Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Nyiredy Maurus: Az egyház dilemmája (Részesíthetők-e az elvált, újraházasodottak a bűnbocsánat és az Eucharisztia szentségében?)
gyakorlata között. A keresztények között is növekszik a válások száma. Sokan emberileg is megalapozatlanul, és a keresztény hit ismerete, belső vállalása nélkül kötnek szentségi házasságot. Egyre többen vannak, akik válásuk után egy második házasságban találják meg az igazi, életreszóló közösséget. Bizonyára olyanok is sokan vannak, akik nem tehetnek első házasságuk megromlásáról. Az ilyenek attól szenvednek leginkább, hogy az egyház vezetői nem engedélyezik számukra a szentségekben való részesülést. A lelkipásztorok viszont amiatt szenvednek, hogy nem segíthetnek ezeken a testvéreiken. A „merev" hierarchia és a megoldatlan problémáktól szenvedő hívők, illetve lelkipásztorok szembeállítása lehet ugyan divatos szemlélet, ugyanakkor nem oldja meg a nehézségeket. Ez a probléma az egész egyház problémája. Azé az egyházé, amely vándorúton jár, amelynek tagjai bűnösek, ezért megtérésre, engesztelésre, vezeklésre szorulnak. Ha ezzel a megfontolással és lelkülettel közeledünk a kérdéshez, akkor — annak még II. János Pál pápa által sem megoldottnak tekintett állapotában is — komoly segítséget nyújthatunk lelkipásztoroknak és hívőknek egyaránt. A HÁZASSÁG KERESZTÉNY MODELLJE. Amint az Újszövetség többi iratában, úgy a páli szövegekben is alapvető az a meggyőződés, hogy Jézus Krisztus személye mindent meghatároz a teremtésben és Istennek az emberrel való kapcsolatában, Ó „minden teremtmény elsőszülöttje. Az Atya általa és érte teremtett mindent, ó előbb van mindennél és minden benne áll fenn” (Kol 1,14—17). Az Atya Krisztusban és Krisztus által akart örök szeretetszövetséget kötni az emberiséggel. Ahogyan az alvó Ádám oldalbordájából megteremtette segítőtársnak Évát, úgy teremti meg a kereszten halálos álmát alvó Krisztus átszúrt oldalából Jegyesét, az egyházat, amelynek az a hivatása, hogy összegyűjtse Isten szétszórt gyermekeit. János apostol szemében az Úr oldalából kifolyt vér az Eucharisztia, a víz pedig a keresztség jelképe. Pál apostol ugyanígy gondolkodik: az egyház életének, egységének forrása a keresztség és az Eucharisztia. Az Atya tervében Krisztus, illetve az őáltala és őbenne megvalósult — Isten és ember közötti — szövetség a cél. Ez a szövetség-gondolat már a teremtésben is jelen van. Ennek a kijelentésnek: ......az ember elhagyja apját, anyját, feleségével t art és a kettő egy ember lesz” (Tér 2,24; Mt 15,5; Ef 5,31) igazi tartalmát és távlatát Krisztusnak az egyház és az egyháznak Krisztus iránti szeretete tárja fel. Éppen ezért minden házasság az ősképnek, Krisztus és egyháza örök szövetségének képmása és megjelenítése. A házastársak olyan viszonyban állnak egymással, mint amilyenben Krisztus él egyházával: a házasságban a férj kötelessége, hogy felesége számára bemutassa Krisztust, az Urat, míg a feleségnek férje számára ’az egyházat, Krisztus hűséges Jegyesét kell sajátos módon megjelenítenie. Isten hűségét csakis Jézus Krisztusnak haláláig menő önátadásával lehet érzékeltetni. Ennek a kimeríthetetlen és hűséges szeretetnek erejében válik az egyház képessé arra, hogy hűséges legyen Urához, Krisztushoz. Igazában magát a házasságot is ez az isteni hűség hordozza és szavatolja. A tény, hogy az elvált újraházasodottak általában nem részesülhetnek az Eucharisztiában, fájdalmas valóságot jelez; azt, hogy mivel Krisztus és az egyház szövetségét megjelenítő életszövetségük felbomlott, azért Krisztussal és az egyházzal való kapcsolatuk sem maradhatott érintetlen, abban is állapotszerű szakadás következett be. Az Eucharisztia ugyanis az egyház számára mindig az egység jele és a szeretet köteléke volt NAPJAINK TEOLÓGUSAINAK MEGNYILATKOZÁSAI A helyzet komolyságát jól érzékelteti a Német Püspökségek 1971-ben tartott Általános Szinódusának kérdésfeltevése: „Megvallhatja-e az egyház Krisztusnak a házasság fölbonthatatlanságára vonatkozó akaratát úgy, hogy bizonyos tagjainak, akik élethelyzetükben szembekerültek ezzel az igénnyel, biztosítja a teljes közösséget az egyház nyilvánossága előtt, egyúttal megadva nekik a szentségekben való közösséget is?” A szinódus egyúttal megfogalmazta a házasságukban zsákutcába jutottak iránti felelősséget és aggodalmat: „Vajon nem kaphat-e. bocsánatot minden bűn és vajon az egyház nem tanúsíthatja-e ezt a bűnbocsánatot az eucharisztikus közösséghez való engedéssel?” 11
