Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Praedicare Christum
Jézust" (Jn 12,20). Drámainak is mondhatnánk a találkozást, hiszen Jézus Így ad hangot küldetésének éppen egy pogánnyal szemben: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól" (Mt 15,14). Más kultúrájú, más hagyományú emberek voltak ezek, akik a görög filozófiának az egyistenhitet megközelítő útjain és az emberi erkölcsiség csúcsait megközelítő gondolatjárásokon át jutottak el a szigorúan monotheista jeruzsálemi templomig. Mit fog nekik mondani? Hogyan summázza tanítását? — kérdezhetjük. És az a csodálatos, hogy a megtestesült Ige, az Örök Bölcsességgel átjárt jézusi zsenialitás nem kezd Szent János evangélista szárnyaló stílusában az igazságról értekezni — ami a görög bölcselet egyik vezérszava volt. Ugyancsak nem kezd szent Pál mintájára himnikus költeményben a kiáradó isteni szeretetről ünnepi ódát mondani. Hanem — és ez az, ami számunkra döntően fontos — szinte minden bevezetés nélkül elmondja fölséges hasonlatát az elhaló búzaszemről, és vele kapcsolatban a halálban megsokszorozódó életről, vagyis megváltó haláláról és feltámadásáról. Igaz, saját maga is belerendül kijelentésébe. És, ami még döntőbb: e megrendülést nem az evangélista veszi észre — mint a Getszemáni kerti gyötrődését (Mk 14,35) —, hanem maga számol be róla még a görögök színe előtt. Talán ezzel is bátorítani akart bennünket: ha neki is félelmetes volt életének legközpontibb titkával a világ elé állni, akkor mi se féljünk e titkoktól teljesen idegen világ előtt színt vallani arról a misztériumról, amit megváltásként ránk bízott s aminek részesévé tett. Az athéni kudarc Szinte ugyanaz a folyamat játszódik le a Nemzetek Apostolának életében akkor, amikor a kereszténység kapuit Európa felé kitárta. Korintusba menet — saját beszámolója szerint: „Elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről" (1Kor 2,2). Szent Pálban ez az elhatározás igen zaklatott lelkiállapotban született meg, miként ezt maga is írja: „Gyöngeségem tudatában elfogódva s nagy izgalommal mentem hozzátok" (uo.). Ez a belső elesettség részben a korintusiak magatartásából eredt, s oly mértéket öltött, hogy maga az Ür Jézus is szükségesnek látta megerősíteni Pált: „Az Ür egy éjjeli látomásban így szólt Pálhoz: Ne félj, hanem beszélj és ne hallgass! Én veled vagyok: senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked. Nagyszámú népem lakik ugyanis ebben a városban" (ApCsel 18,10). Korintusban ugyanis a görög szellemiség mellett a kelet-nyugati kereskedelem támasztotta jólét s a vele járó erkölcstelenség is nehezítette a kereszténység befogadását. De Pál belső nyugtalanságának oka inkább a nemrég lezajlott athéni sikertelenség volt. Erre utal a korintusiakhoz irt levél elején. Ezért határozza el a keresztre feszített Jézus titkának hirdetését „nem bölcsel- kedő beszéddel" — mint a bevezetőben már mondja és később ismételten hangoztatja: „nem kiváló beszéddel vagy bölcsességgel léptem föl". Athénben az ottani szellemiség fórumán, az Areopágon ugyanis Pál megpróbálta, hogy a hallgatóság szellemiségéből építsen utat a Jézus által hozott titkok felé. Pál tehát Athénben szintén találkozott a görögökkel, vagy ha úgy tetszik az európaisággal, mint előbb maga az Ür Jézus. Csakhogy Pál nem azt tette, amit az Ür, hogy mindjárt belekezdett a titkok sűrűjébe, hanem egy valóban görög rétorhoz illő beszédben tett kísérletet arra, hogy hallgatóságának igényeiből kiindulva mutasson rá a megváltás titkára. És a hallgatóság erre valahogy fel is volt készülve. Jól jegyzi meg Szent Lukács: „Az összes athéniek tudniillik, meg az ott időző idegenek nem töltötték mással az idejüket, mint újdonságok elbeszélésével vagy meghallgatásával" (ApCsel 17,21). Am, amikor Pál Krisztus megváltó halálát és feltámadását érintette, beszéde gyúnykacajba fulladt. Nem is létesített ott egyházközséget. Innét indult Korintusba, idegeiben az athéni fiaskóval. Megérthetjük tehát Pál izgalmát Korintusba érkezésekor és kiábrándulását az emberi bölcsesség szavaiból." A húsvéti titok Megfigyelhetjük, hogy amikor Jézus is, Pál is a tanítás lényegét összegzik, mindketten a húsvéti titok mellett kötnek ki. És ha Pál némi kerülővel is, de ott kezdte Korintusban és nyilván máshol is, ahol Jézus kezdte, a görögöknél. A Szentlélek munkájának kell tulajdonítanunk, hogy az egyházjitkát elsősorban nem a szeretet közösségének nevezzük, mint Antiochiai Szent Ignác, nem is hegyen épült városnak, mint a legutóbbi időkig szokásban volt, és nem is a felszabadulás elvének, ahogyan azt sokan szeret68
