képteleneknek tűnnek az új terhek vállalására. Megnövekedett társadalmi súlyuk követelménye, hogy azonos fokban egyre jelentősebb legyen apostoli tevékenységük, amelyre már természetes hajlandóságuk is alkalmassá teszi őket. Személyiségük tudatának növekedtével, meg az életkedv és a feltörő tettvágy hatására felelősséget vállalnak magukra és szerepet akarnak maguknak biztosítani a társadalmi és kulturális életben. Ettől nagy remények beteljesülését várhatjuk - csak Krisztus szelleme hassa át munkakedvüket, s az egyház pásztorai iránti engedelmesség és szeretet éltesse azt. Maguk a fiatalok legyenek az ifjúság első és közvetlen apostolai: saját soraikban kell apostolkodniuk, jól megismerve társadalmi környezetüket.” (A világi hívek apostoli munkájáról 12. - II. Vatikáni zsinat) * * * „A fiatalok száma egyre növekszik és egyre inkább társadalmi szerepet vállalnak. Problémáik, melyek foglalkoztatják őket, bennünket is arra köteleznek, hogy megmutassuk nekik az evangéliumi eszményt és példát adjunk nekik, amelyet követhetnek. A cél az, hogy megismerjék hitüket, megtanuljanak imádkozni és ők maguk legyenek kortársaik, az ifjúság apostolai. Az egyház nagyon bízik bennük, mi magunk is ismételten kifejeztük bizalmunkat.” (VI. Pál: Evangelii nuntiandi 72.) ❖ ❖ * „Az egész egyháznak kell evangelizálnia az egész ifjúságot. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy egyházunk közvetlen reménysége a mának ifjúsága. Hogy pedig ez a remény megalapozott legyen, a valóságos helyzetet kell szem előtt tartanunk. A kemény valóság pedig az, hogy minden fiatalt meg kell szólítanunk, az egész ifjúsághoz kell fordulnunk. Mindenkihez, megkülönböztetés nélkül, mert Jézus Krisztus evangéliuma az üdvösség üzenete. Ennek az üzenetnek a legtávolabbiakhoz is el kell érkeznie. Ennek a lelkipásztori prioritásnak túl kell lépnie még saját, jó szándékkal elképzelt határait is. Meg kell érintenie az egész ifjúság szívét. Szólnunk kell a fiatalokhoz, ...hogy alakítsák a jövendő világot és, hogy már ma ébredjenek tudatára felelősségüknek, azoknak a feladatoknak, amelyeket Isten bízott rájuk... A fiatalok kapcsolódjanak be felelősen a társadalom, az emberi közösség életébe és őszinte felelősséggel válasszák meg hivatásukat, életpályájukat... Vállalják lelkesen saját kortársaik között az apostolkodás munkáját.” (Az argentin püspöki kar pásztorleveléből, 1981. május 8.) * *'* „AZ EGYHÁZ BETEG. TEKINTETTEL A VÁRAKOZÁSOKRA ÉS FELADATOKRA, A HELYZET RENDKÍVÜL SÚLYOS. AZ EGYHÁZNAK NAGYOBB SZÜKSÉGE VAN AZ IFJÚSÁGRA, MINT BÁRMIKOR; SZÜKSÉGE VAN AZ IFJÚSÁG TEHETSÉGÉRE, MUNKÁJÁRA, BÉKEVÁGYÁRA ÉS A KÖZÖSSÉG UTÁNI VÁGYÁRA, ÖTLETEIRE ÉS ÁLMAIRA. AHOL MUNKÁHOZ LÁTTAK MÁR AZ IFJÚ EMBEREK,-^ OTT MEGMUTATKOZIK, HOGY MINDEN VÁRAKOZÁST FELÜLMÚLNAK, ABÁJVV KELLŐS KÖZEPÉN MEGMOZDULT AZ IFJÚSÁG, EZÉRT VÁROM AZfFÍÜSÁGOT V ÉS BELÉJE VETEM AZ EGYHÁZ JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOS REMÉNYEMET.’’^. (KÖNIG BÍBOROS, 1984) .y
