Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Balogh József: A karizmák a II. Vatikáni zsinat tanításában és korunk egyházának életében
nyilvánuljon meg bennük. Az első időkben, amikor ezek a mozgalmak útjukra indultak, az egyház megszokott, hagyományos keretei közt olykor újszerűnek vagy idegennek tűntek. Jelentős, hogy az utóbbi években egyre teljesebben béépülnek, behatolnak az egyház intézményeibe, az egyházmegyékbe, a plébániákra, sőt a szerzetesrendekbe is, és a maguk sajátos karizmájával megtermékenyítik azokat. Gondoljunk csak a dél-amerikai, különösen a brazil példára, ahol a bázisközösségek egységben munkálkodnak a főpásztorokkal, lelkipásztorokkal, és döntő szerepet kapnak a plébániák életében, illetve ma már pótolhatatlan eszközei a lelkipásztorkodásnak. 1986. május 3—4.-én Rómában az ilyen új közösségi mozgalmak által megújult plébániák találkozója volt, amelyen a Szentatya is részt vett és beszédet mondott. A résztvevők a világ minden részéről érkeztek, férfiak és nők, papok és világiak, fiatalok és idősebbek, — egyszóval a plébániák tagjai. Csodálatos beszámolók hangzottak el arról, hogyan tud megújulni a plébániák élete ott, ahol élő közösségek vannak. Többen elmondták, hogyan vált közösséggé plébániájuk: például hogyan valósítják meg a vagyonközösség valamilyen formáját, segítenek a rászorulókon, törődnek a gyermekekkel, az ifjúság nevelésével, evangelizálják környezetüket. Korunk számos nagy teológusa sem csak elméleti könyveket ír a karizmákról, hanem személyes kapcsolatot is keres a karizmatikus megújulási mozgalmakkal, pl. K. Rahner, G. Greshake, G. Lohfink. Ezekben a közösségekben ezeknek a közösségeknek a hatására egy sajátosan új teológia születik meg. Hasonlóan volt ez már a múltban is, pl. amikor a ferencesek vagy a domonkosok elkezdték élni saját életstílusukat, melynek nyomán szinte egy sajátos, új teológia bontakozott ki. Amint G. Lohfink írja: „Én magam a müncheni ’integrált közösségben’ találtam közösségre, s az ott szerzett tapasztalatok alapján sokkal jobban és mélyebben megértem, amit a Biblia Isten egyházáról és népéről mond.”5 Magyarul szépen ír erről Vass György.6 Rámutat arra, hogy a Szentháromság-teológia, mely az egyik központi témája a zsinat utáni teológiának, nem teológiai spekuláció eredménye, hanem a keresztény közösségben, illetve a közösség megéléséből született. Hasonló Gál Ferenc: Közösségi tudat a hívő szemével címmel.7 Kari Rahner, amikor a „jövő egyházának” spirituális elemeiről ír,8 azt mondja, hogy „ mi idősebbek, képzésünkből eredően lelkileg individualisták voltunk — mégha örömmel celebráltuk is a közös liturgiát.” Majd megjegyzi, hogy a „közösségi tapasztalat”, a közösségi élmény nem csökkenti az egyén felelősségét, mint ahogy attól sokan félnek. Az egyén éppen itt ébred rá felelősségére. A kettő, az egyéni és a közösségi élet nem zárja ki egymást, hanem feltételezi. Végül megállapítja: „Én azt gondolom, hogy a jövő lelkiségében a lelki-testvéri-közösségi elem, egy együtt megélt lelkiség, sokkal fontosabb szerepet játszhat. És lassan, de határozottan előre kell haladni ezen az úton: akkor is, ha nem merészelhetünk konkrét és részletes receptet adni.” 2. Isten Igéje. — A második alapvető vonása ezeknek a karizmatikus megújulási mozgalmaknak az evangéliumra, az Isten Igéjére való fokozott figyelés. Ez sem „új”. Minden kor karizmatikus megújulásainak ez az alapja. Szent Ferenc nem valami újat talált ki amikor elkezdte élni az evangéliumot: és hasonlóan más szerzetesrend-alapítók sem. Az új az volt bennük, ahogyan éltek. A mai lelkiséget is ez jellemzi: Isten Igéjének radikális komolyan vétele, életre váltása. A keresztény hitet pedig — ahogyan K. Rahner is írja ,,A hit alapjai” című könyvében — akkor lehet „megérteni”, ha radikálisan élik, ha „megtapasztalják”.9 Sok mozgalom és lelkiség — például családmozgalmak, Pro Sanctitate, Cursillos, Oázis, Fokolare, Újkatekumenátus — életében különösen is fontos a Szentírás olvasása és annak megbeszélése, hogy hogyan lehet ezt életté váltani, illetve a megélt evangélium tapasztalatainak kicserélése. Ezek a lelkiségek is többnyire úgy indultak, hogy néhány embert megragadott, „mellbevágott” a Szentírásnak valamely mondata és megpróbálták megvalósítani azt. A Szentlélek egyre több fényt mutatott meg nekik és növekedésnek indultak. Hittek abban, hogy a szeretetegység vonzani fog, ahogyan Jézus megígérte: s elkezdik Taizében élni az ökumenikus egységet, elkezdik élni a fokolare lelkiség tagjai az egységet, hogy abból ismerje meg a világ Jézust. Hasonlóan kezdik élni Kiko Arguello és társai, az újkatekumenátus tagjai a közösséget, hogy a 178
