Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Társadalmi felelősségünk új távlatai
Boda László TÁRSADALMI FELELŐSSÉGÜNK ÚJ TÁVLATAI Diákregék, érettségi találkozók beszélgetései őrzik egy különös tanár emlékét, aki erősen neheztelt egyik tanítványára. Azzal büntette, hogy nem hívta fel, nem kérdezett tőle. A vizsgán szinte minden szavába belekötött. Mindenki tudta tehát, hogy kiszemelt diákja kevés eséllyel rendelkezik jövőjét illetően. Megakadályozzák, hogy „felsőbb osztályba” léphessen. Amikor a keresztény ember társadalmi felelőssége fölmerül, ez a kép valamelyest érzékelteti az ötvenes évekkel kezdődő és forradalomba torkolló nehéz időszakot. Mint minden hasonlat, ez is sántít. De alapvető jelentése nem szorul magyarázkodásra. Mert nem lehet kellőképpen felelős a társadalomban az, akit nem kérdeznek, akit „nem hívnak fel”, akitől nem kérnek nyilatkozatot, s aki nem kap kellő lehetőséget arra, hogy társadalmi szinten nagykorú állampolgárként cselekedjék. Mit is jelent az oly sokat emlegetett „felelősség”? Azt, hogy az ember felkészül a válaszadásra, amely létezése különböző horizontján kérdés, illetve feladat formájában „felhívást” jelent számára. A keresztény ember Isten üdvösségi hívását Jézus Krisztusban kapja és az egyház élő közösségében. Ezért számára a „felelősség” szükségképpen teológiai értelmet nyer. Ez azonban nem közömbösíti társadalmi felelősségét, hanem inkább megnöveli. Az egyház élő közössége pedig konkrét segítséget, útmutatást ad számára ebben a küldetésben. A keresztény ember tehát hármas felelősséggel él a világban. Felelős életéért és cselekedeteiért önmaga előtt, felelős a különböző közösségekbe tartozása révén mások előtt (család, egyház, társadalom), végső fokon pedig felelős Krisztusban Isten előtt. Utóbbit illetően különösen szembetűnő, hogy az evangélium kifejezetten olyan drámai képben érzékelteti a végső számadást, amely az ember közösségi, társadalmi létével kapcsolatos. „Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom. Idegen voltam és befogadtatok. Nem volt ruhám és felruháztatok. Beteg voltam és meglátogattatok. Börtönben voltam és fölkerestetek” (Mt 25, 35-36). - A teológusok és a lelkiélet mesterei nagyon igényes kérdéssel találják magukat szemben, amikor „Isten pedagógiájáról” van szó. Ő nem hasonlít a bevezetőben említett tanárhoz., Nem kivételez „növendékeivel”. Van ugyan „választott népe” - „Isten népe” az Ó- és Újszövetségben -, de ez nem jelent pedagógiai elfogultságot. Mert a Szentírás és az egyház szilárd tanítása szerint Isten mindenkit hív az üdvösségre. Mindenkinek lehetőséget ad a felelésre és a vizsgára. Az örökélet „érettségijén” pedig nem csupán igazságos, de irgalmas is egyben. Mindenkit a saját élethelyzete és felelőssége alapján ítél meg. De vajon ezt teszi-e a társadalom is? S ha a jelenben már egyre inkább ezt kívánja tenni, vajon ezt tette-e az említett időszakban? Hiszen az állampolgári egyenjogúság révén a keresztény embernek is megvan a sajátos felelőssége a közösségben, de ez korántsem egyoldalú. A társadalom is felelős ezért. Mert mint a II. Vatikánum atyái megfogalmazták: „Az emberben aligha alakulhat ki a közösségi felelősség érzése, ha életkörülményei nem teszik számára lehetővé, hogy ...igent mondjon hivatására ...a közösség szolgálatára” (GS 31). Társadalmi felelősségünk evangéliumi háttere. Bernhard Häring 1980-81-ben kiadott nagyszabású háromkötetes erkölcsteológiájának - nyolc nyelvre fordították le - szinte a teljes harmadik kötetét a keresztény ember világban való létének s benne társadalmi felelősségének szenteli, elsősorban abban a fejezetben, melynek címe is árulkodó: „Szempontok a politika etikájához”. Häring úgy határozza meg a politikát, mint „szervezett, céltudatos tevékenységet, amely a társadalom javára irányul” és „mindig tekintettel van a közjóra” (Frei in Christus III. 357.). Nem tagadja meg teológus mivoltát, amikor a keresztény ember társadalmi felelősségét is meg akarja alapozni, és a kinyilatkoztatás fényénél vizsgálja azt. Mint részletes tanulmányában Richard Hauser, ő is kitér az Újszövetség bibliai 95
