Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 2. szám - A TEOLÓGI BESZÉLGETÉSE WOLFHART PANENBERG PROFESSZORRAL - Illés Róbert - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A teológia néhány fontos mai kérdéséről
Vajon a karizmatikusok és a bázisközösségek az egyház egységének ökumenikus jelei? — Korunkat különös mértékben jellemzi, hogy új vágy ébredt a keresztények egysége iránt. Ez a vágy, amely már nem teljesedhet be a felekezetek között fennálló hagyományos sorompók és ellentétek között, fejeződik ki ezekben a bázismozgalmakban, mint amilyenek egyrészt a bázisközösségek, másrészt a karizmatikus mozgalom. S itt nem azokról az egyes formákról van szó, amelyekben kifejezésre juttatják hogy átlépik a keresztények között húzódó hagyományos határokat. Ezeknek hagyományos kifejeződési formája a számos ökumenikus bizottság, a fáradságos tárgyalások az egyházak között a tanítás megfogalmazásáról, amit az átlagos keresztény sokszor nem is képes megérteni. Mert ha az egyházak az egymás közötti kapcsolataikban úgy akarnák megszüntetni a szakadásokat, hogy föladnák mindazt amit tanítanak, akkor nem maradna semmilyen hit-tan, semmi, amit mint tartalmat megvall- hatnánk a hitünkben. Ez nem történhetne meg a kereszténység becsapása nélkül. Szükség van ezért arra is, hogy az egységes törekvésnek különböző módozatai legyenek. Ide tartozik a helyi gyülekezetek élete is, és ennek egyik kifejezési formája a bázisközösség. A protestáns egyházakban mondhatnók, sokkal több bázisközösség van, mert azokban eleve a helyi közösség (gyülekezet) az egész keresztény élet autonóm alapja, s a területeket átfogó minden összefüggés a helyi gyülekezetek függvénye. Talán ez is egy adalék az egyház ökumenikus értelmezéséhez. Az ortodox, keleti keresztény hagyományban is nagyon hangsúlyozták az egyház értelmezése szempontjából a helyi, istentiszteleti közösség jelentőségét. Ez áll a II. Vatikánum óta a katolikus egyházra is: az egyház elsősorban az a közösség, amely bármikor, bárhol istentiszteletet ünnepel. Hogy azonban mindezeknek a közösségeknek a Krisztus egy Testének világot átfogó kapcsolatában kell állniok, ezzel az új felismeréssel mi, a szétvált, felekezeti egyházakból valók, ma ismerkedünk. Hogy látja Professzor Úr, a kultúra és a hit kérdését a mai ökumenikus teológiában? — A kereszténység kultúrateremtő volt egész története folyamán, mert nyitott volt azon kultúrák gazdagsága iránt, amelyekbe belépett. Ez nem csupán egyszeri esemény volt — a kereszténység belépése a görög világba —, hanem újra meg újra megtörtént például a magyarok és germánok megtérítésekor, s ma is meg kell történnie — ma inkultúrációnak nevezik — például Indiában, Kínában vagy Afrikában. A keresztény misszió nem zárkózhat el azon népek kultúrája elől, akikhez eljut: nem szabad ezekre a népekre ráerőltetni egy idegen kulturális örökséget, a kereszténységnek viszont el kell sajátítania, magáévá kell tennie az ottani kultúrát. Ez nem any- nyit jelent hogy most esetleg hanyagoljuk el a görögök, a rómaiak, Európa és Amerika népeinek kultúráját. Ez nem alternatíva! A kereszténység nagy gazdagsága, az egyház kulturális gazdagsága éppen abban áll, hogy a történelmen át vezető útján mindig új kultúrák csatlakoztak hozzá örökségükkel, s ezzel gazdagították a keresztény tudatot, minden keresztény nép közös tudatát. Ennek így kell lennie továbbra is, és a hellenizmus, Róma, az európai és az észak-amerikai népek örökségéhez hozzá kell jönnie India és Kína, de Afrika nagy kulturális örökségének is, — persze megkeresztelve, nem kereszteletlenül. Ugyanúgy megkeresztelve kell azokat beépíteni a kereszténységbe, mint ahogy az embereket is meg kell keresztelni, akik Krisztus Testének a tagjaivá lesznek, mert különben az idegen kultúra elnyeli a keresztény jelleget. Mert ez is megtörténhet. Ez a kockázat ott van minden ilyen.folyamatban. Utolsó kérdésünk: min dolgozik jelenleg, Professzor Úr? — Éppen befejeztem egy kis könyvet. Nem teológiai mű, legalábbis nem közvetlenül teológiai. Egy filozófiai előadássorozat, melynek címe: ,,Der Gottesgedanke und die Erneuerung der Metaphysik" (Az istengondolat és a metafizika megújulása). A filozófiában ma ismét nagyon sürgető kérdéseket tesznek föl egy új metafizika 94
