Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bíró László: Gondolatok az ifjúsági pasztorációról és az ifjúsági zarándoklatokról
A fiatalok kritikai megjegyzései között olyanok szerepelnek, amelyek legtöbbje — kis odafigyeléssel — megvalósíthatók: ifjúsági találkozóink sokszor személytelenek; nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy idegenhez odamenjek. Sokkal odafigyelőbbnek kellene lennünk a kezdők, a problémákkal küszködök iránt. Nekik nincs fórumuk. Néha úgy tűnik, a passzív egyháztudatnak kedveznek a találkozók, a résztvevők nincsnek megdolgoztatva karizmájuk szerint. — Nagyon fontos, hogy az ifjúsági találkozókra a fiatalok felkészülten menjenek, ismerjék annak tematikáját, hittancsoportokban beszéljenek arról, imádkozzanak a találkozóért, hiszen természetfölötti eredményt várunk, az pedig nem jön létre emberi ügyeskedésből, csak Istentől. Még mindig nem megfelelő ifjúsági alkalmaink meghirdetése. Sokan csak véletlenül szereznek ezekről tudomást. Ugyanakkor jobban oda kellene figyelnünk egy-egy találkozó kicsengésére, utóéletére a kisközösségekben, katekétikai csoportokban. Ifjúsági búcsúinkra, de a felnőtt zarándoklatokra méginkább vonatkozik, hogy ezrek és ezrek fordulnak meg búcsújáró helyeinken. Ha megfelelően választanánk meg a témát központilag, összehangolva, — az egész ország keresztény tudatát lehetne formálni. Természetesen ehhez az is hozzá tartozik, hogy gondosan összegyüjtsük azok nevét, akik alkalmasak az országos tematikát meghirdetni, ók esetleg Leányfalun vagy más helyen közös lelkigyakorlaton elmélkednék át a meghirdető evangéliumot. Búcsújáró helyeink még mindig a parlagon heverő lehetőségeink közé tartoznak. Mivel ezeket az ifjúsági találkozókat, zarándoklatokat nem emberi ügyeskedés és erőlködés hozta létre, hanem a krisztusi ember Lélektől indított vágya, reméljük, hogy ezek a találkozások tovább fognak bontakozni, erősödni. 3. Az ifjúsági zarándoklatok előkészítői a kateketikai csoportok és kisközösségek. Ifjúsági zarándoklataink nemcsak a közvetlen rendezők kezében nyugosznak, hanem egy-egy találkozó arculatát formálják mindazok, akik rendszeresen foglalkoznak az ifjúsággal, hiszen a találkozók milyenségét — kegyelmi tényezőn túl — a résztvevők milyensége is meghatározza. Ezért a befejező címszó alatt — a paptestvérek és a fiatalok vélekedését is kikérve —, álljon itt néhány apró megjegyzés ifjúsági munkánkkal kapcsolatosan. A) Amit a fiatalok ifjúsági alkalmainktól várnak. Egy fiatal vallomása: „Azt várom, hogy megtapasztalhassam az ideális közösséget, melynek összetartó ereje a hit. A közösségen keresztül érezhessem Isten szeretetét, vagyis az embereknek egymást elfogadó és adni tudó privilégiumát. Egyfajta vonzást várok, hogy vonzzon engem abban az értelemben is, hogy tudást, ismeretet adjon, hogy segítsen értenem a Bibliát.” A fenti és hasonló igényeket nem elégíthetik ki a pusztán intellektushoz szóló teológiai, filozófiai eszmefuttatások, a pietisztikus jámborság antiintellektualista csoportosulásai, a pusztán ifjúsági klubok hangulatát idéző lezserkedő, közvetlenkedő együttlétek, valamiféle szórakoztató pasztoráció. Amit a fiatalok várnak, az nem más, mint maga az evangelizáció. Célja nem egyszerűen a tudás közvetítése, hanem rávezetés a keresztény életre. A fiatalok egy olyan atmoszféra megteremtését várják tőlünk, ahol megtapasztalhatják Isten közelségét, erejét, szeretetét. A kateketikai csoport, kisközösség nem tudja felvállalni a szisztematikus teológiai oktatást, de meg tudja sejtetni a teológia mélységét, szépségét. Az ilyen jellegű csoportosulások célja, hogy a közös ima, a tanítás, az informálás, a karitászszolgálatra való meghívás által a fiatal fölismerhesse a maga karizmáját, és a felismert karizma birtokában tovább irányítsuk egy teológiai kurzusra, imaközösségbe, egy karitatív munkacsoportba vagy megjelöljük számukra a misszió egy konkrét területét, ami lehet esetleg a papi és szerzetesi hivatás is. Ez a légkör minden csoportban másként és másként valósul meg. Ennél a folyamatnál nem lehet türelmetlenkedni, ezt a 185 '
