Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Farkasfalvy Dénes: A szentírástudomány új útjai
4. A teológia három feladata. A fenti elvek megvalósítása nehezen képzelhető el anélkül, hogy a teológia a következő három feladatot magáévá ne tegye. a) A sugalmazás és a kánon történeti és teológiai feldolgozása. Erről már fentebb szóltunk. Itt csak arra szeretnénk rámutatni, hogy a hagyomány adatainak feldolgozása nemcsak dogmatörténeti kérdés. Mind a sugalmazás, mind a kánon kérdéseihez a modern bölcseletnek és az utolsó évtizedek dogmatikájának fontos adalékai vannak. Csak napjainkban jutottunk el ahhoz a ponthoz, hogy az ismeret és a közlés, valamint a hagyomány szociológiáját meg tudjuk fogalmazni.17 Ugyanakkor a modern egyháztan, amely már nem az „apologetika”, sőt nem is a „fundamentális teológia” (alapvető hittan) része, képessé vált arra, hogy a Szentírást s az azt megelőző, kifejlesztő és írásos formákban lecsapódó hagyományt mint az egyház alapításának lényeges mozzanatát vizsgálja s így a sugalmazás teológiájának helyét a dogmatikában kijelölje. b) A keresztény bibliamagyarázat történetének feldolgozása és kritikai kiértékelése. — Ez a munka sok fényes részleteredménnyel dicsekedhet, de többszörösen megrekedt és még messze van a befejezéstől. Vitathatatlan azonban, hogy a hagyomány teljességét nem leszünk képesek birtokba venni, ha folytatjuk a modern bibliakritika gyakorlatát, amely az Újszövetség utolsó könyve és a modern történeti kritika közti tizennyolc évszázadot egyetlen nagy zárójelbe tette, és az exegézis történetének tetemes részéről nem vett tudomást. A múlt exegézise azonban nemcsak adatok halmaza, hanem a teológia és az írás kapcsolatának rendkívül színes, sokrétegű, tanulságokkal teli kincsesbányája. A helyzet még ma is az, hogy minden részlettanulmány ellenére, nem vagyunk birtokában olyan műnek, amely a keresztény szentíráselemzés történetét hosszmetszetben megbízható módon, mai teológiai ismereteinkkel összevetve tárgyalná. c) Az általános vallástörténet fenomenológiai és egy keresztény vallásbölcseletre támaszkodó feldolgozása, amely a keresztény üdvtörténet különleges egyedi jellegét és egyetemes érvényességét megfogalmazza. — Ez minden bizonnyal a legnehezebb, de talán legizgatóbb és legígéretesebb feladat.18 A „globálissá” vált világban az emberiség vallástörténetét egyre „szélesebb vásznon” kezdjük megismerni. A primitív vallások és az ún. világvallások, és a köztük meghúzódó vallástörténeti tények és adatok ugyanarról „az emberi jelenségről” szólnak, amellyel az Isten üdvtörténeti párbeszéde az Ószövetségben elkezdődött, Krisztusban végső mondanivalójához jutott és az emberiség egészét átkarolva egyetemessé vált.19 A hagyományos bibliakritika szkepticizmusát, és főleg az Ószövetség exegézisében megnyilvánuló teológiai terméketlenségét csak úgy tudjuk felülmúlni, ha a primitív és ókori ember vallásos gondolkodásának egzisztenciális értelmét és értékét feltárjuk és a keresztény üdvtörténettel összevetjük. E feladatot illetően is a munka már megindult, de se szeri, se száma a tennivalóknak. Jegyzetek: 1. La théologie catholique au milieu du XX® siécle, Tournai/Paris, 1945. — 2. A jeruzsálemi domonkosok Szentírástudományi Főiskolája először 42 füzeiben, majd 1956-ban egyetlen kötetben adta ki a teljes Bibliának eredeti nyelvek alapján készült fordítását, amelyben a bevezetések és a jegyzetek szakszerű nyelvészeti és archeológiái adatokon kívül a teológiai magyarázatok valóságos kincsesbányáját nyújtják. 1974-ben került sor második, sok részletben javított kiadására. — 3. Harvey Cox, The Secular City, New York 1965. második átdolgozott kiadás: 1966. A hatvanas évek jellegzetes könyvsikere, de tiszavirágéletű volt. A teológiai közvéleményt jól kifejezi Daniel Callahan (ed.). The Secular City Debate, New York 1966. — 4. E sorok írójában ezek a gondolatok az 1966-ban tartott houstoni „nemzeti liturgikus hét” alkalmával fogalmazódtak meg először. Ezen az összejövetelen, amelynek témája „A liturgia az ember városában” volt, számos felszólalás jelezte, hogy a liturgikus mozgalom új korszakához ért. Egy teológia tanár a napi újság anyagára, mint az Isten legfrissebb szavára utalt, közölve, hogy barátaival „összeülve” ő ma már ilyen olvasmányok mellett ünnepli az Eucharisztiát. Egy másik előadó a Mennybemenetel ünnepének léggömbökkel való ünneplését ajánlotta. Felhívást köröztek arra, hogy a kongresszus végén „teával és rizzsel celebrált Eucharisztia (?)” kgretébéh - fejezzük ki lelki egységünket a hátsó-indiai néppel. A kongresszus igen nagyszabású'eé&ménV volt, sokezer válogatott résztvevővel. Azonban benyomásom szerint ez volt az amafjMi „nemzeti
