Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Felnőttképzés a reménység dimenziójában
ember — feltárja a keresztény gondolkodás távlatait. És minderre gondolva, mindezt — és még sok minden mást — szem előtt tartva válhat a keresztény felnőttképzés, benne a teológiai továbbképzés, a hit ismereteiben való elmélyítés és elmélyülés a holnap felé nyitottá, illetőleg az öntudatos hívők és a peremkeresztények, az ifjak és idősebbek, a műveltek és kevésbé tanultak számára értékessé, mi több, fontossá. Azt sem feledhetjük: mi, a mában élők, elkötelezettjei, adósai vagyunk az utánunk következő generációknak. S bár tudatában vagyunk annak, hogy az egyház életében — így a magyar egyház életében is — a Szentlélek közreműködése nélkül tenni vagy megújítani semmit sem lehet, mégsem feledhetjük, hogy Isten nekünk, a magyar egyháznak semmiféle garanciát nem adott arra, hogy közreműködésünk nélkül, hitből forrásozó küldetéstudatunk és bátor kezdeményező készségünk nélkül a következő évtizedeket vagy akár az ezredfordulót is megérjük. Befejezésül Karl Lehmannak, a német PK elnökének, a jeles teológusnak közelmúltban elhangzott nyilatkozatából idézek: „Mindenekelőtt akkor és úgy készítjük fel az elkövetkező évtizedekre önmagunkat és a reánk bízottakat, ha jobban bízunk az egyházban működő Lélek erejében és Krisztus evangéliumának hatékonyságában, mint önmagunk módszereiben és erejében. Ha valóban Krisztusra tennénk föl mindent, sokkal kevesebb lenne bennünk a fölösleges aggódás és félelem, nem rezignálnánk oly könnyen, és több bátorságunk lenne az igazság kimondására, sőt, ha kell, a vitákra is. A hitben, reményben és szeretetben kell radikálisan elmélyülnünk, hogy mindezt el is érhessük. Sajnos, — folytatja, — olykor úgy viselkedünk, mintha a fal mellé szorítottak volna, csak védekezünk. Pedig komoly szellemi küzdelemre kellene felkészülnünk." Az elmúlt évtizedekben a magyar katolikus egyház olykor krízisállapotban élt. A kríziskiváltó tényezők egyik legjelentősebbike, hogy előbb szinte teljesen elszakadt a fiatalságtól, majd ezt követően és szükségszerűen a felnövekvő generációtól. Az okokat keresve e krízisfolyamatban a legtragikusabb — szerintem — az volt, hogy kezdtünk megvakulni. Nem tartottuk eléggé nyilván, nem láttuk belső értékeinkből fakadó erőinket, erőtartalékunkat. És — mintha elfeledtük volna, hogy mindezek Krisztustól, a Szentlélek közvetítésével vannak és hatnak közöttünk. Sok mindent nem voltunk képesek a hit szemével és a reménység dimenziójában látni és megláttatni. Úgy gondolom, ha ezt a sajátos feladatot, a keresztény felnőttnevelést is a hit szemével és reménységgel vizsgáljuk, ha Krisztus küldetésében járunk és a Szentlélek erejében munkálkodunk, akkor az aratás Ura a begyűjtéskor majd gazdag terméssel fog megjutalmazni.
