Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: "Testvéredet látod - Istent látod" (Alexandriai Kelemen)
az ember lényegileg dialógikus koegzisztenciára és szeretetre alkotott lény. „Mi emberek, soha nem vagyunk magunknak elegendők" (Jaspers). „Egymás nélkül sötétben élünk” (József A.). „A személyiség nem létezik csak más fele, nem ismeri meg magát csak más által, nem találja meg magát, csak másban” (M. Buber). „Majdnem csak abban a mértékben létezem, amennyiben más számára létezem, azaz létezni annyi, mint szeretni” (Mounier). Az embernek ez az alkati és lényegi törvényszerűsége istenképiségünkre utal vissza, s végső fokon a szentháromságos Isten titkába torkoll, amelynek „fényözöne” a mindent átjáró „örvénylő” „Szeretet mozgat napot és minden csillagot” (Dante). A keresztény szeretetben tehát magunkat és egymást — mint Isten szeretett gyermekei — az isteni szeretet áramkörébe kapcsolva szeretjük. Krisztus esdette ki ezt számunkra főpapi imájában, hogy „a szeretet, amellyel engem szeretsz (én igaz Atyám), bennük legyen és én őbennük” (Jn 17,26). És mindennek a megvalósíthatóságához álljon itt végezetül K. Rahner biztatása13 „Abban a szeretetben, amelyet Isten Jézus Krisztusban ígért nekünk, az emberek közti szeretet végső győzelmére is ígéretet kaptunk; ez a győzelem a reményben már a miénk, és már jelen van az egyházban." Jegyzetek, forrás: 1. Bauer: Bibeltheologisches Wörterbuch, Graz, 19673 II. 1057. — Bauer: id. mú II. 927, 949. — 3. Haag: Bibellexikon, Einsiedeln, 1968.1211. — 4. Biblikus Teológiai Szótár, Róma, 1974. 355. — 5. Vö. Lexikon für Theologie und Kirche. Freiburg, 1962, IV. 1040. —6. Vö. Häring: Das Gesetz Christi, Freiburg, 19544,829—30. — 7. Hóm. Szt. Mátéhoz 50,3. PG 58,508. — 8. Bauer: id. mű II. 950—52. — 9. Sacramentum Mundi III. 674. —10. Ld. e részt in: Das Neue Testament Deutsch, Göttingen, 1968, IV. 131—33; 167—70. — 11. Rahner: A hit alapjai, Bp. 1983. 424. — 12. Häring: Id. mű 823. —13. Rahner: Id. mű 425. Széli Margit „TESTVÉREDET LÁTOD — ISTENT LÁTOD!” (ALEXANDRIAI KELEMEN) „Ma mindenki a szeretetről beszél!... A szeretet mégis a kereszténység kulcsszava” — mondja Bernhard Welte. Bár a szó kissé megkopott, a szeretet ténye egyre fontosabb, ezért nem beszélhetünk róla eleget. SZERETETÉLETÜNK KEZDETÉRŐL. Könyörgő tehetetlenséggel jövünk a világra. Mint kisgyermek, ösztönösen „szeretjük” a jót, mindent magunkba akarunk tömni, csakhogy gyarapodhassunk. Ez a befogadó szeretet — amor naturális. — Ébredező értelmünkkel hamarosan észrevesszük, hogy a „jóból is megárt a sok”, és már csak „ezt" vagy „azt” szeretjük. Válogatunk a javakban és a nekünk kedves személyekben is. Sokan megakadnak ezen a fokon, és egy életen át csak azt szeretik, ami vagy aki nekik jobb. — Ám fejlődő erkölcsi érzékkel már választhatjuk a nagyobb értéket (dilectio-választó szeretet). — Még teljesebb a szeretetünk, ha adunk is abból, amink van, egyre inkább árasztjuk a jót (caritas, agapé). Ez az odaadó, áldozatos szeretet hasonlít legjobban a létet ajándékozó Isten szerétéhez: Deus Caritas est — Theos agapé estin! (1 Jn 4,8b, 16b). Bár az embernek mint véges lénynek, mindig szüksége lesz befogadó szeretetre, az egyensúlynak a caritas-agapé irányába kell eltolódnia. — Emberileg a szeretet: vágy—ígéret—beteljesedés. Ha valaki nem remélheti szeretete beteljesedését, abba bele is pusztulhat. A jövendő szeretet reményében viszont le tud mondani önmaga javairól a végtelen Szeretet fényében. A keresztény szeretet akkor is jót tesz, ha rosszal viszonozzák. Nem a javak adok-veszek cseréje, hanem túláradó, ingyenes, irgalmas tett. EGYESÍTŐ SZERETET. A sokszínű szeretetnek mindicj csak egyik vonását emelhetjük ki. Amikor az istenszeretet-emberszeretet „kettősségéről” elmélkedünk, — akkor a szeretet EGYESÍTŐ EREJÉT kell hangsúlyoznunk; „Legyenek mindnyájan 215
