Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tarjányi Zoltán: A barátság a hit dimenziójában
Tarjányi Zoltán A BARÁTSÁG A HIT DIMENZIÓJÁBAN Szent Ágoston, saját fiatalságára visszatekintve, meleg szavakkal emlékezik meg egyik nagy élményéről: „Abban az időben, midőn zsenge tanításomba kezdtem szülővárosomban, közös tanulmányaink során, szereztem egy szíves-lelkes, drága jó barátot. Velem egyidős volt és együtt virágzott ifjúságunk tavasza” (Vallomások IV. 7.). Nem sokkal ezután barátját elragadja a halál. Ágoston lelkileg összeomlik, majd — mivel városában minden az elhunytra emlékezteti — elutazik Thagastéből Karthágóba. Itt gyorsan belegyökerezik egy baráti körbe, melynek tagjaival együtt beszélget, olvas, évodik velük. S néhány oldallal az említett gyász lesújtó élményének taglalása után, már ezt olvashatjuk tőle: „Ha az egymást szeretők szívéből ilyen és más hasonló jelek sarjadoznak a szájon, a nyelven, a szemen és az ezernyi kedves mozdulaton át, akkor a lelkek taplószikrákon izzanak össze és a sok-sok lélekből egyetlen születik” (uo. IV. 8 ). Ágoston beszámolója pontosan tükrözi a barátság élményvilágát és annak gazdagságát. Az emberi személy alapvető tulajdonságáról van szó, arról, hogy közölni akarja magát, ki akar lépni önmagából. A kapcsolatteremtésre irányultság kitárulkozásban mutatkozik meg, s a szeretet légkörében való kölcsönös önközlés hozza létre az együvé tartozást. Ez megvalósulhat a szerelemben ill. a házasságban, mely a legszorosabb életegységet teremti meg. S ez megvalósulhat sokak egységtudatában, mely a baráti kört alakítja ki. E két megvalósulás közé helyezhető az ún. személyi barátság formája, mely mindig csak egynéhány embert érint. Ez utóbbi lélektanilag az elfogadottság élményét adja: a másik befogad engem a szívébe, mégpedig értékeimmel és gyarlóságaimmal együtt; úgy értékel nagyra, hogy elfogad olyannak, milyen vagyok, s a kölcsönös dialógus kölcsönös felelősségvállalással párosul. Nemigen lehet szándékosan kijelölni a barát személyét és a baráti érzület létrejöttének idejét: a két személy kölcsönös ragaszkodásából kialakuló „mi-tudat” inkább az élet ritka ajándéka. Hosszú érzelmi és emberi érlelődés áll a hátterében, nem beszélve arról, mennyi lelemény és áldozat kell ahhoz, hogy a barátság kiállja az idő próbáját. A barátság élmény- és problémavilágával a letisztult népi bölcsesség is gyakran foglalkozik. Mi csak néhány, valóban leleplező érvényű kijelentésre utalunk (v. ö. O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások, Budapest, Gondolat, 1985. 71-74. old.). „Barátot szerencse hoz, szükség próbál” — kifejezi azt, hogy ha valakinek jól megy a sora, sok barátja van, ám a nehéz helyzetekben mutatkozik meg az igazi belső ragaszkodás, a másik vállalása. „Madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg” — azt az általános emberi tapasztalatot fogalmazza meg, mely szerint az erkölcsi értékekhez való igazodás rendszerint mindkét felet jellemzi ill. nem jellemzi. „A barátság vagy egyenlőket vesz vagy egyenlőket tesz” — e bölcs kijelentés a baráti érzelem bárminemű (életkor, társadalmi rang stb.) különbséget legyőző, szakadékokat feltöltő erejéről beszél. Fontossága miatt sokan filozófiai igénnyel is szemügyre vették a barátságot, kezdve az ókori bölcselőkön. Arisztotelész két külön fejezetet szentel témánknak, miután alapelvét kijelenti: „Barátok nélkül senkinek sem lehet kedves az élete, mégha minden egyéb jóban része is van" (Nikomakhoszi Etika Vili. és IX.). Szerinte a barátság kiindulópontja a rokonszenv, melyet három dolog kelthet bennünk: 1. a hasznosság (erre az alapra általában az idősebbek közötti barátságok épülnek fel); 2. kellemesség (ezen érzület inkább a fiatalokat jellemzi, mert ők szinte mindig az érzelmek szerint élnek); 3. jóság. Az erre épülő barátságot nevezi erkölcsileg tökéletesnek, mert a másik kettő érzület értékeit megtisztítva magába szívja: az erkölcsi jóság által rokonszenvet érző emberek egymás számára hasznosak is, kellemesek is. Ez a fajta barátság a legstabilabb: mindaddig fennmarad, amíg a barátok erkölcsileg jók. A barátság megvalósulása az arányosságon alapul — folytatja Arisztotelész —, azaz vagy az egyenlőségen vagy a fölényen: a szerető ragaszkodás a különbségeket is áthidalja azzal, hogy egymás javát kölcsönösen akarják. Ám a jóindulat még csak 188
