Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE BLANCKENSTEIN MIKLÓSSAL, AZ ESZTERGOMI FŐEGYHÁZMEGYE IFJÚSÁGI MODERÁTORÁVAL - Széll Margit (feljegy.): Az ifjúság szolgálatában
- Mi van ennek a kísérletnek a mélyén? Az, hogy az emberek nagy többsége benne él a mai világban, kultúrában és egy szakralizált kultúrát tapasztal meg. Ezt oktatják az iskolákban, ezt tükrözik a tömegkommunikációs eszközök, még sincs módjuk észrevenni, hogy a „sacrum” jelen van a világ legprofánabb területén is. Egy építész pl. a templomot, mint szakrális teret elemeztette velük. Felhasználta hozzá Guardininek kiváló elmélkedéseit, és ezt korosztályonként vitte végig egy kis kultúrtörténettel együtt. A tánc is eszköze témánk elmélyítésének. így pl., hogy a táncbeli szokások mennyiben fejezhetik ki az ember szeretetét. Tehát bizonyos látásmódot, kulturális miliőt próbálunk biztosítani a közösségekben. Irodalmat, irodalmi műveket is elem- zünk, hogy észre vegyék, a „szent” nemcsak akkor van jelen, ha Isten neve ki van téve. Aki ismeri Jeleníts István tanár úr irodalmi munkálkodását, az kb. érzékelheti, mit próbálunk mi kiscsoportos anyagként leadni.- Miért tartom én ezt lényegesnek? Azért, mert ha mi a vallási nevelést azonosítjuk az imádkozással és a hittananyaggal és a kultúrát nem tekintjük úgy, mint a megkeresztelt közeget vagy nem segítjük annak evangélizálását, akkor azt hiszem, valahol nagyot hibázunk és a pietizmus irányába tolódik el kereszténységünk. Nyilván a másik véglet az, ha szekularizálódunk, és azt mondjuk, csak a mindennapi kultúreseményekben és szeretetakciókban kell megtalálnunk keresztény identitásunkat, és létünket. így nem a sacrumból és a személyes hitünkből vezetjük le az egészet. Ősi probléma, hogy az akcionalizmus és a pietizmus között hogyan lehet az egyház önmaga. - Sokat beszélgetünk arról is mit jelent a mai Magyarországon lévő ún. profán kultúrának az evangélizálása személyes életünkön keresztül. Ilyen tehát a csoportok tevékenysége és iránya. Hogyan kapcsolja össze a széles körű pasztorációt és csoportmunkát a jól ismert, személyes beszélgetéseivel?-A katekézis, a csoportmunka után, a papi életemnek harmadik területe a személyes beszélgetések lehetősége. Nagyon ki vannak éhezve az emberek a lelki vezetésre. Legnagyobb csapás az egyházunkban a szerzeteseknek a hiánya, akiknek ezt a lelki vezetői, spirituális-tanítói funkciót hivatásszerűen kellene betölteniük. A lelki vezetés nemcsak a gyóntatást jelenti. Akinek van komoly lelki élete, az pontosan tudja, mennyire igényes arra, hogy meghallgassák, hogy ki tudja magát beszélni. - Jelenlegi életrendemnek hála, heti 4 napot tudok azzal tölteni, hogy de. 10-től (ekkor fejeződik be ugyanis a reggeli templomi szolgálatom) du. 5-ig fogadjak. Egy emberre egy órát szánok, előzetes bejelentkezések alapján. A munkának a zöme a tulajdonképpeni lelkivezetői tevékenység vagy lelki beszélgetések folytatása. Sokszor a beszélgetéseknek nem gyónási keretük van, hanem az adott élethelyzetben való eligazítás. Rendszeresen nyújtok személyes oktatást annak, aki felnőtt korban tér meg. A jegyesoktatást is szintén személyes beszélgetések formájában oldom meg. Heti négy napom nagyjából ezzel telik el, este 1/2 6-kor ismét kezdődik a templomi szolgálat, utána az esti katekézisek sora. Minden pusztán energia kérdése. Engem bárki megkereshet! Az nyilván feszítő érzés, hogy előre kell bejelentkezni, mert gyakorlatban csak három hétre előre vagyok fogadóképes. - Sajnos, a következő időszakban éppen ez a terület fog sérülést szenvedni, mert napközben olyan szervezeti és egyéb lekötöttségek látszanak kibontakozni, amit nem tudok visszautasítani. Igyekezni fogok olyan paptársakat meghívni, akik vállalnak lelkivezetést és gyóntatást, de talán még kevéssé ismertek. Minden csoport számára az évi háromnapos lelkigyakorlat kvázi kötelezettség. Ezt plébániákon, vidéken tudják elvégezni 10-es, 20-as csoportokban. A vidéki paptársak nagy áldozatkészséggel fogadják őket. Nagyon jó, ha egyben ők is tartják a lelkigyakorlatokat. Sokan évente kétszer-háromszor is visszajárnak egy-egy ilyen felfedezett atyához gyónási célból vagy beszélgetésre. Tehát nemcsak az én személyes lelki vezetői vagy gyóntatási tevékenységem a fontos, hanem annak megszervezése, azaz mások bevonása is. 19
