Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Stecher, Reinhold - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A bűnbánat a lelkipásztori munkában és a katekézisben

III. NÉHÁNY KIÁLTÓ HANGSÚLY

— a) A bűnbánat mint személyes folyamat A személyes folyamat mellett szólnak az exegézis eredményei, de a pasztorális és a pszichoterápia tapasztalatai is. A szinódusnak éppen ezért igaza volt, amikor a személyes gyónást nyilvánította annak a formának, amelyik a cél. A bűntudat elfojtására irányuló, az egyes emberben és a társadalomban egyaránt megtalálható nagyon erős hajlam láttán óvatosabbnak kellene lennünk a bűnvallomást elspóroló, közös abszolúciós formákkal szemben. Ez megmarad szükség esetén alkalmazható formának; s ezt a szinóduson azok is elismerték, akik sajátos körülményeik között kénytelenek ilyen szükségformákat alkalmazni.

Ez nem helytelen individualizálás, de a bűnbánati ájtatosságok értékét sem szállítja le (különösen nem, ha azok a ráhangolást és az előkészítést szolgálják). Azonban a szentségi folyamat kollektivizálása magában rejti az elszemélytelenedés veszélyét ugyanúgy, ahogyan a személyes gyónás ritualizálása veszélyeztette a folyamat egzisztenciális komolyságát.

— b) A megbeszélés és a vallomás jelentősége Ezzel kapcsolatban új oldalról kell szemlélni a megbeszélés és a vallomástétel jelentőségét. Antropológiai szempontból sem valami periférikus, jelentéktelen dolog ez. Azelőtt a bűnvallomás kötelező voltát az egyházban inkább a „gyóntatószék = bírói szék” elképzeléssel alapozták meg: A gyóntatónak betekintést kell nyernie a gyónó dispozíciójába. Ez az érvelés nyilván bizonyos jogi szemléletből származik, amely beszűrődött a szentségi teológiába is. Ma jobban szem előtt kell tartanunk az orvosló-gyógyító folyamatot — s ezzel jó társaságba kerülünk: az Atyák is ezt az oldalt hangsúlyozták (Origenész).

— c) Találkozás egy feloldó beszélgetés során egy megértő Másikkal A megtérés folyamatának már az általános emberi és pedagógiai szintjén is szüksége van egy megértő és jóságos Másikra. Éppen ezért speciális feladata lesz az egyháznak, hogy megértő papokat képezzen, akik jóságos módon tudják szembesíteni az embert a hibáival, és így elő tudják készíteni a megbocsátásra. A mai gyónásban, egyszerű formában bár, de szükség van a föloldó megbeszélésre. Az erre való tehetség fontosabb a bűnbánat aktusának teljes liturgikus körítésénél.

— d) A jóságos Isten érintése A megtérés kezdetén ott áll Isten érintése, a vallásos érzékenység, meghatottság. Ezt az akcentust a szinóduson a leginkább spirituális résztvevők adták elő, elsősorban az unitus keleti egyházakból, s bekerült a Szentatya szövegébe is. A tékozló fiú nem tért volna vissza, ha nem hordta volna lelkének valamely csücskében a jóságos Atya képét. Mindenki tudja, aki állt már papként betegek vagy haldoklók ágyánál, hogy mennyire ez a döntő, a lélek csücskében lévő jóságos istenkép. S ez különleges felhívást jelent ahhoz a valláspedagógiához, amelyik hosszú távon gondolkodik.

Az Istennel való találkozást nem lehet egyszerűen manipulálni. Világosan kell állnia mindannyiunk előtt, hogy a megtérés kegyelmét ki kell imádkozni és meg kell szenvedni az egyházban. Motivál ez bennünket egyáltalán imádságra?

— e) Bűnbánati idők, helyek és alkalmak A lelkipásztori munkában mindig figyelembe kell vennünk bizonyos időket, helyeket és alkalmakat, amikor és ahol sok ember a vallásos érzékenység, meghatottság erősebb vonzáskörébe kerül.

Időkön az egyház szent időit értem. Harminc karácsony éjszakáján voltam a gyóntatószékben. Számtalan olyan ember volt, aki sok év után ennek az éjszakának az atmoszférájában találta meg oda újra az utat. Ugyanez áll a húsvétra is.

Helyeken értem azokat a gyóntató-központokat, amelyeket már berendeztek, de azokat is, amelyeket vidékenként itt vagy ott, türelmes úttörő munkával, föl lehetne építeni. Speciális módon kínálkoznak erre az újra felvirágzó búcsújáróhelyek, ahol az emberek a bizalom, az elmélyülés, a hétköznapoktól való elszakadás atmoszféráját tapasztalhatják meg.

Meghatározott alkalmakon a jó bűnbánati ájtatosságokat értem, a rekollekciókat, lelki napokat, a lelki magányt. Ami az ilyen napokat illeti, egyiknél-másiknál jó lenne esetleg végigböngészni a programot, hogy nem sikkasztjuk-e el a tisztulás kikerülhetetlen útját, hogy nem akadunk-e el olyan célkitűzéseknél, mint az önmegtapasztalás,

46