Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Társadalmi felelősségünk új távlatai
szerinti prófétai küldetést is magában foglalja. Ez pedig a közjó érdekében való együttműködés mellett kritikai funkciót is jelent. S miközben a hívő keresztény az ún. nem hívőkkel a közjó érdekében együttműködik, a hívő mivoltát jellemzően kifejező imádságban sem szakadhat el társadalmi felelősségétől. A politikai teológia figyelme - főleg Dorothea Solle révén - erre is kiterjed. És itt többről van szó, mint amit a hívek könyörgése lehetővé tesz. Ebben ugyanis az egyház igazi nagylelkűséggel az állam hívő és nem hívő vezetőiért egyaránt imádkozik. Az ún. „politikai imádság” nem csupán a politikusokért s azoknak a közjó érdekében kifejtett eredményes tevékenységéért való könyörgés. A „politikai imádság” lényegét E. McDonagh tanulmánya fogalmazza meg (Prayer and Politics). Szerinte ebből a szempontból az imádság azt jelenti, hogy Isten Országának eljövetelét kérjük, tevékenyen közreműködve, hogy ennek az Országnak jelenlétét abban a társadalomban is megérezhessük és megtapasztalhassuk, amelyben élünk. A „politikai imádság” igent mondás arra a küldetésre, amely a keresztény embert azok soraiba szólítja, akik a társadalom jobbátételét tevékenyen szolgálják. A társadalmi felelősség feladatai. Magyarország a második világháborút megelőző, ún. „keresztény társadalom” tézise után, az ötvenes évektől számított sztálinista irányú politika antitézisének megrázkódtatásait követően, a jelen reformtörekvések szintéziskereső időszakát éli. Komoly jelek mutatkoznak egy olyan kibontakozásra, amelyben a hívő keresztények nagykorú állampolgárként társadalmi felelősségüket nem csupán „érezhetik”, de az „antitézis” időszakához mérten lényegesen hatásosabban „gyakorolhatják” is. Hiszen a „hivatalos keresztény” társadalom után a „hivatalos ateista” társadalom felett is eljárt az idő. Az emberi jogok egyre nagyobb visszhangot keltenek társadalmunkban, s azok legalapvetőbb tételei közé tartozik a közjóval nem ellenkező, sőt azt hatékonyan segítő vallás szabad gyakorlása is. A teológiai szemhatár túlemelkedik a napi politika vitáin. Mélyebb eligazítást keres. Érdemes tehát Häring utalásai nyomán néhány valóban fontos szempontot rögzíteni a keresztény ember társadalmi felelősségével és törekvéseivel kapcsolatban. Nem egyéni vélemény, hanem kiérlelt megállapítás, hogy az evangélium nem ad a keresztények számára politikai programot, ad viszont világos iránymutatást, amely társadalmi vonatkozásban is kamatoztatható. Korunk Nyugat után Keletet is elárasztó konzumhedonizmusával, élvezetkultuszával szemben a keresztény az evangéliumi szeretet megváltó erejét hirdeti és talentumai szerint képviseli a közösségben. Mindenkor feladatának tekinti, hogy a kirívó társadalmi igazságtalanságokkal lehetőségeihez mérten szembeszálljon. A hívő katolikus ebben egyházától várja a konkrétabb útbaigazítást, amit korunkban a II. Vatikánum és a pápai körlevelek adnak meg. Az evangélium fényénél tájékozódó politikai etika megérlelt szempontja az is, amely a hagyományosan értelmezett „keresztény politikát” megkérdőjelezi, és hitelesebbnek tartja, ha ehelyett inkább „a keresztény ember politikai magatartásáról” beszél (A. Rich). Az előbbinél ugyanis még a „keresztény társadalom” körvonalai érezhetők a háttérben. Utóbbi kifejezés a keresztény és nem keresztény részről egyre inkább elismert és tudatosított „társadalmi pluralizmus” modelljéhez igazodik, nem tartva kívánatosnak a politikai „monopolhelyzetet” (i. m. III. 369). Hauser egyenesen a pluralizmus „szükségszerűségéről” beszél a modern társadalom kereteiben. Az evangélikus teológus, Gollwitzer pedig ezt írja: „Keresztény politikáról éppoly kevéssé beszélhetünk, mint keresztény orvostudományról. Szükséges azonban a keresztények jelenléte a politikában éppúgy, mint az orvostudományban”. A keresztény szemléletű politikai etika elméletben és a fokozatosan kibontakozó gyakorlatban kiemelt fontosságot tulajdonít minden szemellenzősen elfogult fanatizmus ellenében annak a dialógusnak, amely lehetővé teszi, hogy a különböző álláspontot képviselő társadalmi közösségek együttesen keressék a felmerülő problémák lehető legjobb megoldását. Elég ebben a vonatkozásban Cserháti József püspök tanulmányaira utalni, melyek a Vigíliában jelentek meg, és a különböző világnézetű állampolgárok együttélésében, továbbá a társadalmi közjó kölcsönös szolgálatában mutatnak rá fontos értékekre. Kiemelik a tolerancia jelentőségét a társadalmi együtt97
