Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)

1989 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bán Endre: Hívő fiatalok a megváltozott gazdasági helyzetben

És a hívő fiatalok? Csoda-e, hogy egyetemistáim irreális ködben látták jövőjüket, ami majd csak valahogy megoldódik? ók történetesen nem voltak vallásosak. De ezek után izgatott a kérdés, hogy a vallásos fiataloknak van-e szilárdabb elképzelésük jövőjükről. - Több vallásos közösségben feltettem erre vonatkozó kérdéseket fiatalok­nak és írásos választ kértem, nehogy egymást befolyásolják a válaszadásban. Arra a kérdésre, hogy „Ha nehezedik a gazdasági élet, milyen magatartással fogsz rá reagálni?", a következő válaszokat kaptam.-a) A többség szólamszerü feleletet adott: „A pénz nem boldogít.” - „Nem szeretném, ha a gazdasági helyzet befolyásolná a gondolkodásomat.” - „Sok minden változik, de a szeretet soha el nem múlik.” Több bibliai idézet is szerepelt a csoportban.- b) Egy kisebb csoport bagatellizálta a problémát: „Bele kell nyugodni, ez van.” - „Volt már ennél sokkal rosszabb helyzet is.” - „Erdélyhez viszonyítva nagyon is megfelel.”- c) A megoldást javasló válaszok többirányúak, érzésem szerint a lelki alkatnak megfelelően. Az intellektuális típusúak válaszai: „Igények kérdése az egész.” - „Ésszerű spórolással.” - „Nagy dolgokban nem tudok segíteni, egy átlagos szintet kell teremteni.” - Az akarati típusúak válaszai: „Végtelen türelemmel, nagy akarással.” - „Szüntelenül keresném a megoldást.” - „Lelkiismeretesen dolgozni, inkább most kibírni ezt a nehézséget.” - Inkább érzelmi karakterre vallanak ezek a válaszok: „Minden helyzetben lehet örülni valaminek.” - „Szeretettel az egész életet megszíne­síthetem. Időt kell szánni a szépre, egymásra s magunkra.” - „A rossz anyagi körülmények nem befolyásolják a hangulatomat, emberi kapcsolataimat.” (Akadt néhány nem hithez kapcsolódó javaslat is: „Munka, ami belefér, párhuzamosan fogyasztás racionalizálása.” - „Gürizni fogok.” - „Hiányszakmát kitanulni.” - „Ha mindenáron pénzhez akarok jutni, megpróbálom olyan dolgokon át, amit szeretek csinálni. Az ember sokszor a hobbiját is fel tudja használni erre.”) A kiragadott válaszok mutatják, hogy a hívő fiatalok nem estek pánikba, nem álltak meg a tehetetlen siránkozásnál (ami, sajnos, annyira általánossá vált). Kevés kivételtől eltekintve a másik végletnek sem dőltek be: az önpusztító „gürizésnek” (amit szintén sokan egyetlen megoldásnak látnak). A többség próbált valamelyest választ találni, de érződött, hogy a kérdések hatására, vagyis eddig, nem nagyon gondolkodott el a problémán. S rögtön adódik a tanulság: jobban fel kell készíteni hívő fiataljainkat a realitásra. Nehogy anyagi gondok miatt elveszítsék Istenbe vetett reményüket vagy egyáltalán a fejüket. Végül is a krisztusi kovásznak a mai életben kell hatnia. Az élet tengere. Arra is kíváncsi voltam, hogy a várható nehézségek között a fiatalok kitől remélnek segítséget. Itt is természetesen különböző válaszok adódtak, úgy látom, nem annyira a jellemvonásokból kifolyóan, mint inkább a fiatalok eddigi tapasztalatai alapján.- a) Meglepően sokan várnak segítséget maguktól; sőt egy valaki ilyen erőteljesen fogalmazott: „Segítséget?! - Senkitől!” Ez a csoport volt a legnépesebb.-b) Létszámban a második csoport Istentől várja a segítséget. Ez a csoport éppolyan határozottan fogalmazott, mint az első, de csupán a felét tette ki az első csoportnak.- c) A legkisebb csoport nem volt egységes, de általában az embertársakat említette. Mint említettem, érezhető volt, hogy tapasztalataikból indultak ki. Örvende­tes volt, hogy többen említették a kisközösséget, mint segítőtársat vagy egyszerűen a keresztény testvéreket. Arányban meglepően kevés volt a szülők vagy családtagok említése. Ha felnőtt fejjel szembenézünk azzal a tapasztalattal, hogy sok lelkes hívő fiatal későbbi életében vallásilag vagy emberileg is elszürkül, leválik; hogy a katolikus gimnáziumokból évente kikerülő több száz diák hatása mennyire nem érződik a társadalmi életben; s végül, ha számba vesszük az anyagi gondok valóban lehúzó hatását, akkor itt is adódik tennivaló a számunkra. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom