Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Széll Margit: Az ökumenikus lelkiségről
— A2 Eucharisztia közösség az egyházzal. A jelenlevő Krisztus táplálja és gyarapítja az egész egyházat. Az ugyanabból a kehelyből és kenyérből való részesedés kifejezi a jelenlévők egységét az egész Krisztussal és mindazokkal, akik benne részesednek. Az egy kenyérnek a megtörése és szétosztása ünnepélyesen jelzi az egyetemes egyházzal való egységet. így nyilvánul meg a megváltás misztériuma és az egész test növekedik a kegyelemben (vö. Bristol 11/1). Az Eucharisztiának ez a néhány vonása nemcsak ökumenikus és egyetemes jellegét emeli ki, hanem utal titokzatos teljességére. Nincs az a teológus, az az egyházi közösség vagy hiteles dokumentum, mely teljességgel összefoglalhatná az Eucharisztia kimeríthetetlen adományát. Mindig más-más szempontot emeltek ki, más módon közelítettek. Ez a közelítés legjobban azoknak sikerült, akik nem a fogalmi megkülönböztetéseket akarták „érteni", hanem egész lélekkel átadták magukat a szentségi Krisztusnak. Ebből a távlatból nézve: — Az Eucharisztia az igazi katolicitásnak, egyetemességnek jele és valósága, ezért lényegénél fogva szünteti meg a megosztottságot. Radikális kihívást jelent mindenfajta elkülönüléssel, szakadással szemben, amint a Bristoli jelentés írja: ,,Ha a keresztények eltűrnék, hogy az elkülönítő falak, melyeket Krisztus kereszthalálával ledöntött, újra felemelkedjenek — falak, amelyek akár fajok, akár nemzetiségek, nyelvek, osztályok vagy vallások szerint különböztetik meg az embereket — az az Eucharisztia teljes megcsúfolása lenne." (Bristol III/4). Az Eucharisztia reménybeli közös ünnepléséhez vezető legjobb út, ha a keresztények előbb saját egyházaikban újítják meg az Eucharisztia tanítását és ünneplését, és ott tapasztalják meg az egyház teljességét. MÁRIA AZ EGYSÉG ANYJA. „Máriának, Krisztus anyjának egyedülálló szerepe van a megváltottak közösségében . . . hiszen ő mindörökre az, aki befogadta Isten Igéjét és inkarnálta az emberi nembe, ő kötötte össze a mennyet a földdel. Teljesen átadta magát Isten Lelkének . . . a Szentlélek viszont az egyház egységének megvalósítója. Mária tehát a Lélek erejével lett az egység anyja” — mondja L. ]. Suenens. — Mária jelentősége az egyházban korunkban megújult — írja Msgr. Gérard Philips, a LG enciklika egyik előkészítője —, ezért újra és jól át kell gondolnunk az egyházban való szerepét. Heinrich Fries,4 az ökumené jeles teológusa arra figyelmeztet, hogy „a Mária-témában a találkozás a különböző evangéliumi keresztényekkel csak úgy lehetséges, ha Máriát Isten üdvösségi tervébe helyezzük, mely Fiának megtestesülésében éri el csúcspontját. . . Isten kegyelme, szeretete és ebből fakadó elhivatottsága tette Máriát Krisztus anyjává, mivel nem tagadta meg Isten szavát, hanem hitt benne" (Lk 1,45). A Máriához való közeledés annak köszönhető, hogy a Szentírás és hagyomány kérdésében fokozódó összhangra találtunk (Montreal ll/45,46). A Mária-tanítás és -tisztelet összeköti a Szentírást a hagyománnyal, hiszen főbb igazságai az egyház története során bontakoztak ki. Fries arra buzdít, hogy a katolikusok tanuljanak meg jól és hitelesen szólni Máriáról, a protestáns testvérek viszont jobban tapasztalják meg az Istenanya erőforrásait. Luther maga mondja: „Isten vigasztaló és túláradó jósága folytán az ember olyan kinccsel dicsekedhetik, hogy Mária valóságos Anyja, Krisztus Testvére, Isten pedig Atyja" (Weimarer Ausgabe 10/1/1,72f).5 Máriáról szóló ökumenikus elmélkedésünk első igazsága: — Mária a hit újszövetségi példája. Máriát teljes joggal nevezhetjük a hit anyjának, úgy, amint Ábrahámot a hit atyjának — írja Fries. Mária útja nehezebb és érthetetlenebb volt Ábraháménál, mégis teljes hittel vállalta a megpróbáltatást egészen a keresztig. Élete elsősorban ezért tiszteletre méltó és utánzásra indító. Mária elsőnek tapasztalhatta meg hite gyümölcsének. Krisztusnak jelenlétét, szíve titkát hálaimájában énekelte meg: „Mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék" (Lk 1,48). A Magnificátot áthatja az ökumenikus lelkűiét. Illő volna ezért, ha a Magnificat a Krisztushívők közös imája lenne. — Mária Krisztus első megváltottja. Isten kegyelmi adományaként benne tárul fel a megváltás minden gazdagsága. Ha valaki Máriát dicséri. Istent és Krisztust dicséri! (Fries). — Milyen jól kifejezné a közös öröm lelkületét, ha a keresztények együtt ünnepelhetnék Mária ősi ünnepeit. „A szeplőtelen Szüzet. . . Isten felvette a mennyei dicsőségbe . . . — tanítja a zsinat, jézus anyja a mennyben ősképe és kezdete annak az egyháznak, mely a földön a biztos remény és vigasztalás jeleként világosodik Isten zarándok népe előtt (LG Vili. 59. 60.). 63
