Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 2. szám - KÖRKÉP - Tarnay Brúnó: "NEM!" - Jegyzetek a teizmus és kereszténység problémájához
tudatában, hogy a beszéd igazi és saját értelmét csak bizonyos szellemi rokonsággal fedhetjük fel. Az Abszolútumot megkörnyékező bölcseleti rendszereket sem volna szabad egykönnyen a fenti osztályokba sorolni. Fiatal koromban úgy tanultam, hogy G. F. Hegel panteista. Szt. Tamás elismert értelmezője, Cornelio Fabro világosított fel Hegel és saját mestere között fennálló — nem jelentéktelen — hasonlóságokról, manapság pedig cikkek jelennek meg a „Hegel utáni krisztológiáról'', — ami természetesen csupán a hegeli metafizika némely vonásának termékenységére vonatkozik. Nagyon is megszívlelve K. Barth és követőinek tiltakozását, azt kell mondanunk, hogy a természetes ész „bálványait" először értenünk kell, mint a Teremtőtől ösztönzött tapogatózó keresést tiszteletben tartani, bennük „az Ige magvait örömmel felfedezni" (Ad gentes, 11.) — és csak mindezek után mondani róla ítéletet. Például a megbotránkoztató „Isten halála-teológiáját" először a kor mereven intézményes és verbalizmusra hajló légkörébe kell elhelyezni és a szerzők indítékait megérteni. Utána elgondolkodhatunk azon, vajon az akkori polgári vallásosság és ugyanígy az átlagos keresztény gyakorlat igazán a Biblia Istenét imádja-e? Vajon éppen az „egészen Más" és mégis minden időben immanens, minden történelmi kort szólító Isten, nem éppen azt kívánja-e, hogy beidegződött, szűk és gyakran önzésünket tápláló elképzeléseinket feladjuk, az ő „lélekben és igazságban" való imádásáért? Hasonlóképpen, amikor Isten „történetéről" beszél még Ratzinger is, amikor az amerikai Hartshorne gyökeresen új szisztémát akar építeni a valóság, mint „Process" (folyamat) alapjára,14 — könnyen ellentétbe kerülnénk a skolasztikus filozófia tételeivel (Isten abszolút egyszerűsége, örökkévalósága és vál- tozhatatlansága). De ha elég gazdag a tartalma annak, amit Isten szent Nevének említésekor gondolunk, akkor talán felismerjük: van „Process", előrehaladás, a Kinyilatkoztatásban, a lélek istenélményében. Isten történeti megjelenésében közöttünk és számunkra. Sőt, a kora-középkor nagyon is dinamikus keresztény bölcseleté számára sem volt a gondolat egészen idegen. Az Ál-Dénestől és Boéthiustól függő Magister, Petrus Lombardus, gyakran visszatérő gondolata: minden evilági esemény és folyamat csak megnyilvánulása („manifestatio") az örök „processio”- nak Isten mélységeiben, ahol a Fiú és a Szentlélek ered, származik az Atyától. A teizmus fogalmazása is sokféle. A panteizmust eléggé világosan határolják el a bibliai keresztény isteneszmétől: itt a világ és Isten azonos; ugyanígy a pan-en-theis- must: Isten a Világ Lelke, amely annak igazi egységét, rendjét, fennállását adja (ami többnyire egyenértékű azzal a felfogással, hogy csak ez a szellemi létforma igazán valóságos: „akozmikus" filozófia). A teizmus ellenben egészen eltérő vonásokat vehet fel: a Felvilágosodás deizmusában Isten hasonló bizonyos ősi népek „deus otiosusához" (= tétlen Isten), — de Arisztotelész „noésis noésesós"-a sem a kereszténység Istene, Szt. Tamás sajátos értelmezése nélkül. Az „Önmagát Gondoló Gondolat", amely (aki?) csak az egyetemességeket ismeri, nem az egyesek sorsával törődik, akivel kölcsönösség és szeretetkapcsolatába lépni nem lehet; csak a világ vonzódik feléje, az pedig a fizikai mozgások végső oka, mozdulatlanul és érzéketlenül, mint aki után az evilági dolgok „vágyódnak" (hős erómenon). II. II. A HÁROMSÁGOS ISTEN. — DIALÓGUS A MONOTEIZMUSSAL. A kereszténység Isten-hite nem akármilyen monoteizmus, ősi, jézusi eredetű kifejezése ennek, hogy a mi Istenünk megszólítható, megnevezhető. Szt. Pál (Gál 4,6; Róm 15) tárja fel az „Abba"-kiáltás mélységes jelentését. Szituációja: az imádság, Valakihez beszélünk. A Név nem leíró jellegű, mint a filozófiákban. A hívő egyszerűen az Úr Jézus lelkületét teszi magáévá, csak az ő Szentlelkében szólíthatjuk azt a Valakit, akiről nélküle éppen semmit nem tudunk. — Isten háromságos misztériumában a monoteizmus története sajátságos fordulatot vett. Vessünk egy pillantást a Szentháromság titkának kifejtésére az egyházi hagyomány történeti fejlődésében. Isten nem azért nyilatkoztatta ki benső életének Háromságát, hogy vitákra ösztönző 103
