Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bíró László: Gondolatok az ifjúsági pasztorációról és az ifjúsági zarándoklatokról
társadalom is szorgalmazza a közösségek alakulását. Ha keresztény csoportosulásaink megállnak a jó hangulatú klubok, partik szintjén, egy még mindig meglévő társadalmi hiány pótlásánál, akkor csak közösségesdi, egy játék lesz csupán, amely hamarosan zátonyra fog futni. Nem arról van szó, hogy nekünk valakivel versenyezni kell, hanem szüntelenül arra kell figyelnünk, hogy Jézus miért is alapította az egyházat? Azért, hogy Ó közöttünk maradhasson, hogy ó megjelenülhessen általa. Ha közösségeink a foglalkozásokon és a két foglalkozás közötti időben az egymásért lét, a „proexistentia” által, ami Jézus személyének lényege, nem jelenítik meg Jézust, az Ó békéjét és szabadságát; ha közösségeinkben elmagányosodott emberek maradnak, ha majd egyszer a társadalom — valóságosan vagy látszólagosan — betölti az emberek közösség utáni vágyát, azok nem fogják keresni közösségeinket; ellenkező esetben viszont megvalósulhat rajtuk Zakariás fentebb idézett jövendölése. E) Nyitottnak lenni különböző lelkiségi irányzatok felé. Századunkat elárasztották a különböző lelkiségi irányzatok. Sokan idegenkednek ezektől, mert úgy érzik, kateketikai csoportjaikban nem valósíthatják meg. Sokan azért idegenkednek, mert sokszor a lelkiségek torz, fanatikus megvalósulásaival volt alkalmuk találkozni. Ezeket a lelkiségi, megújulási mozgalmakat a Szentlélek hozta létre, s tavaly ugyanezen a fórumon* remek előadás mutatta be, hogy mennyire egy irányba konvergálnak. Schürmann szerint: „A jövő egyháza a különböző karizmák ozmózisa lesz.” Ha megengedjük a lelkiségek megjelenését, s ha a lelkiségek szerényen, minden hamis öntudat nélkül az egység munkálói maradnak, hazánk egyházában is sokkal inkább megvalósulhat a karizmák ozmózisa, a valódi pluralista egyház. F) Az ifjúsági lelkipásztorkodás „lehetőség és értékforrás”; Krisztus-küldetésünkből fakadó kötelességeink. Néhány hónapja egyetemistákat kérdeztem meg: mit mondanátok olyan papoknak, akik szeretnének a fiatalok felé lépni. Befejezésül az ő vallomásaikból idézek: — ”Az a pap, aki nem akar pap maradni, elveszti hitelét, vonzerejét a fiatalok felé. Aki átveszi a világ vonzását (kiskert, fusizás, üzletelés, stb.) vagyis belesimul a világba, nem látszik, hogy az ár ellen akar úszni, annak nincs vonzereje! — „Ha felfedeztem valakiben valami értéket, megszeretem. Meg kell keresni a fiatalok értékeit, ha szeretni akarom őket, s ha szeretem, akkor már nem akarom elveszteni őket.” Elhangzott a Budapesti Teológiai Tanulmányi Napokon 187
