Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)

1989 / 1. szám - KÖRKÉP - Koncz Lajos: Azonosulás az egyházzal és az ifjúság

hívő a maga áldott Isten-közelségéből és boldog identifikációjából a világot, embertársait segítheti. Kimeríthetetlenek az utak és helyzetek, a hit, remény, szeretet vigasztaló megnyilvánulásainak a lehetőségei... A szolidaritásvállalás, az identifikációra való rásegítés oly mérvű lehet, mint ahogy Maximilian Kolbe egy családapa helyett önkéntesen vállalja a halált. Tehát nem az „intézményesülés” az „igazi” egyház, bár az is az egyházhoz tartozik. Foucauld atya térben és időben a látható egyháztól irdatlan távolságban volt, mikor a vad tuareg törzsek közt sátorát felverte. S mégis ő lett köztük ismeretlenül az egyház és Krisztus, ahogy segítette őket, nem az intézmény eszközeivel (iskola, orvosi segítség, kultúrjavak), hanem azzal, ahogy általa abban a vad, irgalom nélküli, végül is számára is halálos világban jelenvalóvá lett Krisztus alázatos, önfeláldozó szeretete.5

A protestáns, vértanú Bonhoeffer hires figyelmeztetése (a hitleri időkből): „Az egyház csak úgy egyház, ha másokért van.” A zsinat egyháza teljességében felismerte ezt az igazságot és krisztusi szándékot (gondoljunk a Gaudium et spes világ-szolidáris fejezeteire!). A zsinati egyház hívei legyenek szüntelen tudatában ennek a küldetésnek és hivatásnak, és mindig ennek dinamikája mozgassa őket és késztesse szolgálatra jelentkezni, munkát vállalni az eddig passzivitásba kényszerült híveket is. Aki egyébként egyháztudatában a fent vázolt identifikációra eljutott, nem is fog tudni másképpen cselekedni. Ebből a szempontból az egyház legjobban az ifjúság lelkesedésére számíthat, mert tapasztalati felmérések igazolják, hogy még a papi hivatást vállaló fiatalok jelentős részét is embertársainak szellemi-lelki í nsége inspirálja a szolgálat vállalására.

Az ilyen egyházkép felismerése nyomán egyre inkább hatástalanná válik minden kifogás és berzenkedés az egyház emberi gyarlóságai és arculata miatt. Nem leszünk olyan gyermekek, akik egy napon kiábrándultán „tudókká” válnak, mert rájönnek a rajongva tisztelt szülők emberi gyöngeségeire. (Mondjuk a papok vagy éppen püspök, esetleg az újonnan alkalmazott világi lelkipásztor vagy hitoktató emberi korlátáira, s az egész intézmény nagyon is emberi mozzanataira, időnként indítékaira, pl. anyagiasságban, karrierizmusban stb.)

Összefoglaló és végső tanácsként szabad legyen ajánlani, hogy kevesebbet kérdezzük, szemlélgessük azt, hogy-m/, vagy milyen az egyház; inkább a legmélyebb lényegre kérdezzünk többször rá: K i tulajdonképpen és igazában az egyház? (És erre persze nem az a válasz, hogy a pápa, a püspök vagy éppen a plébánosunk.) Ki van köztünk igazában az egyház megjelenítése által? S akkor a hit és szív mélységeiből hangzik majd föl a legigazibb felelet: a titokzatos, továbbélő, velünk lévő Krisztus, akivel szemben nem maradhatunk előkelőn tartózkodó distanciában, hiszen egy vagyunk vele. Azt is vállalva és tudva, hogy a krisztusi egyház vagy még mélyebben, a titokzatos Egyház-Krisztus - úgy, ahogy már Szent Pál megállapította - sokszor „kiüresített alakban” (Fii 2,7) jelenik meg a történelem, a világ színe előtt, megcsúfoltan, megvetve, „megalázva önmagát”, ahogy Jézus már földi életében, az inkarnáció állapotában vállalta az emberi megjelenés gyöngeségeit és botrányát. És ezt az arcot, akárcsak egykor a Mesterét, gyakran vér és veríték borítja vagy mint a legszentebb Arcot egykoron emberi szenny mocskolta be, megsebzett volt és „megvetett... a legutolsó az emberek között” (Iz 53,3).6 De így is, dicsfény nélkül is Ó a mi Krisztusunk, a mi egyházunkban. Egy vagyunk, eggyé lettünk, Vele kell élnünk és Érte dolgoznunk, hogy bennünk és általunk élhessen és állhasson a világban az egyház, illetve a titokzatos Krisztus.

Az ifjúság meghívása ma ebbe az egyházba történik, amely vallja, hogy nemcsak a fiataloknak van szükségük - identitásuk teljes megteremtéséhez - az egyházra és a vallásra, de az egyház sem nélkülözheti a fiatalok dinamizmusát, reformlelkületét, inspirációit és lelkes munkáját.

Jegyzetek, irodalom: 1. Vö. L. Báltér SAC: Das Apostolat der Laien, in Internationale Kath. Zeitschrift Communio 1985/5, 393. - 2. Idézi J. Guitton: L’Eglise et les laics, Paris, 1963. 24. - 3. Giczy Gy. összefoglalása, in: Új Ember 1988. aug. 14.-4. Ratzinger-Lehmann: Mit der Kirche Leben, Freiburg, 1977.17-18.-5. Vö, Id. Lehmann-mű, 54-55.-6. Vö. Suhard kardinális 1947 böjti körlevele.

41