Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Bibliánk a húsvéti titok tükrében
magán hordja eredésének fajtabéli jellegeit. De — érdemes ráfigyelnünk — annyira egyetemes a hatása, hogy bár nincs kettőszáz országa a ma ismert világnak, mégis a szent könyvek ezer nyelvű fordításánál tartunk. És ez az egyetemes érdeklődés bizonyára nem annak tudható be, hogy zsidó fogantatású (bár vannak némelyek, akik ilyesmit állítanak, minden alap nélkül), hanem az Isten remeklésének, aki a szűk, kisnépi kultúra jegyeit hordozó művön keresztül is tudja a Krisztusban megjelent emberség teljességét sugároztatni. —4. Nemegyszer hiányolják a Bibliával kapcsolatban, hogy nincs meg az eredeti szöveg, aminek az alapján pontos kritikai kiadásokat lehetne készíteni. Jézus maga nem írta le üzeneteit. Tanítványainak hirdette, azok pedig tovább hirdették. Néhány évtizeddel később — a mai bibliai tudomány kutatásai szerint — az ősegyház értelmezését írták le. És szorgos vizsgálatok keresik-kutatják Jézusnak „eredeti” kijelentéseit (ipsissima verba). Természetes, hogy a tudomány szempontjából érdekes lehet Jézus eredeti megnyilatkozásai után kutatni. De nekünk tudnunk kell, hogy Jézus nagy művésze a történelemalakításnak, nemcsak nagyban, de apróbb mozzanataiban is. O tudta, kikre bízza szavait és tanításait: botladozó és tévedő emberekre. Hányszor kellett tanítványaitól — nem minden szemrehányás nélkül — ezt az egyáltalán nem hízelgő tényt számonkérni: „Hol a hitetek?” (Lk 8,25) Vagy: „Hát még ti sem értitek?” (Mk7,18) És ismét: „Még mindig nem értitek?” (Mk8,21) — És mindezek ellenére meri kijelenteni: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Merte, mert tudta, hogy kell és hogy lehet halállal életet támasztani, ezért tudta azt is, hogy lehet tévedékeny emberekkel igazságát maradéktalanul képviselni, tanítását sértetlenül későbbi korokra átszármaztatni. —5. Sokan azt is felróják — főleg az újszövetségi szentiratoknak —, hogy azok alkalmi iratok. Vagyis nem egy kérdésnek (ha tetszik az újszövetségi igehirdetés lényegének) emberi logika szerinti tárgyalása, mint például Mózes törvénykönyve, vagy az iszlám Koránja, vagy akárhány bölcselő rendszerének alapelvek szerint való felépítése, hanem Jézus vándorútjain való megnyilatkozásainak (a formatörténeti iskola tanítása szerint bizonyos szempontok szerint való) gyűjteménye. E gyűjteményben egy-egy kérdésről több helyen esik szó, egészen fontos dolgokról viszont csak eldugva és érintőlegesen van krisztusi megnyilatkozás. Áll ez a levelekre is, amik valóban alkalmi iratok. Az ember szereti az emberi dolgoknak lexikonszerű tárgyalását, vagyis megismerni, amit valamiről tudni illik vagy tudni kell; az ilyen ismertetéseknél a részleteknek a súlya is mérve van és minden teendőnek vagy szabálynak megvan a fontossági rendje. Mindezt nem találjuk az újszövetségi Szentírásban, legalábbis teljes egészében. Ezért az ősegyházban a III. századtól kezdve visszanyúltak az ószövetségi törvényekhez és onnét vettek át szabályokat, mert az újszövetségi iratokban csak általános elveket találtak. így a rövid normákkal, ill. szabályokkal irányított görög-római szellem megtalálta az egyházban is a világos törvényekkel szabályozott életet. —6. Ugyanez a panaszunk akkor, amikor a Szentírás rejtett beszédmódjára irányítjuk figyelmünket. Nekünk is sokszor eszünkbe vágódik az, amit a zsidó hallgatóság Jézus szemére vetett: „Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” (Jn 10,24) Ezt a rejtett beszédet a tanítványok is észrevették már Jézus működése elején. „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” (Mt 13,10) És itt elsősorban nem a szoros értelemben vett példabeszédekre kell csak gondolnunk, hanem Jézus egész beszédmodorára, amit az utolsó vacsora legvégső szakaszában ő maga jellemzett. Akkor ugyanis ezzel jelezte igehirdető módját: „Ezeket képekben mondtam el nektek... De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát” (Jn 16,25). A „képekben" görög szava: en paroimiais, közmondásszerúen, talányosán, rejtvényformában (Zerwick). Ez valóban kifejezi a véleményünket s azt, amit mondani akarunk, de valahogy rejtetten. Például, ha valakinek viselkedéséről ítéletet akarunk mondani, nem nevezzük néven a dolgot, csak annyit mondunk: „Nem mind arany, ami fénylik”. Jézus vállalta ezt a maga-megál- lapította rejtett beszédmódot, éppen úgy, ahogy vállalta a szenvedéses megváltást. Hiszen a beszéd akkor éri el célját, ha napnal világosabban lehet érteni, ha nincs 131
