Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: "Testvéredet látod - Istent látod" (Alexandriai Kelemen)
dat és gyűlöld ellenségedet! — ÉN pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket (tegyetek jót haragosaitokkal) imádkozzatok üldözőitekért. így lesztek fiai a mennyei Atyának” (Mt 5,43 kk). De nemcsak az ELLENSÉG SZERETETE, AZ IRGALMAS JÓTETT NEHÉZ, hanem az is, hogy ismételt támadások ellenére újra meg újra MEGBOCSÁSSUNK. Az izraelita mentalitás számszerűen, pontosan akarja tudni, mennyire van kötelezve. Péter meg is kérdezi: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” (ezzel sokat mond!) — Nem mondom hétszer, hanem hetvenhétszer (tehát számtalanszor!). A szeretet nagy próbáját, a megbocsátást nem lehet kiszámolni, lemérni —, a szeretet végtelen. A szeretet alapfokon parancs, de felfelé nyitott és határtalan. „A törvény teljesítése a szeretet” (Róm 13,10). A szeretet kérdésében a gyöngédszívű János is keményen fogalmaz az efezusi „lelkipásztori körlevelében”: „Aki azt állítja, szeretem Istent, de felebarátját gyűlöli, az hazug. Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szerethetné Istent, akit nem lát? — Ezt a parancsot kaptuk tehát: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is” (1Jn 4,20,21). A felebarát a legközelebbi (proximus, der Nächste) lesz a reprezentánsa, megtestesítője Istennek, és a távoliaknak a szeretetben. A parancs kifejezetten erre a legközelebbire szól, akinek hántásait, terheit „bőrünkön” érezzük, mert testközelben van. Ma a tevékeny felebaráti szeretetet nem is a gyűlölködés, hanem az eltompulás veszélyezteti. Naponta a nyomorultakról, az ellenséges rémtettekről olyan információ- áradattal lepnek el minket, hogy szellemünk közömbösséggel tiltakozik, és ez sem jó talaj a segítő szeretet felkeltéséhez. A Népek Apostola, Szent Pál a jézusi szeretettörvényt kiterjesztette az egész világra. Szavai ezért közel állnak hozzánk: „Jézus Krisztusban nem számít, ha valaki körülmetélt (igazhitű) vagy körülmetéletlen (máshitű, másfelfogású), hanem a hit, ami a szeretetben teljesedik ki” (Gál 5,6). — „Éljünk szeretetben, ahogy Jézus is szeretett minket...” (Ef 5,6). GYAKORLATI VÁLASZOK. Ahogy Jézus megvilágította az írástudónak a problémáját, úgy válaszoljunk az ő szellemében néhány mai kérdésre. — Korunk minden ellenérzése dacára hirdetnünk kell: — 1. Tegyetek mindent Isten dicsőségére! — Isten dicsősége pedig az élő ember! — Glória Dei—vivens homo! — állítjuk Szent Iréneusz szavaival. Számunkra ez kettős feladatot jelent. Először is keressük mindenkiben, — akár ragyogó tisztán, akár elhomályosultan is mutatja, — Isten arcát. így szeretni és szolgálni tudjuk benne Istent. — A másik: tekintsünk önmagunkba: Vajon tudunk-e úgy élni, hogy aki minket néz — akaratlanul is Istenre gondoljon, jóságára, szeretetére. Mert az az ember, aki Jézus Krisztust utánozza, — a környezete számára — őt újra meg újra megtestesíti, láthatóvá teszi Isten szeretetét. LELKIÉLETÜNK egyetlen törekvésben foglalható össze: Ha igazán szeretjük, segítjük testvéreinket, egyre hasonlóbbá válunk Krisztushoz! — 2. Szeressünk tettel és igazsággal! (1Jn 3,23). Sokaknak probléma összehangolni a szeretetet az igazsággal. A szeretetet igazsággal kell kezdenünk, az igazság tettével: Mindenkinek megadni azt, ami megilleti. Krisztus is először az igazságnak tett eleget. Emberi alakjában kiengesztelődött értünk az Atyával, és azután tanítja nekünk: „Keressétek elsősorban Isten országát és az ö igazságát, a többit (a szeretetet!) hozzákapjátok” (Mt 6,33). — Az igazságszolgáltatást bölcsen kiegyenlíti a szeretet találékonysága. — 3. Emberszeretet nélkül nem szerethetjük Istent! — Vannak esetek, amikor nem emberi közvetítéssel jutunk Istenhez, ő közvetlenül is magához ragadhatja a lelket. De éljen valaki a pusztában, imádkozzék magányban, ha Krisztus megváltói tettével egyesülni akart, imáját, személyes áldozatait kell felajánlania értük. Az ellenkezőjét azonban egyszerű módon nem állíthatjuk: Ha az embereket szeretjük, ugyanazzal a szándékkal — szinte automatikusan — szeretjük Istent is. Ha őszintén, és nem öncélúan szeretjük a másikat, az áldozatokban és a viszonzás örömében felismerhet218
