Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gubler, Marie-Louise - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Legyetek olyanok mint a gyermekek... de ne legyetek gyerekek gondolkodástokban
Egy gyermek, akinek még ezután kell megszületnie, s akinek „Emmánuel” (Isten velünk) lesz a neve, az Izajás próféta által meghirdetett alternatíva Júda királyának, Acháznak a katonai szövetségi politikájával szemben a Kr. e. Vili. században (Iz 7,14). Egy gyermek erőtlenségében és a jövőre való nyitottságában Isten olyan jelet ad a politikusoknak, amelynek persze az ő gondolkodásukban nincs helye. A királynak tett ajánlat elvetése után a próféta családjában nemzett gyermek ezért tiltakozás lesz Acház téves politikai döntése ellen (Iz 8,1—18): Egy gyermekben „pecsételi le” a próféta a hitről, valamint az erőszakról való lemondásról szóló üzenetét. Végül egy gyermek születése fog véget vetni a háborúnak és hirdeti meg a messiási béke országát (Iz, 9,1—6: Elégetik a katonák lábbelijét, köpenyét, a gyermek örökli az uralmat, „a békének nincs vége”). Ahogy a gyermek az erőszakmentesség képe, úgy a születés az Isten uralmának lassan növekvő, fájdalmak közt világra jövő újdonságának a kifejezője. A történelem veszedelmeit és szorongattatásait tehát a messiási kor „szülési fájdalmainak" kell felfogni, mint valami egészen másnak, a megszenvedett és remélt áttörését (vö. Róm 8,19—27). Amint a gyermek és a születés, úgy lesz a tej is képpé: „Aki tejen él, járatlan az igaz tanításban, hiszen még kisgyerek” (Zsid 5,13). A hit abc-je „tej” az újszülötteknek, akiken az egyház reménysége nyugszik. A gyermekség mint nyitottság és erőtlenség. Hogy helyesen lássuk, mit jelentett Jézus számára a gyermek, fontos, hogy megfontoljuk a gyermekeknek az ókori Keleten elfoglalt, már említett társadalmi helyét. Könnyen el tudjuk képzelni, hogy sok gyermek futkosott a Jézussal vándorló csoport körül, ott bámészkodtak, s amikor a nagyok veszekedtek, ők is kiabáltak. A felnőtteknek nyilván terhűkre voltak. Zavarták őket már a jelenlétükkel is, ahogy azt a tanítványok meglehetősen türelmetlen reagálása is mutatja: „Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. De a tanítványok elutasították okét” (Mk 10,13). A gyerekek kellemetlenek voltak a hatóságoknak is, amikor a tömeg lelkes Messiás-kiáltozását utánozták: „Amikor a főpapok és az írástudók látták az ott művelt csodákat és a gyermekeket, akik így kiáltoztak a templomban: .Hozsanna Dávid Fiának!’ — méltatlankodtak és odaszóltak neki: .Hallod, mit kiabálnak?’” Jézus észrevette a felnőtteknek ezt a bosszantó zavarását, s látta a képet: „Hallom. Nem olvastátok sohasem: Kisdedek és csecsemők szájával hirdetted dicséretedet? Ezzel otthagyta őket, kiment a városból Betániába és ott töltötte az éjszakát” (Mt 21,16 sk). A vakok és a bénák, akiket a templomban gyógyított meg, s ezek a kiáltozó gyerekek: ezek azok, akik megzavarják a templom rendjét, ezek a jelentéktelen alakok, a perifériára szorultak, a kultuszra alkalmatlanok. Jézus közvetlenül elfogatása előtt áll, bár a Főtanács még csak ezután fogja formálisan is megfogalmazni a halálos ítéletet: a városból kivezető úton a gyermekek és a meggyógyítottak ujjongása kíséri. Gyermekek, kiskorúak, egyszerű és hatalom nélkül való emberek azok, akik megértik üzenetét; ezért magasztalja a sikertelenség közepette Atyját, aki elrejtette a bölcsek és okosak elől, amit megértenek a kicsinyek: hogy azért jött, hogy az ő terhüket hordja (Mt 11,25—30). Ezért utasítja rendre Jézus csapatából a „rend bosszankodó őreit”, akik visszautasítják az édesanyákat és gyermekeiket: „Amikor Jézus ezt látta, megneheztelt rájuk. .Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek’, mondta, ,és ne tartsátok vissza őket, mert az ilyeneké Isten országa. Bizony mondom nektek, aki az Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, nem megy be oda. ’ Azután ölébe vette őket, és rájuk tevén kezét megáldotta őket” (Mk 10,14—16). Legyen bár az anyák elgondolásában félreértés, mágikus gondolkodás, a gyerekek akkor is a tanítványok képei: az olyanok, mint ők, kapták meg a mennyek országának ígéretét, azok, akik semmit sem tudnak felmutatni, akik üres kézzel állnak Isten előtt, de mindent tőle várnak, akik képesnek tartják őt minden csodára, akik maradéktalanul rábízzák magukat az ő kezére, akik engedik megajándékozni magukat. Mert Isten országát az emberek nem létrehozzák, nem kierőszakolják, hanem „befogadják”, „bejutnak”, beletartoznak. S amint egykor Ozeás írta Izraelről, hogy Isten járni tanította „gyermekét és karjába vette” (Oz 11,3), úgy veszi most karjaiba Jézus ezeket a gyermekeket: megtanulnak járni, mert Isten szeretete hordozza őket. 202
