Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - KÖRKÉP - Horváth László: Jézus, Mózes és Illés
tanítani, aztán a hitetlenkedő apát némasággal büntette és győzte meg: Lk 1,8-20): hallhatott rokonának, Máriának és Józsefnek a gyermekéről, akinek születését éppúgy angyal jelentette anyjának, mint Jánosét apjának (Lk 1,26). Tudhatta, hogy rokonát Jézusnak nevezték, hogy Isten kiválasztottja ő is, különleges hivatással és küldetéssel. De azt nyilvánvalóan nem tudhatta róla, amit mi már tudunk, hogy a „második isteni Személy” (hiszen fogalma sem volt háromszemélyű egy Istenről), sőt azt sem, hogy ez a Jézus a megígért Megváltó lesz. Amit feltételezett, amit tudott, az csupán ennyi: próféta lesz ő is, és előkészítője a megígért Megváltó érkezésének. János anyjának, Erzsébetnek elragadtatott szavaiban, amelyekkel Mária látogatását fogadta: „áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogy lehet az, hogy uramnak anyja látogat el hozzám?!” (Lk 1,42-43) — mi már az Isten Fiának magasztalását halljuk. De az „úr, uram” kifejezés nemcsak Istenre vonatkozott a Biblia ószövetségi és újszövetségi szóhasználatában, hanem rangos emberekre is. És Erzsébet elragadtatása mögött inkább sejthető az a sugallatos felismerés, hogy „a mi gyermekeink, Máriáé és az enyém, a hagyományban emlegetett prófétatársak lesznek, új Illés és új Mózes”, akik közül Mózes a rangosabbv akit Erzsébet nyugodtan nevezhet „uramnak", és áldhatja az új Mózes anyját, Máriát. így Erzsébet fia: János — anyjától sem kaphatott arra vonatkozólag biztos felvilágosítást, hogy Mária fia a megígért Messiás. Erről a titokról Mária sem nyilatkozott, és magasztaló szavaiban (Magnificat, Lk 1,46-55) csak Isten nagylelkűségéről és az alázat felemeléséről értesülünk. Vizsgáljuk tovább: találkozott-e János a felnőtt Jézussal? Ez nagyon valószínű, sőt biztos, hiszen a Jordán-parti „keresztelésnél” ráismert a názáreti rokonra. Ez az ismeretség valószínűleg Kumránból származik. A remeteséget gyakran látogatták vallásos zsidók (főleg talán a zsidó „húsvéti” ünnepekkel kapcsolatban), és ezek között megjelent a názáreti ácsmester is. Itt már felnőttként megismerkedhettek, beszélgethettek, de Jézus biztosan nem szólt a nagy titokról, hogy ő lesz a Megváltó, akit Isten ígért, és akinek előfutára az Illés-lelkű János. Ez a hallgatás csaknem egész életére megzavarta Jánost. A Jordán folyóban történt fürdés alkalmával meghökkenve látja és hallja Jézus fölött a beteljesedés jeleit: a leszálló galambot és az égi szózatot (Mt 3,16-17: Mk 1,10-11: Lk 3,22: Jn 1,32): ez az én szeretett fiam. És nem is tud mindjárt nyilatkozni. Az éjszaka elmúltával másnapra már „megemészti” a meghökkentő élményt, és engedelmeskedve az isteni jelnek, rámutat az arra haladó Jézusra: íme, az Isten Báránya! Róla mondtam: a nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt mint én ... Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten választottja (Jn 1,29-34). De nagyon elgondolkoztató János későbbi, a várfogságból intézett üzenete Jézushoz. Két szabadon mozgó tanítványát küldi ezzel a kérdéssel: Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk? (Mt 11,2-6: Lk 7,18-23). Mintha még mindig bizonytalankodna. Valahogy ő sem így képzelte el a Messiás tevékenységét. Jézus az irgalmasság cselekedeteire hivatkozik, és a szegényeknek szóló evangéliumra. Vajon a befejező mondat egyesszámban nem Jánosra vonatkozik? „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” Mégis magasztaló szavakkal beszél Heródes foglyáról: pusztai életének nagyszerűségét, prófétai szolgálatának magasabbrendűségét dicséri, és még ezt is hozzáteszi: ő Illés, akinek el kell jönnie (Mt 11,14). VÁRT-E A ZSIDÓ NÉP ÚJ MÓZEST? A Megváltó, a Messiás megjelenésének megjövendölt korszaka három személyt ígért a zsidóságnak: magát a Megváltót, és előtte vagy vele két prófétát: Mózest és Illést. Ez volt a közhiedelem, ami kitűnik a négy evangéliumból is, sőt a Jelenések könyve is erről árulkodik: a Megváltó végső eljövetele előtt újra a két próféta hirdet bűnbánatot (11,3-12), aztán a mélységből felszálló vadállat legyőzi és megöli őket. Holttestük a nagy város utcáján hever majd, ahol Urukat is keresztre feszítették, de aztán feltámadnak és mennybeszállnak. „Hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső . . . (Illés!) Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják (Mózes).” 173
