Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Az iszlám istenképe

létét és csak őrá vonatkoznak, öt el kell fogadni, előtte meg kell hódolni, róla nem szabad vitatkozni. A Koránon kívül őt műveiből és tetteiből is megismerhetjük. Az ég és a föld léte, a világ rendje, az emberek és az állatok életének sok törvénye, a föld áldása mind az ő létét és jóságát igazolja. A világban és az életben tehát meg­találhatók az ő jelei, csak látó szem kell hozzá. Az ember nem magát alkotja: testi és szellemi élete csak kibontakozik az adottságokból. A hitvallás tehát az, hogy nincs más istenség Allahon kívül, őhozzá semmi sem hasonlítható. Nincs anyagi léte, nincs térhez és időhöz kötve, változatlan. A Korán tehát Istent a hatalom és a nagy­ság sajátságaival határozza meg. Minden az ő parancsának engedelmeskedik, hoz­zájárulása nélkül semmi sem történik. Közte és a teremtmények között nincs köz­vetítő, mindent ő maga irányít, ő az első és az utolsó, a megnyilatkozó és a rejtőző, ő az örök lét és az egyetlen igazi valóság. Lénye magasztosabb minden elgondolás­nál és képzeleti képnél. Aki megismeri őt, az meghódol előtte és imádja. Világfeletti­sége ellenére mégis jelen van. Közelebb van hozzánk, mint saját érrendszerünk vagy lelkivilágunk. De szellemisége miatt csak emberi módon beszélhetünk róla. Emleget­jük arcát, szemét, kezét és emberi tevékenységet képzelünk el benne: gondolkodik, trónon ül, kormányoz, haragszik, kiengesztelődik. Ószövetségi hatás mutatkozik meg azon a hagyományon, hogy Istent nem szabad ábrázolni, benne hinni és őt imádni kell. Az első muzulmánok egyszerűen elfogadták ezt a tanítást és továbbadták. Nem vitáztak róla, nem kutatták összefüggéseit. Mit is kellene kutatni akkor, ha a szívben ott él a béke és a hit. Isten nagysága meggyőzi az embert, hogy az ő kezében va­gyunk, minden az ő akarata szerint megy végbe, sorsunkat ő irányítja, tehát rá kell hagyatkozni. A Korán ilyen egyszerű kijelentések gyűjteménye. Ugyanilyen egyszerű az iszlám hitvallás is: hinni kell Allahban és Mohamedben, az ő prófétájában. Sok teológus egészen korunkig nem tartotta szükségesnek, hogy a hitet és a tudományos megismerést összeegyeztesse. Muhammed Abdu (+1905) még századunkban is így nyilatkozik: A sok teológiai kérdés hiú és haszontalan. Elég hinni, hogy Isten van, ő örök és változatlan. Hinni kell hatalmában, mindentudásában és mindenhatóságá­ban. Az ő képességei és sajátságai nem hasonlíthatók az emberéihez, és nem is je­lentenek mást, mint az ő nagyságát és fönségét. Ezen túlmenni az embernek sem joga, sem ereje nincs. A „negatív teológiának” tehát az iszlámban is megvan a ha­gyománya. A filozófiai és teológiai viták akkor kezdődtek, amikor a IX. századtól kezdve meg­ismerték a görög filozófiát, főleg Arisztotelész tanait. Ahogy a görög filozófia a lét magyarázatát kereste, úgy az ő kérdéseik is Isten létének értelmezésére irányultak. A központi tétel Isten egysége maradt. Megkülönböztették Isten lényegét és sajátsá­gait. Beszélnek a lényegből fakadó sajátságokról (tudás, akarat, öntudat, hatalom) és a teremtményekre vonatkozó attribútumokról (irgalom, irányítás, törvényhozás). Be­szélnek arról, hogy hogyan függ össze az örök lét és az időbeli teremtés, a változat­lanság és a külső tevékenység. Felismerik, hogy őbenne a sajátságok nem úgy van­nak jelen, mint ahogy a szubsztancia hordozza a járulékokat. Mindenütt való jelen­létét is csak úgy szabad elgondolni, hogy ő nincs helyhez vagy időhöz kötve. Beszél­nek arról is, hogy Isten a kinyilatkoztatásban hogyan hidalja át az űrt saját transzcen­denciája és az ember anyaghoz kötött léte között. Hogyan kell értelmezni azt, hogy a próféta látott valamit Istenből, vagy hallotta szavát? Az iszlám hagyomány mutazilitáknak (elkülönültek) nevezte azokat a teológusokat, akik érthetővé akarták tenni az istenfogalmat. A mi fogalmaink szerint nem lehet őket racionalistáknak mondani, mert a hit helyére nem állították az ész igazságait, hanem csak azt keresték, hogy a hit állításai hogyan válhatnak érthetővé. Ebben Arisztotelésznek az első mozgatóról szóló elgondolása vezeti őket. Isten fölötte van minden kategóriának: sem mennyisége, sem minősége nincs, őt nem lehet nembe vagy fajba sorolni. Az egység és az egyedüliség a legfőbb tulajdonsága. Itt közelíti meg az iszlám filozófia legjobban a keresztény metafizikai istenfogalmat vagy akár a kanti megállapítást, hogy Isten transzcendentális eszme. De ők azért megmaradnak a Korán keretein belül. A végső következtetés az, hogy Isten a csodálatos titok, aki 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom