Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Társadalmi felelősségünk új távlatai
élésben. Hangsúlyozzák a gyakorlati anyagelvűség elharapódzásával „a vallás erkölcsformáló képességét és erejét”. Leszögezik, hogy a dialógusnak a diakóniában kell gyümölcsöt hoznia. Poupard bíboros pedig, visszatekintve a marxisták és katolikusok párbeszédére, ezzel fejezi be az interjúban adott nyilatkozatát: „A dialógust folytatni kell.” Häring rámutat a hatalom kísértésére, amely a legkülönbözőbb társadalmi formákban jelen van és különféle szinteken az önkényesség, meg a köztulajdonnal való visszaélés, a saját zsebre spekuláló pénzügyi manipulációk veszélyét, vagyis a korrupciót rejti magában. Ennek elhatalmasodásával válságba kerül a társadalom, melyet erkölcsi reform nélkül semmiféle gazdasági reform nem képes igazságossá tenni. Mert erkölcsi alapok nélkül nincs sem eredményesen működő gazdasági élet (vö. szerződésszegések), sem pedig a közjót hatásosan szolgáló politika. Társadalmunk rászorul tehát a keresztények nagykorú tevékenységére az élet különböző területein. A gyermekek és a fiatalok nevelésében, a házasság, a családi élet és a születendő életek védelmében, az öngyilkosság, az alkoholizmus és a kábítószer, meg az AIDS elleni küzdelemben. Igényli jelenlétét a tömegtájékoztatás különböző fórumain. Részt kíván venni országunk kultúrájának fölvirágoztatásában. Hiszen a II. Vatikánum szerint feladata, hogy „támogasson... mindent, ami igaz, jó és szép csak található az emberi közösségben” (GS 76). A zsinat üzenetének megfelelően ápolni kívánja azt a hazaszeretetet, amely más népek jogait tiszteletben tartja (GS 75). A fizikai-biológiai környezetvédelem szempontjain túl a keresztény ember felelősnek érzi magát a társadalomban a lelki-szellemi környezetvédelem ügyében is. Hiszen a beszéd szabadossága például a játszóterek és közlekedési járművek nyilvánossága előtt kérkedik obszcenitásaival, az erőszak pedig egyre jobban elszemtelenedik a megfelelő társadalmi visszajelzések hiányában. A sztálinista múlt nyomasztó emlékeit tetemre hívó társadalmunk önvizsgálata és reformtörekvése új távlatot nyit a keresztény felelősség előtt is. A II. Vatikánum megfogalmazza számunkra állam és egyház sajátos tevékenységi körét és törekvéseit. Fontosnak tartja az egészséges együttműködést a közjó érdekében. Isten Országának üzenete nyomán képviseli a társadalomban az igazságot és a szeretetet, „egyúttal tiszteletben tartja és szorgalmazza az állampolgárok politikai szabadságát és felelősségét is” (GS 76). Számos jel mutat arra, hogy társadalmunk úton van a hitelesebb demokratizálódás megvalósítására. A keresztény embernek és egyházaknak, de más vallásos közösségeknek is megnyílik a bontakozó lehetőség a közösség javának nagykorúbb szolgálatára. Újra megéled tehát a bevezetőben idézett, jelképpé váló eset, melynek értelme az, hogy felelni csak akkor tud az ember, ha kérdezik; cselekedni is csak annyiban, amennyire lehetőségei engedik. A zsinat idézett helye fontos igazságot fogalmaz meg: a keresztény ember felelőssége csak szabadsága arányában bontakozhat ki a társadalom életében, a közjó szolgálatában. Irodalom: 6. Häring: Frei in Christus III. 1981. Herder (357-427) - Richard Hauser: Ethik und Politik (in: Herausforderung und Kritik der Moraltheologie, Würzburg, 1971. 365-384) - P. Valadier: Agir en politique, décision morale et pluralisme politique, Paris, 1980. - M. H. Ijsendoorn: Moralität und politisches Bewusstsein, Basel, 1980. 98
