Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Farkasfalvy Dénes: A szentírástudomány új útjai

érvényét ugyan megkérdőjelezheti, de létét nem tagadhatja, tartalmát nem rövidítheti meg. Sőt tovább megyünk: amikor annak érvényét kétségbevonja vagy elveti, tudnia kell, hogy erre mint exegéta nem jogosult, legfeljebb mint bölcselő, vagy magánember vagy mint a„korszellem" képviselője közölheti azt, amit személyesen erez vagy gondol.

Ám a fenti tétel még egy lépéssel tovább vihető. Amennyiben a Biblia a biblikus hitet dokumentálja, valódi, „konzseniális” megértése megkívánja, hogy az általa kifejezett hittel valamilyen módon eszmeileg azonosuljunk. Ha erre nem is vagyunk képesek, először próbálnunk kell megérteni, mert csak ezt követően szállhatunk vitába vele. — A fenti elv megköveteli az exegéta részéről a vallásos megismerés, a vallásos élmény, a vallásos világkép s mindezek kifejezésmódjának bölcseleti és irodalmi vizsgálatát. Az exegétának „komolyan kell vennie” a biblikus szerző világképét, fel kell fedeznie annak belső logikáját, állításainak szándékolt valóságtartalmát, s csak ezt követően — egy vallásbölcseleti állásfoglalástól függően — hozhat értékítéletet a biblikus anyagról.

III. A jövő katolikus exegézise minden szent írási szöveget nemcsak az illető irodalmi mű összefüggésében, hanem a Biblia egészének egységében (modern szóval „kánonkritikailag”13) tárgyal, azaz a Szent írás kánonját úgy fogja fel, mint az egy, egyetemes és összefüggő krisztusi üdvösségterv írásában kifejezett vetületét.

Ez a kánoni elv elválasztja a hívőt a hitetlentől. A katolikus exegéta azonban nem torpanhat meg attól, hogy a biblikus szöveget hite fényében meg ne vizsgálná. Az Ó- és Újszövetségből álló keresztény Szentírást nem a véletlen, hanem a kinyilatkoztatás és annak hittel való elfogadása hozta létre. Az egymástól irodalmilag vagy teológiai szemléletben különböző szövegek összahasonlítása, mondanivalójuk összhangjának, egymást kölcsönösen kiegészítő vagy esetleg további kiegészítést igénylő jellegének feltárása éppen olyan fontos feladat, mint a szöveg előtörténetének megállapítása.

Ebben a távlatban két fontos teológiai feladat jelenik meg, amely elől a katolikus exegézis nem térhet ki. Egyrészt a szövegek „utótörténetének”, tehát mindenekelőtt a kánonban (a Biblia egészében) elfoglalt szerepének vizsgálata feladatunkká válik, másrészt egy bizonyos, újfajta — a szótól nem szabad visszariadni — „harmonizáció” nemcsak jogosult, de szükséges ahhoz, hogy a szövegnek kánonon belüli létét lehetségesnek, sőt érvényesnek lássuk. A bibliatudomány tehát nem tekintheti a Szentírást egymástól független szövegek pusztán külsőleg összefüggő halmazának. Az „egész Biblia” éppen olyan súlyosan fontos tény, mint az, hogy különböző „rétegek”, redakciók vagy recenziók végülis egyetlen irodalmi mű megalkotását eredényezték,14 vagy, hogy egyetlen szerző azonos témáról különféle címzettekhez különböző módon írt.15 IV.

IV. A jövő katolikus exegézise, amikor a szövegek értelmét a hit szemszögéből tárgyalja, s a természetfeletti dolgokról szóló állításoknak valóságértéket tulajdonít, a Szentírást mint a keresztény hitvallás, életszemlélet és élmény kifejezését tekinti. Evvel egy újfajta „lelki exegézis" előtt nyitja meg az utat.

Itt igazában arról van szó, hogy ugyanaz az üdvtörténet, amely a Bibliát alkotta, ma is érvényesen folyamatban van, s ennek következtében a Szentírás csak akkor éri el igazi, Istentől elrendelt célját, ha nemcsak eredeti történelmi összefüggésében, hanem egyúttal jelenlegi, közösségi és személyes üdvtörténeti viszonylatában is vizsgáljuk. Ezt az elvet a Római levél így fogalmazza meg: „mindazt, amit előre megírtak, a mi vigasztalásunkra írták” (15,3). A patrisztikus irodalom pedig így szélesítette ki ezt az elvet: ami egykor az egész világ üdvössége céljából végbement, az egyén üdvözlésére az egyházban naponta megvalósul.

A fenti elv az exegézist kivezeti a történeti vizsgálódásból és a hittudomány, az egyházi élet és a keresztény tapasztalat szolgálatába állítja. Magától értetődő, hogy csak ilyen szentírásolvasás alapján van lehetőség biblikus elmélkedésre, biblikus igehirdetésre, biblikus lelkiségre és liturgiára.

140