Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gubler, Marie-Louise - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Legyetek olyanok mint a gyermekek... de ne legyetek gyerekek gondolkodástokban
Marie-Louise Gubler LEGYETEK OLYANOK MINT A GYERMEKEK... DE NE LEGYETEK GYEREKEK GONDOLKODÁSTOKBAN A gyermek helye az ókori Kelet társadalmában. A jeruzsálemi Óváros egyik mellékutcájában, távol a lármás főutaktól, egy kis csapat gyerek játszik. Hangosan, de békésen vitatkoznak egymással ezek az 5—8 éves gyerekek. Ekkor minden előzmény nélkül kilép az egyik ajtóból egy jólöltözött fiatal úr, kiemeli az egyik fiút a csapatból, többször brutálisan pofon vágja, mígnem a fiú a földre zuhan a fal mellett. Ekkor belerúg a hátába, úgy hogy a gyermek néhány fokot lecsúszik a lépcsőn, aztán föltápászkodik és megpróbál elszaladni. De a férfi még ekkor is ott van a gyerek nyomában, betű szerint berugdossa egy mellékutcába, mit sem törődve a néhány megdöbbent turistával, akik nem tudnak arabul. — Ez a gyermekbántalmazás mindennapos dolog abban a világban, amelyben a gyermek teherhordó állat és öregségi nyugdíj. Tizenévesek vonszolnak nehéz, banánnal rakott taligákat és kanisztereket, majd beleszakadnak, az apjuk meg ott sétál mellettük, de nem segít. Iskoláskorú lányok guggolnak naphosszat a tűző napon eladásra kínált árujuk előtt. Közben az apák teáznak, beszélgetnek, dohányoznak. Hogy esetleg a bántalmazott gyermekben valamilyen tartós károsodás marad vissza, az senkit sem aggaszt. Esetleg a megvert gyermek apja „jóvátételül” megveri majd az előbbi gyerekét? Talán ez is hozzátartozik a családhoz, mint a betegségek okozta gyermekhalandóság? Hiszen van még gyerek elég... A jeruzsálemi óváros 1986-ban régmúlt időkre emlékeztet, amikor a gyermekek olyan magától értetődően az apa tulajdona voltak, mint a felesége, a rabszolgái, a nyájai és a földjei. A család erőssége voltak a fiák, akikkel kiállhatott az apa a város kapujába jogi vitára (vö. Zsolt 127). A nagyszámú utód nem csupán az áldás kifejezése volt, hanem a családapa hatalmának egészen reális gyarapodása is. A gyerekek jóban-rosszban egyaránt beletartoznak a nagycsalád sorsába. Szüleikkel együtt semmisítik meg őket a háborúban, eladósodott apjukkal és az eladósodásban nem hibás anyjukkal együtt végzik ki őket (vö. Dán, 6,24: az oroszlánok vermébe dobják). Ha árvák, teljesen védtelenek, csak Isten a pártfogójuk Izrael lelkiismerete előtt (Zsolt 10,14). Viszont a gyermekek részesülnek az apa prófétai megbízatásában is: Izajás gyermekeinek már a nevük is üdv és baj hirdetője (Iz 7,3: „A maradék megtér”; 8,1: „Rabolj hamar — gyors zsákmány”). „Senkik” a gyerekek, csak akkor lesznek valakik, ha családjuk társadalmi helyzete tekintélyt kölcsönöz nekik. Nagyon világos ez a kenyérszaporítás történetében Máténál: 5000 férfi volt „az asszonyokat és a gyerekeket nem számolva” (Mt 14,21). A gyermekség mint kiválasztottság és öröklés. A Bibliában azonban gyakran esik szó „Izrael gyermekeiről”, ill. „néped gyermekeiről”. Izrael egész népe a gyermekség kapcsolatában áll Istenével. „Amikor Izrael fiatal volt, megszerettem: Egyiptomból hívtam a fiamat” (Oz 11,1). Isten „járni” tanította népét, mint az anya a gyereket, „a karjára vette”, azonban meg is verte, majd újból megbocsátott neki. Az atyáról és gyermekéről szóló hasonlatban az Istennel való kapcsolat és a szövetség létrejöttét ábrázolják. Izrael „gyermekvolta” sokrétű. Isten nem feledkezik meg róla, mert a nép rászorul, azonban úgy kell nevelni, mint a gyermeket, növekednie kell, meg kell állnia a helyét, meg kell mutatnia a népek előtt Isten nagyságát. Az a tény, hogy Izrael gyermek, Ábrahám, Izsák és Jákob áldásában való részesedést, kiválasztottságot és kegyességet is jelent. A gyermek örökös, Izrael mint gyermek, örököse Isten ígéretének. Ezért mindig kedvelt gyermek is. Ehhez a metaforához nyúl vissza Pál, amikor azt írja a római keresztényeknek: „Mindazok, akiket Isten Lelke vezérel, Isten fiai... Ha gyermekek vagyunk, akkor örökösök is, Isten örökösei és Krisztus társörökösei” (Róm 8,14,17). 201
