Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bíró László: Gondolatok az ifjúsági pasztorációról és az ifjúsági zarándoklatokról
folyamatot nem lehet sürgetni, erőszakolni, hisz Isten szabadsága találkozik itt az ember szabadságával. B) Kateketikai csoport „vagy” kisközösség helyett kateketikai csoport „és” kisközösség. A keresztény ifjúság összefogására két alapvető mód kezd kikristályosodni: az egyik 6—10 fos csoportokba gyűjti a fiatalokat, az összejöveteleket legtöbbször lakásokon tartják. A másik: az eddig szokásos módon különböző rétegeknek (gimnazisták, ipari tanulók, egyetemisták, felnőtt ifjúság stb.) hirdet katekézist. Ezzel a kateketikai csoporttal ismét két dolgot tehetek: a) Hagyományos hittancsoportként kezelem őket, ahol nagyszerű oktató-nevelő munkát végzek. — b) Amit a kateketikai csoporttal kezdhetek, hogy arra alkalmas csoportvezetők kiválasztásával és meghívásával, az anonim nagycsoportból az arra hivatást érzőkből kiscsoportokat képzek, amelynek tagjai a rendszeres templomi katekézisen túl hetente egymással is találkoznak. A fentiek kiértékelése: a) A kateketikai csoport nélküli, csak házaknál összetalálkozó kisközösségek. (Valamikor az egyedül járható utak közé tartozott, mégis jó néhány szempontot érdemes megfontolni.) Nagyon nagy a gettósodás, a beszűkülés veszélye, egy egyháztudat nélküli, egyházon kívüli, sokszor egyházzal szembenálló gondolkodás kialakulása. — A jó szándékú érdeklődő, akiben még semmiféle elkötelezettségi szándék sem érlelődött meg, nyitott kateketikai csoport nélkül nem tud hova menni. — A lelkipásztornak a katekézis mindenki számára elérhető lehetőségeit kell megteremtenie, nem lehet pusztán egy-két elitcsoport papja. Az ilyen csoportok kapcsán feladatunk: rendszeres találkozók segítségével beleépíteni őket az egyház- községbe. b) A csak kateketikai csoport. Félő, hogy aki a nagy létszám miatt csak passzív befogadó, nem tud az egyházért felelősséget vállaló, hitéről szóban és tettben tanúságot tevő, aktív kereszténnyé alakulni. Megmarad individuális kereszténynek, egyházi szolgáltatások hűséges fogyasztójának. — Feladat: legalább az órákon bontsam a társaságot időnként kisközösségekre, hogy tanuljanak meg beszélgetni hitükről, problémájukról. c) Együttes tartozás kisközösséghez és kateketikai csoporthoz. Értéke: az objektív és szubjektív, az intézményes és egyéni, a személytelen és személyes egyház harmóniája, aktivitás és passzivitás. — Fontos feladat a csoportvezetőkkel való rendszeres, személyes és együttes találkozás, tapasztalatcsere, valamint a kiscsoportok időnkénti találkozása. C) Ifjúsági alkalmaink csakis sajátos értékeik felragyogtatásával őrizhetik meg vonzerejüket. Zulehner, a neves pasztorálteológus az egyház hivatásáról szólva Zakariás 8,23-t idézi: „Ezt mondja a Seregek Ura: azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy judeait ruhájánál fogva és ezt mondják: Hadd tartsunk veled, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” — és felteszi a kérdést: „Nem úgy van-e, hogy az utóbbi években egyre kevesebben ragadnak meg minket, a ruhánknál fogva, és egyre kevesebben mondják: Veletek akarunk menni?” Miért? S válasza: „Az egyház életét látva, sokakat kétség gyötör: .Közöttünk van-e az Úr vagy sem?’ (Kiv 17,7). Nem olyan képet mutat-e az egyház, mintha Isten nem volna velünk? Nem terjedt-e el sok tekintetben egyfajta egyházi „ateizmus”? Úgy érzem, hogy ezeket a vitára indító, de lelkiismeretet is felrázó kérdéseket újra meg újra föl kell tennie az ifjúsági lelkipásztornak. Néhány évvel ezelőtt nagy öröm volt számunkra — és önelégültségre adott okot —, ha egynéhány fiatal összejött körülöttünk és jól érezte magát velünk. Nem is figyeltünk nagyon arra, hogy együttléteink táplálója nem annyira az általunk meghirdetett Krisztus, hanem a társadalom „közösségvákuuma”. Ma már a 186
