Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Diószegi László: A tiszta szív titkai
az identitás-keresés, a fáradságmentes lelki vigasz (néhanapján egész közvetlenül elcsevegni kicsit Jézussal. . .). — f) A lehető legjobb képzés morálisban és pasztorálisban A teológiai képzés tekintetében a bűnbánat szentségére vonatkozóan meg kell említeni néhány kívánalmat. Például a jövőben nem volna szabad előfordulnia annak, hogy teológiai fakultásokon egyáltalán nem adnak elő szentségi teológiát, csak más tárgyakkal kapcsolatban érintik. Tudom, hogy ezek a nehézségek a hetvenes évek tanulmányi rendjének bizonyos hangsúlyeltolódásaival függnek össze. Az éber, pasztorális beállítottságú teológia azonban újból fel fogja ismerni a hit lényegére irányuló képzés jelentőségét. — g) A bűnbánat szentségének az erkölcsteológia torzításai által adott krízise A morális területén is feltétlenül szükség van komoly képzésre. Ne felejtsük el, hogy bizonyos elrajzolások, torzítások az elmúlt időkben nem jelentéktelen mértékben járultak hozzá a szentség kríziséhez, de azt se feledjük, hogy erre reagálva a másik oldalon viszont fütyülve kiiktatják a keresztény étosz lényeges követelményeit. Szükség van tehát arra, hogy elmélyülten alakítsuk a lelkiismeret ítéletét. Emellett abból kell kiindulnunk, hogy az egyház mint morális fórum, nagy területekről szorult ki. Ma már semmiképpen sem elegendő, ha valaki tekintéllyel, kioktatóan ad elő; érvelve, belátásra bírva kell beszélnünk. (Ha életre akarjuk kelteni a megtérés szentségét, nem elegendő egyszerűen rámutatni az egyház parancsára, bár az teljesen helyes követelményt mond ki; Ha te, kedves keresztény ember, legalább évenként egyszer nem próbálod meg Krisztusod színe előtt gyakorolni a bűntől való szabadulás egy érett formáját, ha kiszolgáltatod magad az elfojtás mechanizmusainak, nagyon nehéz lesz élő kereszténynek maradnod . . .) Végezetül azt szeretném még mondani, hogy nem leszünk többé a föld sója, ha az úgynevezett keresztény elkötelezettségből töröljük a bűnbánatot és a megtérést, és mellőzzük a gyónást, ami pedig igen sokszor megtörténik. Minden keresztény tevékenységben a legfőbb garancia a keresztény szándék valódisága mellett a saját bűnös voltunkkal való szembenézés, annak megtapasztalása, hogy rászorulunk Isten irgalmára. Tehát mindannyian felszólítást kaptunk, magamat is beleértve, az üdvösség e döntő folyamatának az aktivizálására. Ami pedig a megtérésről és a megtérés szentségének a tanáról szóló igehirdetésünket illeti, kérjük a Szentlelket, tegyen képessé bennünket arra, hogy „kincseinkből elővegyünk újat és régit”. Tehát ne arra, hogy eldobjuk a régit és ne vegyük észre az újat, hanem, hogy régit és újat vegyünk elő kincseinkből. *Az innsbrucki megyéspüspöknek az 1986. január 2—4-én tartott Osztrák Lelkipásztori Konferencián elmondott záróreferátuma. Némileg rövidített fordítás. Fordította: Bánhegyi B. Miksa Diószegi László A TISZTA SZÍV TITKAI Lehet, hogy jó, lehet, hogy nem, de nemigen szoktam leveleket őrizgetni. Most sajnálom, mert jobb volna, ha szó szerint idézhetném, amit egyik vidéki paptestvérem írt arról, amit a lelkivezetés kapcsán a Teológia egyik korábbi számában már elmondtam. A levél lényege nagyjából az volt, hogy neki korántsem azért fő a feje, hogyan találjon a rendszeres lelkivezetést igénylő hívei számára alkalmas időt a beszélgetésre, hanem, hogy hogyan találjon ilyen híveket. Mert azon a vidéken még a legutóbbi időben is az volt szokásban, hogy „húsvét után fölvitték a gyóntatószéket a padlásra, minek éktelenkedjék a templom hátsó sarkában, ahol amúgy olyan jól el lehet ácsorogni, hisz karácsonyig úgysem kell.” Talán mindez kicsit költői túlzásnak tűnhet, de csak annak, aki nem kíséri figyelemmel, hogy az egész egyházban, mai kifejezéssel élve, valamiféle „válságba került a búnbánattartás, és ezzel együtt a gyónás is.” (Alighanem ez indította II. János Pál pápát is, hogy 1984. adventján külön apostoli buzdításban foglalkozzék azzal, hogy miként is áll a „kiengesztelődés és búnbánat a mai egyház küldetésében.”) — 1. A legnagyobb tájékozatlanság épp a fiatalok körében mutatkozik. Közöttük hihetetlenül sok a teljesen laza álláspontot valló, aki semmit sem tart bűnnek, és 47
