Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám
az embernek véges tudásában hisznek, hanem Abban, aki valóban mindent tud, aki minden szükségest fel is tárt az ember számára. Aki azokat hívja és küldi, akik képesek végrehajtani azt a „pálfordulást", mellyel az ember megtér az Úrhoz, Istenéhez. Mit is jelent ez a megtérés, ez a hitre nyitottság? Mit jelent „olyanná válni, mint a gyermek"? — Félre ne értsük. Krisztus nem infantilis, gügyögő felnőtteket gyűjtött maga köré, és ma sem ilyeneket kíván hívni és küldeni. De igenis azokat, akik képesek olyanná válni mint a gyermek: őszintén nyitottá az igazságra. Nyitottá arra, hogy mindazt, amit emberi erőből nem képesek elérni, az ajándékozó Istentől elfogadják. Így, ezt az utat járva válnak majd szellemileg, lelkileg felnőttekké. Ugyanakkor hitüket és reményüket nem kizárólag önmagukba, esetleg „ az ” emberbe helyezik, nem válnak „tévedhetetlenné" saját igazságukban, elbizakodottá saját erejükben. Bár szorgalmasan munkálkodnak világunkban, kitartóan járják a földi vándorok útját, szebbé, igazabbá kívánják tenni környezetüket, mégis — haza vágynak, az Atya otthonába igyekeznek. Egyházunkban, de az emberiség nagy családjában is szükség van fiatalok és idősebbek kisebb-nagyobb közösségére, szükség van vezetőkre, szíveket-lelkeket lángra lobbantó egyéniségekre és kedvező életfeltételekre. De mindez még kevés. Szükség van — és napjainkban ez talán a legnélkülözöttebb „hiánycikk" — olyan gyermeki lelkületre is, amilyent Krisztus kívánt tanítványaitól. Azaz: a gyermekre jellemző nyitottságra, bizalomra, valóban kreatív fantáziára és — megtérésre, az igazabb, a jobb, mi több, az egyetlen Igaz és Jó felé fordulásra. Ha ez a gyermeki lelkűiét — mely távol áll mindenféle együgyüségtől és gyermekességtől—továbbra is hiánycikk maradna világunkban, s ha nem fogadnánk be Krisztus nevében a holnapot még romlatlan szívvel építeni kész gyermekeket, mi több, ha százezrével gyilkolnák továbbra is világrajövetelük előtt ezeket a gyermekeket, — akkor szomorú évek, évtizedek, jövő előtt állunk. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében úgy foglalja össze az örömhírt, hogy „Isten gyermekei" és „Krisztus társörökösei" vagyunk (8,16). Gyermeknek lenni felnőttként — az Istentől való meghívást és küldetést jelenti. A kiválasztottság örömét, a megváltott élet tudatának tartós, „gyermeki" derűjét. A TEOLÓGIA 1988. évi utolsó száma erre a gyermeki tiszta örömre, gyermeki meghívottságra, gyermeki hitre és nyitottságra szeretné felhívni olvasói figyelmét. S bár elutasítjuk a keresztény „gyermeki lelkületet"propagáló lelki infantilizmust, mégis — ahogy Urunk kívánta tanítványaitól—olyanok kívánunk lenni, mint a gyermek. Isten gyermekei vagyunk, akik tiszta örömre és Isten gyermekeinek szabadságára nyertek meghívást. Szabadságra, mellyel felelős felnőttként kell élnünk. Mindaz pedig, amit a családi életben és lelkipásztori munkában a mának gyermekeiért végzünk, egyházunkért, társadalmunkért — önmagunkért végezzük. így válunk magunk is — mint Isten fogadott gyermekei — felnőtt korban is Isten gyermeki lelkületű munkatársaivá. így vállalhatjuk a küldetést és feladatot, hogy Krisztus nevében és az ő felszólítására ügyelve mi is odaállhassunk a rangért, hatalomért, mindentudásért versengők elé és elismételhessük az ő szavát: „Ha meg nem változtok és olyanok nem lesztek mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába". 194
