Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)

1988 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Rédly Elemér: Kateketikai szemléletünk alakítása

bemutatásával, majd ezt követte a bűnbeesés, a Megváltó megígérése, jövetelének előkészítése, a Megváltó születése . . .

A hitoktatásban tapasztalt nehézségek késztettek arra, hogy ezt a gyakorlatot is felülvizsgáljuk. Minden hitoktató megtapasztalhatja, hogy a 6-8 éves gyermeknek nincs történelemszemlélete. (Egy mai magyarországi gyermek, aki az állami ünnepségeken egyszerre hall Kossuthról (1802—1884) és Leninről (1870—1924), úgy véli, hogy ők kortársak voltak, mert mindig együtt hallja emlegetni őket.) Ebben az életkorban még nem tudnak helyesen bánni az elvont fogalmakkal, cselekedeteikben is konkrét ind ítékok és nem eszmei célok vezetik őket. Ennek következtében valójában fel sem tudják fogni sem az áteredő bűn lényegét, sem az egyes események üdvösségtörténeti összefüggését. így az üdvösségtörténeti szempont számukra érthetetlen, idegen világ marad. Ezért a leggondosabb hitoktatás ellenére is helytelen fogalmak és elképzelések alakulnak ki bennük, amelyek a legtöbbször később sem tisztázódnak, amint ezt a felnőtt híveink körében tapasztalható téves nézetek is tanúsítják. (Például: „Milyen jó lenne, ha ősszüleink nem vétkeztek volna . . . Mennyivel könnyebb dolgunk lenne . ..”)

A keresztény élet Krisztus-központúsága. A teológia Krisztus-központúságán kívül még beszélhetünk mindennapi keresztény életünk, a szentháromságos istengyermeki élet Krisztus-központúságáról is. Jézus a mi életünk, Vele beszélgetünk, amikor imádkozunk, Vele találkozunk a szentmisén a szentáldozásban, az Ő keresztje ékesíti otthonunkat, Őt akarjuk követni, az ő tanítása szerint akarunk élni. . . Amikor a gyermekeket be akarjuk vezetni a keresztény hit és élet világába, akkor először ezekről a kérdésekről kell veíük beszélgetni, ezeket az ismereteket kell velük közölni, melyek szorosan hozzátartoznak mindennapi keresztény életünkhöz. Az elméleti, teológiai kérdésekről pedig majd akkor tárgyalunk velük, amikor szellemileg már elég érettek ahhoz, hogy helyes fogalmakat tudjanak maguknak alkotni ezekkel kapcsolatban.

Sokszor lehet hallani azt az ellenvetést, hogy mi lesz azokkal, akik később már nem tanulnak hittant. Tény, hogy nem elhanyagolható azoknak a gyermekeknek a száma, akik elsőáldozás után már nem tanulnak hittant. Mégis be kell látnunk, hogy ez sem indokolja, hogy a gyermekek felfogóképességét meghaladó ismereteket közöljünk velük. Amint a mindennapi életben lehetetlen felnőtt módon élni 8 éves kornak megfelelő ismeretekkel, ugyanúgy lehetetlen felnőtt keresztényként élni gyerekes hitismeretekkel. Akik elsőáldozás után nem tanulnak hittant, azok számára nem az lesz a legnagyobb gond, hogy hiányosak a hitismereteik, hanem az, hogy nem élnek Jézus tanítása szerint. Minden lelkipásztor megtapasztalja, hogy mennyivel közömbö- sebbek azok a fiatalok a hit kérdéseivel szemben, akik csak gyerekkorukban tanultak hittant, mint azok, akik soha nem részesültek hitoktatásban. Ennek egyik oka a betanult, de meg nem értett hitismeretek „immunizáló" hatása.

A teológiai krisztusközpontúságra épülő hittankönyvekben Jézusról szó sem volt mindaddig, amíg születéséig nem jutottunk el. Felmerül a kérdés, a hitoktató se beszéljen addig Jézusról? Milyen keresztény hitoktatás ez, amelyben Jézus nem kerül elő? Hogyan lehet imádságról, szentmisén való részvételről beszélni addig, amíg nem beszélhetünk Jézusról? Valóban Krisztus-központú hitoktatás az ilyen? Véleményünk szerint — ezt követtük az új Elsőáldozók könyvének felépítésében is —, a gyermekek hitoktatásának Krisztus-központúsága azt jelenti, hogy a hitoktatást Jézussal kezdjük, mégpedig a felnőtt Jézussal. A megoldásra maguk az evangéliumok adták a példát. Az apostolok Jézus örömhírét hirdetve a felnőtt Jézusról tanítottak, mindarról, amit Ő tett és tanított Keresztelő János fellépésétől mennybevétele napjáig. (Vö. ApCsel 1,21-22; 10,34—43.)

A felnőtt Jézussal való kezdést javasolja a pedagógiai megfontolás is, miszerint a tanításban az új fogalmakat a meglévőkre kell építeni. A gyermek számára Jézus emberileg elképzelhető meghatározott valóságos Valaki — akit először talán hitoktatója formájára képzel el —, akit megismerhet és szerethet, és aki által megismerheti az Atyát. — Ez a módszer a valóban Krisztus-központú hitoktatás, mert Jézust állítja az oktatás központjába, aki szeret minket, és akit mi is szerethetünk.

121