Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Szennay András: Prófétai küldetésünk és feladataink
és reménysége közepette prófétákra van szüksége. Nem volt véletlen, hogy számos nagy szent nemcsak a világgal, annak hatalmasaival vette fel a küzdelmet, hanem az egyház vezetőivel és tagjaival is, az intézmény képviselőivel, a múzeumi vagy temetői csönd őrzőivel. Együtt éltek az egyházzal, szenvedtek az egyházért s az egyház miatt, így volt kora prófétája Assziszi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác és azóta is - egészen napjainkig - sokan mások. A próféták mindig küzdöttek az egyházban élősködő „Babilon” ellen, akár a világi kortársaik, a hatalom vagy pénz megszállottái, akár az egyházi vezetők vagy csoportok jelentették számukra ezt a „Babilont”. Engedelmesek voltak az egyház, annak vezetői iránt, de nem a hízelgők és talpnyalók engedelmességével (ez esetben hazug és hamis próféták lettek volna), nem fejbólogató vagy szolgai módon, hanem azzal az igazsághoz hű és gerinces magatartással, mely a meg nem értettségben és üldözések között sem adja fel Krisztus és egyháza iránti szeretetét. A prófétáknak nemcsak vére, hanem áldozatokat vállaló szeretete és Isten igazságához való töretlen ragaszkodása volt és lesz mindig is emberi garanciája és Isten kegyelmével megerősített pecsétje az egyház újraéledésének, továbbélésének. Ami régen is, ma is gyakran „hiánycikk” egyházunkban, az nem a meglévő dicséretének fellengzős hangoztatása, nem az önelégültség, hanem azoknak a prófétai lelkeknek jelenléte, szava, akik alázatosan, engedelmesen élnek, de nem meghunyászkodók. Akik nem az árral úsznak, mert szenvedélyesen elkötelezték magukat Isten és az ő ügye mellett. Akik világgá kiáltják Isten üzenetét, igazságát és a meglévő közöny vagy fenyegetés ellenére is -opportune-importune- erről adnak hírt. Akik jobban szeretik Krisztust és egyházát, mint saját nyugalmukat, kényelmüket. Szabad és igaz szó, azaz prófétai szó az egyházban. Van-e ilyen, lehetséges-e ez? Ne bonyolódjunk most konkrét esetek és helyzetek elemzésébe. Talán félelmetes eredményre jutnánk... De annyit megállapíthatunk: az egyház csakis úgy élhet, ha a szabadság szelleme élteti, úgy, hogy nem felejti el a Szent Pál-i figyelmeztetést: A Lelket ki ne oltsátok (ITesz 5,19). Erre gondolva kinek nem jutna eszébe az ún. Factum Antiochenum, Pál ütközése, szembeszállása Péterrel - a mai terminológiával, az első pápával (Gál 2, 11-14). Kétségtelen, hogy Péter az adott esetben gyenge volt. Az evangéliumi szabadságot a Jakab-követőktől való félelmében nem merte garantálni. Csak késői, újkori értelmezés, hogy mindezt ún. pasztorális prudenciából tette. Az első századok patrisztikus irodalma ezt másképp látta, értette. Gyenge volt, de ugyanakkor mégis nagy, mert elfogadta Pálnak a szabadság lelkületéből fakadó, a szabadságot biztosítani akaró korholását, szembeszállását. Egyházunk még ma is e n n e k a prófétai szónak, ennek a szabadság lelkületéből fakadó magatartásnak erejében él és áll fenn (nyilván nem Isten akarata nélkül), mely akkor, régen megóvta attól, hogy egy szektává váljék a pogány környezetben. - Vajon a mai pogány környezetben, az újpogányság közepette hogyan tudnánk élni és fennmaradni Péter alázata és Pál szabad, bátor, őszinte, a jövő felé vezető szava nélkül? Végezetül: senki ne mondja, hogy túlontúl emberi a prófétai feladatokra, vízióra való utalás. Nem, mert nem szolgáltatjuk ki az egyház evilági jövőjét evilág okosainak, bölcseinek, vezetőinek vagy menedzsereinek. Az egyház-vízió hátterében, de már az ószövetségi felfogásban is Isten állt és áll. Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, aki azt építi (Zsolt 12). Amikor tehát ma azokról a karizmákból táplálkozó, prófétai feladatokról, vízióról beszélünk, mely az egyház jövőjének alakításában fontos szerepet kap - ugyanarról a tervről, annak megvalósításáról szólunk, melyet Isten „álmodott meg” egyházáról. Arról szólunk, amit az Isten akar ma népével, hogy biztosítsa holnapját. Arról, hogy az emberekben oly remény éljen, mely ösztönzi őket ennek a holnapnak előkészítésére, az érte vállalt munka végzésére (vö. Iz 29, 12). Arról, melyre Isten ma is prófétákat hív meg és küld, hogy figyelmeztessék népét: Ezt igen, azt azonban nem! Épp ezért a helyes kérdésfeltevés, melyet a próféta ma önmagának és másoknak is feltesz: mit akar Isten MA egyházával, hogy előkészítse annak holnapját? Melyek az Isten szándékai, sőt igényei velünk, a ma élőkkel, hogy a jövőt, az egyház jövőjét munkálhassák az utódok is? ■< 7.' T //•V Vs /$? 137 />. kön !-5 8ür — I VOAP \ Va
