Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Eicher, Peter - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az ígéret gyermekei: a szövetség partnerei és az ország örökösei
Peter Eicher AZ ÍGÉRET GYERMEKEI: A SZÖVETSÉG PARTNEREI ÉS AZ ORSZÁG ÖRÖKÖSEI 1. AZ INFANTILIS KOMPENZÁLÁS A játékbolt hozzátartozik az iparhoz. A fenőttek világa van benne, kicsinyített, de technikailag adekvát formában: azt mutatja meg, hogy mit akarunk hagyni a gyermekeinkre. A préselt plasztikvilág a rakétákból és autóverseny-pályákból, postából, telefonból és vasútból, hadseregből, higiénikusan rideg építőelemekből és komputer- játékokból álló szervetlen univerzumunk birtokosává teszi a gyerekeket. Az anyag törékeny volta csak még jobban alátámasztja a pénz-játék csere értelmét: így a következő nemzedék is megtanulja, hogy hogyan kell elhasználni a technikai világot. De hogy a gyermekek messzemenően ki vannak szogáltatva ennek a világnak, ez a felnőttek előtt nyilvánvalóvá teszi a gyermekek félelmét is. Az intimitás, a melegség és a bensőségesség vágya tehát arra ösztönzi őket, hogy a régi kutakban ássanak, mintha élő vizek árja folyna még bennük. S ezért kér — a statisztikák egyértelműen kimutatják — a minden probléma nélkül nem hívők nagy része a gyermekeik számára továbbra is hitoktatást. A gyermekek világának kettészakadását egy megvásárolt és egy megálmodott világra paradox módon fejezi ki mindenki számára az, amivel évente egyszer a „Jézuska” megajándékoz bennünket: az isteni Gyermek kompenzálja a megvásárolt ipari világ okozta károkat. Nagykorúság függőség útján? Paradox módon bánik a gyermekekkel a fölvilágosult emancipáció is. Azt mondják, legyünk az önmagunk okozta infantilis voltunkból kiindulva nagykorúak. Hogy azután ezt idejében és hosszú távon elérjék, az ipari társadalom gyermekeit kezdettől fogva és a lehető leghosszabb ideig az oktató és nevelő intézmények függőségében tartják. Az elrendelt kiskorúság szétrombolja a felnőttek érdekében mindazt, amivel a gyermekek, saját nagykorúságukban, mindig és mindenütt megelőzik a technológiai funkcióvilágot. Még csak a konzervatív családpolitika — amely védelmezni akarja a kiscsaládi intimitást a társadalom beavatkozása elől — kerül igazán furcsa ellentmondásba saját teljesítményigényével, s azzal, hogy igazolja a technikai expanziót. Egészen nyilvánvalóan a (megfizetett) anyai melegségnek és a „papa—mama—gyermek” zárt háromszög biztonságának kell kárpótlást nyújtania az iparosított viszonyok erőszakosságáért. Következésképpen az egyházak kötelessége, hogy egy szigorú erkölcskódexszel megóvják a családot a pusztulástól, s hogy gondoskodjanak a rég elveszett gyermeki álmok intimitásáról. Ehhez a XIX. század óta eszményi képnek ajánlkozott Szent József munkáscsaládja, amint már korábban a gyermek Jézus kultusza, valamint az Ország örömhírének — „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek...” — regresszív értelmezése. Úgy tűnik, mintha az evangélium egy gyerekes túlvilágot ígérne, amely egy egész életen át megőrzi az igazi gyermekségre irányuló kompenzáló vágyakat, s ugyanakkor nem veszélyezteti a körülményeket. 2. ELLENTMONDÁS A CSALÁD-KULTÚRÁVAL... „Mondom nektek, Isten ezekből a kövekből is tud támasztani Ábrahámnak gyermekeket” (Mt 3,9). így hirdeti meg a Keresztelő, a próféta, hogy mit tesz az Eljövendő. Jézusnak éppoly keveset jelent az Ábrahám ivadékaira való hivatkozás, mint a saját családi kötelékei, amelyeket tizenkét évesen széttör (Lk 2,49), s mint Isten akaratának hirdetője megtagad (Mk 3,34 sk). Hangsúlyozottan azokat mondja az Ö gyermekeinek, akiket ő keresett: a tanítványokat, a bénákat és a bűnösöket (Mk 2,5; 10,24): „Jeruzsálem, Jeruzsálem... Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk gyűjti szárnya alá csibéit...” (Mt 23,37). A kép nem tanúskodik családi érzésről, mert éppen ő, aki összegyűjti Izrael gyermekeit, gyökeres módon relativizálja a családi 208
