Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Betegebb-e a ma embere, mint más koroké?

miatt nem megfelelő a gyermekek fizikai, szellemi és morális fejlődése. Több mint százezer az ilyen okok miatt veszélyeztetettként nyilvántartott fiatalok száma. Az erre hivatott intézmények nem képesek a hatásos megelőzésre." (I. h. 4. o.)

A terápia lehetősége is felsejlik a következő megállapításban, amely Buda Béla pszichológus szavait idézi: ,,A társadalmat időről időre komoly krízisek rázzák meg, s világosan látjuk, hogy a negatív viselkedésformák teljes megelőzése nem lehetséges. Különböző védőrendszereket kell kialakítani, amelyek segítenek a bajba jutott embernek. Legfontosabb a család és a különböző közösségek szerepe, legyen szó akár a munkahelyi, akár valamiféle vallási közösségről. Ezeket a védő tényezőket bizonyos mértékig mesterségesen is fel lehet — és fel kell — állítani." (Hasadt lelkűség és „hasadt lelkűség". Beszélgetés Buda Béla pszichiáterrel. Mozgó Világ, 1984/12. 107. o.)

,,A ma emberének kevés esélye van arra, hogy megélt közösségélménye legyen" — olvashatjuk a már idézett Romhányi András szavait (I. m. 78. ol.). „Kapcsolatainkban, szokásainkban csak többnyire rövid távra szóló cél elérésére szorítkozunk ... Mi otthon érezzük-e magunkat? Legalább valahol. A technika minden csodájával és kényelmével körbevehetjük magunkat; mit sem ér mindez, ha hiányzik a legfontosabb: az emberi kapcsolatok hálózata. Az otthonosság-érzetet az embertársainkkal kialakított viszonyrendszeren lehet lemérni."

A betegségtünetek forrásvidékeit kutatva szemünkbe ötlő a jövőtlenség élménye. Félelem, szorongás, kilátástalanság, a „no future", a perspektívátlanság nagyon komoly menekülési reakciókban nyilvánul meg. Egy olyan generáció, amely szüleitől még a jóléti társadalom javait megkapta, de maga már önerőből lakáshoz jutni is szinte képtelen, szükségképpen kiábrándult lesz. (Vö. Thoma László: Tiltakozó fiatalok. Három évtized válaszútjai. In: Ifjúsági Szemle, 1984/4. 69—75.) így azután nem lehet csodálkozni azon, hogy a passzív protestálás, a kivonulás az önpusztítás különböző formáiban jelenik meg: az alkoholizmustól a drogfogyasztásig, a munkakerüléstől a toxikomániáig. Noha e passzív tiltakozásnak hatása kétségkívül a fiatalok esetében a legtragikusabb, mégsem sajátos generációs jelenségről van szó. A ragasztózó fiatalok száma olyan gyorsasággal emelkedett, hogy 1976-ban össze kellett hívni egy orvosi konferenciát a tárgyban. 1982-ig hazánkban 27 fiatalkorú halt meg az ún. szipózásban (vö: Kubinyi Ferenc: Megkésett requiem 27 fiatal ravatala felett. Ifjúsági Szemle, 1984/2. 45. ol). Érdemes idézni egy fiatalember szavait, aki leszokott a kábítózásról. „Hogy miért kábítószereznek? Mert nem akarják ezt a megszokott életet. Azt, hogy az ember elvégzi a nyolc általánost, utána elmegy a gimnáziumba vagy ipari tanulónak és akkor elvégzi azt is. Ha fiú, akkor utána katona lesz, aztán leszerel és megint csak dolgozik, egyre csak dolgozik, lakásra semmi reménye sincs . . . Ebből akarnak kitörni, ebből az életformából . . . Azért volt jó a kábítószerezés, mert úgy éreztem, minden problémám megszűnt." (Kubinyi F. i. m. 51. o.)

A betegségtünetek okai leszűkíthetők, illetve közös nevezőre hozhatók. Az orvosi szociológia arra a következtetésre jutott, hogy főleg a családdal és otthonnal, a szerelemmel és házassággal, a jövedelmi és lakáshelyzettel, a munkavégzéssel és a betegségekkel kapcsolatos nem kívánatos események gyakoroltak káros hatást a mentális egészségre. Az interperszonális (emberek között) kapcsolatokban jelentkező válságos élethelyzetek, megoldatlan konfliktusszituációk, a pszichoszociális megterhelések, fizikai vagy szellemi túlterhelés fiziológiai betegségtüneteket eredményezhet (főként érrendszeri és szívbetegségeket). Az egészséges, kiegyensúlyozott személyiség a károsító életproblémákat kisebb tényleges egészségkárosodással tudja átélni, mint a nem kiegyensúlyozott személyiség. (Vö. Molnár László, i. m. 24. o.) De hát ki is a kiegyensúlyozott személyiség? Mitől válik az ember kiegyensúlyozottá?

Tovább gyűjtve a mozaikszemeket érdemes fölfigyelni arra, hogy például a csecsemőhalandóságra lényeges hatást gyakorol az anya családi állapota. Nem mindegy, hogy hajadon, elvált, özvegy szül gyereket, vagy pedig kiegyensúlyozott házasságban élő. Különösen szembeötlő a különbség a 20—30. életév között a házas nők javára: a 25—29 éves, házas nők körében a csecsemőhalandóság 20 ezrelék, a nem házas nők között ugyanebben az életkorban 47 ezrelék! A rendezetlenség fogalma ismét előtérbe kerül. A betegségtünetek akkor mutatkoznak, amikor megbomlik az összhang; akkor, amikor az azonosság, az identitás kérdésessé válik. A Természet Világa c. folyóirat 1984/12. számában olvasható volt egy interjú a fizikus körökben világszerte ismert Gyarmati István akadémikussal. Az összhang megbomlásának figyelemre méltó területeire mutatott rá Gyarmati ebben a beszélgetésben. Érdemes idéznünk. „Ma egyetlen társadalom sem becsüli úgy az alkotó értelmiséget — kivéve éppen annak legbecsteienebb részét, a hadiiparnak dolgozókat —, amennyit az hasznos társadalmi munkája alapján megérdemelne.