Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Bibliánk a húsvéti titok tükrében

élve bemutatni magát. Micsoda meglepetés lett volna számukra! Ám Isten, aki mindent tetszése szerint rendez, meghagyta mint egy sebet a halálnak ezt a tudatát, mert e szelleminek nevezhető „halálon” keresztül akarta érvényesíteni feltámadásának csodálatos valóságát. Emberi okosságunk azt mondja: jobb lett volna, ésszerűbb és okosabb lett volna a világ e tévedését ott és akkor eltüntetni. Isten azonban meg merte engedni magának azt az „oktalanságot”, hogy ezt elmulassza, — és mégis győzelemre vigye a feltámadás hitét. —4. Jézus szenvedése és halála át- meg átjárják egész földi életét. Gyermekkorától kezdve nyilvános működésén át egészen az utolsó napokig ki volt téve szinte minden emberi szenvedésnek. És mindezeknek emlékezete a húsvéti titok. De mint látjuk, nem olyan emlékezés, ami a történelmi távlatban egyre jobban elhalványul, hanem ami állandóan jelen van teljes erejében: és ugyancsak jelen van a húsvéti Krisztus győzelmes ereje is. Az Úr Jézus földi életének és szenvedéseinek együttes megélése a föltámadás kegyelmével — két ellentétes valóság összebékíthetetlennek látszó kapcsolata. Számunkra, emberek számára elérhetetlennek látszik. De csak olyan lehetetlen, mint a Jézustól elénk állított kötelezettség: „Legyetek hát tökéletesek, mint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Mi, gyönge emberek, hogyan tudnánk nyomába lépni az isteni tökéletességnekT'És Jézus mégis erre biztatott. Ugyanígy biztat a húsvéti titokban halála és feltámadása együttes megélésére. Épp ezért kettős haszna van, ha a húsvéti titkot érdeklődésünk középpontjába állítjuk. Egyik az, hogy állandóan tudatosítjuk, hogy az evangélium eseményei nem írott emlékek csupán, hanem isteni erőket magukba rejtő és azokat életünkbe is átsugárzó energiaforrások. Halálos sebeit örvendve hordozó Krisztus lép be az életünkbe és kölcsönzi számunkra csodálatos életét. Úgy kell tehát olvasnunk a Szentírást, hogy lelkünk nyitva legyen a szavak által minket megszólító Krisztus hívására. A másik haszna az, hogy általa kilépünk a szokványos nézőpontból és valahogy ellenkező világításban látjuk meg a dolgokat. Mintegy sötét háttért vonunk mögéjük és így élesebben, világosabb formában állnak elénk. Körülbelül úgy, ahogy Aquinói Szent Tamás minden felvetett kérdésnél megnézte a dolog negatív oldalát is. Videtur, quod non — úgy tűnik, hogy nem így van ... Isten művei is csodálatos fényben ragyognak fel előttünk, ha előbb felkutatjuk azokat a negativitásokat, amik lehúzó erőikkel elénk állnak, és beleállítjuk a feltámadásban kapott erőket, amik végül is jelen vannak — Jézus feltámadása a biztosíték, hogy ez így van —, csak fel kell tárni és működésbe kell hozni azokat. Ez mindennapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy evilágon nincsen olyan mélypont vagy „halál”, amiből ne lenne feltámadás. Viszont az is igaz, hogy a győzelmes erők jelentkezése ellenére vannak lehúzó erők is. Ezek is jelen vannak egy történésben, de velük szemben érvényesülni fognak a feltámadás erői is. Harmadik előnye a húsvéti titok képletének az evangéliumi történések értelmezésé­ben, hogy könnyebben ráismerünk a Jézus földi élete által megszentelt mozzanatok­ban akar egyéni keresztény életünk, akár kisebb-nagyobb egyházi közzösségünk életének analógiáira. Csodálkozó szemünk előtt föl fog tárulni a kétezer éves evangélium örök emberi problémákat tárgyaló fordulatainak látománya. így már nemcsak „A kereszténység haldoklásá”-ról beszélünk Unamuno-val és nem is „Az egyház öt sebéről” Rosminivel, hanem észrevesszük a hallgatásba kényszerült egyház názáreti életét is, Jézusnak, a csodálatos eredmények ellenére is sok ponton sikertelen nyilvános működését, amint az titokzatosan jelenvalóvá lesz egyháza életében. De — és ez a fontos — rögtön jelenvalóvá kell tennünk és jelenvalónak kell tudnunk a Feltámadottnak nem kevésbé hatékony erőit is, melyeket ezeken a „sebeken” vagy ha úgy tetszik „halálokon” keresztül árasztotta és áraszt a történelem folyamán. Ez a húsvéti titokkal történő értelmezési mód nyitja fel előttünk igazán egyházunk liturgiájának értelmét: a Titokzatos Testben nem emlékezések vannak, de megjeleníté­sek. Az üdvösség tervét elkészítő Isten Jézus földi életének jelentőséget adott —éz“az élet lesz minden mozzanatában jelenvalóvá a húsvéti titokban az esztendő során. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom