Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Bibliánk a húsvéti titok tükrében
TANULMÁNYOK fBelon Gellért BIBLIÁNK A HÚSVÉTI TITOK TÜKRÉBEN A Biblia elnökölt a II. Vatikáni zsinaton. A Bibliát forgatja a világ. A Bibliából akarjuk megtudni Istenünk üzenetét a bukott világnak. Ez az üzenet pedig nem más, mint Krisztus. Ezért kell tudatosítanunk Szent Ágoston figyelmeztetését: Úgy hallgassuk az evangéliumot, mint a jelenlévő Krisztust. Annál is inkább kell ezt tennünk, mert halljuk a kinyilatkoztató Istent: „Isten szava eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit” (Zsid 4,12). A Szentírás is azzá lett, amivé a megtestesült Ige: halálos sebeit győzelmesen hordozó húsvéti Krisztussá. Alkalmazni kell tehát a húsvéti titok képletét: a halált és feltámadást, a negativitásokat és az azok ellenére áradó erőt kell tudatosítanunk, hogy megkapjuk a valódi kegyelmet sugárzó képet a Szentírásról. Az egyoldalú szemlélet ugyanis itt is meghozza a kárát lelkűnkben: ha csak a kegyelmi tartalmára figyelünk, könnyen fennakadhatunk hiányain, ha pedig csak a hiányaival törődünk, elveszítjük üdvösséget adó erőit. Jámbor keresztény ember a Bibliát Isten könyvének tartja. Az is. És mert Isten könyve, sokszor nem meri szembetűnő kifogásait tudatosítani a kezében lévő Bibliával szemben. Pedig, mint ahogy a feltámadt Krisztusnak voltak sebei, halálthozó sebek, úgy a Bibliának is vannak sebei. Nem is kevés. —1. Először is az a sebe, hogy betú. Maga a Szentírás nyilatkoztatja ki, hogy „a betű öl, a lélek pedig éltet" (2Kor 3,6). Ezt az általános érvényűén kijelentett igazságot az írók is megerősítik. A költők fejedelme, Goethe arról panaszkodott, hogy leírt költeményei fagyott virágoknak hatnak az élmény melegsége és fénye mellett. Mennyit veszíthetett az elhangzott krisztusi szó fényéből és melegéből?! Szent Pálnál, aki még nem olvasta a mai evangéliumokat és az Írások csak az Ószövetségre vonatkoztak, egyenesen „a halál betűkkel kőbevésett szolgálatáról” beszél. Jézus nem írta le üzeneteit, nem is adott kifejezett parancsot az írásra, csak a Szentlélek ösztönözte az evangélistákat. De bátran tehette, mert ahogy Jézus testén hagyta a halálos sebeket és azokon keresztül árasztotta halált legyőző életét a világba, így az írás sebét is alkalmazhatta, mert azon keresztül is árad Jézus élete. Ez az Isten bravúrja: az élményt ölő írást Krisztus életének sugárzó forrásává teszi. És maga az írásba foglalt isteni üzenet sejteti meg velünk, hogy ha az élményeket ölő betűkkel olyan csodálatos világ tárul fel előttünk, mint ami a Szentírásból olvasható, milyen lesz akkor maga az isteni élet a teljes valóságában?! —2. A másik sebe a Bibliának, hogy kétezer éves, vagyis, hogy régi korokban íródott. A mai ember általában érzéketlen a régi dolgok iránt. Okosabbnak hiszi magát a régieknél. És a fejlődéselmélettel telítve, sőt civilizációk felgyorsuló és egyre tökéletesedő ívelését tapasztalva lényegesen tökéletesebbnek tudja magát. Nem beszélve arról, hogy sok előtanulmányt kell folytatnia, hogy a régiek világát minél teljesebben megértse, amire nem sokan vállalkoznak. Ennek ellenére ismét csak tapasztalnunk kell az Úristen taktikájának a mesterművét a húsvéti titokban: halálból élet. Soha ilyen népszerűsége nem volt a Szentírásnak, mint korunkban, ha csak magára a Bibliára gondolunk is. De ha hozzávesszük, hogy mennyire foglalkoztatja az emberiséget a bibliai témák és személyek kérdésvilága, akkor ez a csodálatunk még mélyebb lesz. Egyre szekularizálódó (elvallástalanodó) életünk, sőt egyenesen ateizmusban fogant szellemiségünk Biblia iránti érdeklődése többet rejt magában mint tisztán kultúrhiány pótlását! —3. Harmadik sebe a Szentírásnak az, amit nem kevesen nehezményeznek, hogy ti. szemita légkörben fogant. Sokan méltatlannak tartják, hogy egy kicsiny nép eszmevilágát az egész emberiség gondolkodásának tengelyébe állítsuk. Letagadhatatlan tény, hogy az üdvtörténet könyvei zsidó környezetben keletkeztek. És a Biblia 130