Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám
„Hogyan higyjenek Istenben, akiről nem hallottak és hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse?" (Róm 10,14) Pierre Casetti, a luzerni teológiai fakultás és egy Luzern környéki gimnázium hittanára a svájci Orientierung lapjain a közelmúltban többek között ezeket írta (1985. aug. 31.): Ha valaki tudni kívánja, mi is egy macska, legjobb, ha az egereket kérdezi meg. Azt tanácsolom, hasonló módon járjon el, aki tudni szeretné, mi a prédikáció és milyen legyen az: kérdezze meg azokat az embereket, akik éveken át, vasárnapról vasárnapra a prédikációt elviselik. Minden bizonnyal fontosabbat fognak mondani, mint számos stresszállapotban élő prédikátor vagy épp ,.üzemi vakságban szenvedő" igehirdető. — Casetti kb. így zárja gondolatait: A prédikátor igazságos és megérdemelt jutalma az istenkeresők hálás elismerése, illetőleg azoknak felszisszenése, akik Isten és erkölcs nélkül szeretnék világukat berendezni. Casetti sarkítva fogalmaz, de szándéka jó: azokat a fontos kérdéseket igyekszik csattanósan megválaszolni, amelyekre számunk írói is keresik és megadják a választ: mit és hogyan mondjon az igehirdető, amikor a hitre nyitott, az érdeklődő vagy éppen a kritikus, sőt a közömbös, esetleg távolálló emberek előtt szól Krisztusról és evangéliumáról. Igaz, Casetti macska-egér vonatkoztatása többeket meghökkent, de az első olvasás-hallás után mindenképpen elgondolkodtat és tárgyilagosságra, helyes kritikára, önkritikára hívja fel a figyelmet. Számunkban ezért is igyekeztünk helyet adni az ambónál, szószéken, de egyszersmind az ambó, szószék körül állóknak is, hogy elmondják véleményüket a Krisztust hirdető s egyben korszerű prédikációról. Mahatma Gandhi mondta egy alkalommal, amikor keresztényekkel beszélgetett: ,, Nektek a kereszténység még a bőrötök alá sem hatolt be, nemhogy a szívetek közepébe."— Ha kétezer év történetét vizsgálgatjuk, ha abban az igehirdetők szavára és az igét hallók készségére figyelünk, olykor — talán nem is túl ritkán — mintha igazat kellene Gandhinak adnunk. Vajon hol lehet a hiba? — talán az ,,üzenetben", vagy inkább az üzenet közvetítőinél, esetleg a címzetteknél? Kétségtelen, Isten „üzenete" nem „behízelgő szó", amint az írás is mondja: „Isten szava eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál. Behatol és szétválaszt lelket meg szellemet, izet és velőt. . . Neki tartozunk számadással" (Zsid 4,12—13). S bár Így van, hallatára az emberek mégis gyakran ,,nehezen adják meg magukat". Isten üzenete mindig a meghívás szava, amelyet egyrészt ilyenként kell az emberek felé közvetíteni és amelyet nem szabad felelőtlenül visszautasítani. Olyan szó ez, amely nem annyira értelmünkbe, mint sokkal inkább szívünkbe kíván behatolni, azt kívánja magának lefoglalni. Az egész embert szólítja meg, az egész embert kívánja „lefoglalni", — mi pedig csak nehezen adjuk meg magunkat és mindenféle védekező „mechanizmust alkalmazunk, hogy a végleges lefoglalást" késleltessük, sőt megakadályozzuk. A. de Saint-Exupéry találóan jegyezte meg: „Minden félreértés forrása a nyelv". — Erről az isteni üzenet közvetítőjének sohasem szabad megfeledkeznie. Az ige hirdetőjének arra kell törekednie, hogy kortársai, hallgatói előtt érthető nyelven közvetítse Isten üzenetét anélkül, hogy annak tartalmát, mondanivalóját bármikor is megváltoztatná, meghamisítaná. Gondoljon rá, gondolja át, amit oly sokszor maga is hallott, esetleg ismételgetett: „A hit hallásból ered, a hallás pedig Krisztus igéjéből" (Róm 10,17). Anthony Quinn-től, a neves filmszínésztől egy alkalommal megkérdezte egy püspök: „Hogyan lehetséges, hogy a színészek költött, kitalált dolgokkal annyira meg tudják hatni az embereket, hogy költött szavaik szíven találják őket; ugyanakkor viszont az egyházi igehirdetők igaz szavakkal, megtörtént események előadásával alig érnek el hatást?" — Quinn — mint hírlik — így válaszolt: „Ez azért van, mivel mi a kitalált, költött dolgokról úgy beszélünk, mintha igazak lennének, önök pedig az igazról, megtörténtről, mintha nem lennének igazak, valóságosak. " — Egy másik, ugyancsak jeles színész, így nyilatkozott: ,,Egészen a szerepemben élek. Ha egy színész sikerre pályázik, egészen azzá kell átalakulnia, akit megformál." — Az előbbi kijelentés elgondolkodtat, az utóbbit csak fenntartással alkalmazhatjuk az igehirdetőre, hiszen nem azért áll hallgatói elé, hogy „sikerre pályázzék". De igenis áll rá: azonosulnia kell azzal, akit hirdet. Erre maga Urunk Jézus adott példát, amikor földi életében azonosult Azzal, akinek üzenetét hozzánk elhozta. Minden igehirdető tudja — s ha szívébe-leikébe néz, emiatt őszintén gyötrődik is, — hogy földhöz ragadt, gyarló ember, — és mégis a „Szentet" veszi ajkára. Általa, szavában titokzatos módon újra inkarnálódik az IGE. 65
