Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Lukács László: A keresztény testvériség újrafölfedezése
Lukács László A KERESZTÉNY TESTVÉRIESSÉG ÚJRAFÖLFEDEZÉSE 1. A szeretet „új” törvénye az erkölcstanban A fordulat az erkölcsteológiában kezdődött el az ötvenes években. A morális kézikönyvek három évszázadon keresztül ugyanazt a jogi szemléletet követték, amely elmarasztaló-fölmentő ítéletek formájában osztályozta az emberi cselekedeteket — állapítja meg Bernhard Häring 1961-ben.1 Azt közölték, mi tilos és mi megengedett, óvtak a törvény áthágásától, a bűnöktől, és sürgették a parancsok végrehajtását. A biblikus és liturgikus megújulás nyomán kialakuló új erkölcstan Krisztus követésére, a kegyelem, a szeretet törvényére épít. Häring ebben az új szellemben írta meg ma már klasszikusnak számító erkölcstanát 1954-ben.2 A régi szemléletben a bűntelenség s vele a „kegyelem állapota” azonosult a rosszat-nem-tevés fogalmával. Az új szemlélet teleologikus: az Isten által belénk írt végső célt tartja szem előtt: hitben, reményben és szeretetben azonosulnunk kell Krisztussal. Egész életünkben járnunk kell az Isten felé vezető úton: nem érhetjük be avval, hogy kerüljük a bűnöket — az imádság, a szentségek, folytonos jobbra törekvésünk által növekednünk kell Krisztus teljességének mértékéig. Ugyanide jutottak el azok is, akik — perszonalista kiindulással — az emberi személy elemzése alapján vázolták az erkölcsi élet útját.3 Az ember egyedül képtelen önmaga megvalósítására — ez csak Isten és embertársai együttes szeretetén keresztül lehetséges. „A személy egyetlen lehetséges végső struktúrája, amelyben maradéktalanul kifejeződhet, a szeretet alapvető képessége. Ez pedig éppolyan mértéktelen, mint maga az ember.4 — Az új fölfedezést a legmarkánsabban talán éppen Karl Rahner fogalmazta meg. A szeretet nem csupán egyike a kinyilatkoztatásban kapott sokféle törvénynek, nem csupán a legfontosabb parancs a többi mellett, hanem minden egyéb parancs végső motívuma és célja. A szeretet Istene azért hívott létre minket, hogy szeretetben eggyé váljunk vele, ahogyan ó eggyé vált velünk Fiában, Jézus Krisztusban, sőt, ahogyan ó egy a Szentháromság egységében. Rahner Szent Pálra hivatkozva fejti ki, hogy aki szeret, az teljesíti az egész törvényt (Róm 13,10). Ez azonban nem zárja ki, sőt inkább magában foglalja az összes törvények teljesítését: „Valóságos szeretetről csak akkor beszélhetünk, ha az ember kész arra, hogy mindenben Isten akaratát teljesítse.”5 Az emberi személynek élettörténete van, fokozatosan építi fel önmagát, növekszik a szeretetben is. (Ez a fokozatosság persze távolról sem jelent egyenes vonalú fejlődést, hiszen oly gyakran tétován, bizonytalanul, vonakodva tesszük a jót, sőt képesek vagyunk a jo tagadására, a rosszra is.) A többi erények és a szeretet között azonban Rahner szerint lényeges különbség van. A többi erények meghatározott teljesítményt kívánnak tőlünk. A szeretet „erénye” viszont magát az embert követeli, egészen és maradéktalanul. Sohasem tudjuk tehát teljesíteni a parancsát, mindig csak útban lehetünk feléje. A főparancs szerint „egész szívünkkel, minden erőnkkel” kell szeretnünk. Ki meri magáról azt állítani, hogy ezt teljesítette? Az élet vándorútján járva ez a föltétel nélküli, maradéktalan szeretet sohasem válik végleges birtokunkká — mindig csak törekedhetünk rá. „A keresztény erkölcsiséget tehát igazában csak ez a sajátos, megfoghatatlan, föltétien, az ismeretlenre ráhagyatkozó önfeláldozásban megélt szeretet valósítja meg. Az összes parancsok a szeretetben találják meg végső értelmüket, s csak akkor beszélhetünk igazán szeretetről, ha az egészen fölemészti az embert, és minden erejét birtokba veszi.”6 Mindez egyáltalán nem fölösleges elméletieskedés, máig ható csatározásokhoz vezetett a lelkipásztori gyakorlatban is. Mi a „sajátosan keresztényi”? Hogyan kell élnie a keresztény embernek? Erre a kérdésre egyszerűen népszerű és gyakorlati módon kell válaszolnia minden lelkipásztornak, már az elsőáldozásra felkészítéskor. A hagyományos lelkitükrök a tízparancsolatra épülnek, s az alapkérdés így hangzott: Mit vétettem az egyes parancsok ellen? 202
