Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Eicher, Peter - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az ígéret gyermekei: a szövetség partnerei és az ország örökösei
és a házastársi kötelékeket: a házastársi kötelékek felbomlanak a föltámadáskor (Mt 22,30), s a tanítványi kötelékek szétzúznak minden más kötöttséget is, nem csupán a szülőktől, a házastárstól és a gazdaságtól való függést. „Aki hozzám jön és nem gyűlöli... gyermekeit..., nem lehet atanítványom” (Lk 14,26). Nyilván kizárja egymást a kettő: a saját gyermekekhez való kötődés és Jézus követése. Aki azonban ott van követői között és elhagyja a saját gyermekeit azon Ország végett, amelyet Ő hirdet, az már ezen a világon is kap százszorosán gyermekeket (is), az eljövendő Országban pedig elnyeri az örök életet (Mk 10,29 sk; Mt 19,29 sk; Lk 18,29 sk). ...a gyermekek felé fordulás miatt. A családi és házastársi kötelékkel való szakítást, amit az eljövendő Országhoz és annak Hirdetőjéhez való kötődés idéz elő, nem lehet spirituális módon eltussolni. A középkori megkülönböztetés — egyfelől Jézus „tanácsai”, amelyek a monasztikus és a papi Jézus-követés számára mutatják meg a tökéletességre vezető legkönnyebb utat, másfelől a „parancsok", amelyek mindenkire érvényesek — tükrözi ugyan a társadalom középkori rendi felfogását, de nem tükrözi annak az eljövendő Országnak a rendjét, amelyet Jézus hoz el. Az ő ígéretei egyformán szólnak mindekinek. Mit jelentsen hát a szakítás az áthagyományozott életkultúrával, ha a Keresztelő mégis az evangéliumhoz vezet, amennyiben a Lélek erejében azért jött el, „hogy az atyák szívét a gyermekek felé fordítsa” (Lk 1,17), s ha az evangélium mégis egy olyan szeretetet hirdet, amely (Mt 5,22, 1Jn 3,15 szerint) föltárja, hogy minden gyűlölet egyben testvérgyilkosság is? A Fiú iránti atyai szeretetnek és a Fiú gyermeki szeretetének a metaforája nem a képek képe az Újszövetségben? 3. A SZÖVETSÉG PARTNEREI A Gyermek mint az ellentmondás... Az evangéliumban Jézus nem csupán egy gyermeket állít az Ország meghirdetésének a középpontjába (Mt 18,1 —4; 19,13—15), hanem mint „Fiú” és mint „Isten Gyermeke” még inkább ő maga áll az ígéretek középpontjában. Ez arra a tévútra vezethetne bennünket, hogy az Újszövetség tanúságát gyermekded módon olvassuk. Jézusnak az evangéliumban leírt beszédes cselekedete mindenesetre olyannyira Isten népének a középpontjába állítja éppen a gyermekkel Isten Országának jó ellentmondását, hogy az Atya Fiaként való létezése, de még inkább Gyermekként való születése az ellentmondásnak és a messiási kor kezdetének a jelévé lesz. Mi olyan ellentmondásos mármost a gyermekben és mi olyan veszélyes ebben a Gyermekben, hogy képes kiemelni sarkaiból a felnőttek világát? A tanítványok nem azt akarták tudni, hogy ki a leghatalmasabb a Római Birodalomban, vagy, hogy ki a legnagyobb Izraelben: ezt maguk is nagyon jól tudták. Sokkal nagyobb gondot okozott nekik az a kérdés, hogy ki a legnagyobb a Jézus által közelhozott Mennyek Országában (Mt 18,1—4). Jézus válasza nem valami új dolog (és főleg nem egyszerűen a középre állított gyermek infantilis voltára való utalás), hanem Istennek Izraelhez intézett felszabadító szövetség-ígérete: „Ha nem tértek meg és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a Mennyek Országába.” ...és a megígért szabadság jele. Megtérni annyit jelent, mint visszatérni ahhoz a szövetséghez, amelyben Az, „aki van”, szabadságot adó módon mutatja meg ígéretének útját. A gyermek így Izrael képévé lesz, amely meghívást kapott a rabszolgaság teljes függőségéből Isten gyermekeinek a szabadságára: „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem. Egyiptomból hívtam meg fiamat... Én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam... Lehajoltam hozzá, enni adtam neki” (Oz 11,1.3 sk). Mivel a gyermek a szabadságban szerető Isten igazi szövetségesét jelenti, ezért mindazok képévé lesz, akik befogadják Isten Országát. Mert kiválasztása a szabadságra és az igazságosságban való életre szóló meghívása nem az erősnek, nem a „felnőtt” népnek szól, hanem a függőségben tartott, a kiskorúvá tett, a legkisebb népnek. Azonban Isten „alászállása” (Kiv 3,8) elnyomott „fiának”, Izraelnek a kiszabadítására, valamint Isten hűsége, még ellentmondásban ezzel a szenvedő 209
