Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - KÖRKÉP - Schmatovich János: Pápaság és egyházkép
Testének, Krisztus szentségének stb. nevezte (vö. LG I—III. fejezeteit). Mindenekelőtt felszámolta a külső intézményes forma és a Krisztus Testeként értelmezett belső lényeg között megvont egyenlőségi jelet. Annak a kijelentésnek a helyére, miszerint ,,a római katolikus egyház egyszersmind Krisztus Titokzatos Teste", most lényegesen nyitottabb fogalmazás került: ,,Ez az egyház ebben a világban mint alkotmányos és rendezett társaság, a katolikus egyházban áll fenn" (LG 8. p.). Bár a szerteágazó aspektusok összehangolása még várat magára, mindazonáltal világos lett, hogy az ortodox és az evangélikus egyházszemlélet lényeges pontjai tért hódítottak. Ezáltal a Péter-hivatal lényegéről és szerepéről folytatott ökumenikus vita is új szempontokkal gazdagodott és bizonyára új eredményekhez fog vezetni. Egy út kezdete. Nehéz feladat előtt áll a katolikus egyháztan akkor, amikor meg akar birkózni az ökumenikus kihívásokkal, de egyben igyekszik hű maradni a római egyház sajátos karizmájához. Nem túlozhatja el a pápaság jelentőségét olyannyira, hogy az az egyházban az egyetlen és minden mást kizáró valósággá váljon. A Péter-hivatal valóban fontos eleme az egyháznak, ám mégsem az egység egyetlen, vagy netán a legfontosabb feltétele és kapocsa. A pápa voltaképpen „többletszolgálatot" vállal abban az egyházi közösségben, ahol az egyetlen hit meg- vallása, az egyetlen Eucharisztia megünneplése és a szeretet közös megvalósítása jelenti az igazi egységet. . Az egyház és egysége misztérium. Ezt a titkot csak a több oldalról érkező és egymást kiegészítő modellek segítségével közelíthetjük meg. Láttuk, hogy a különböző felekezeti egyházképekben is van számos helyes és fontos vonás. Egy-egy kép csak akkor válnék hamissá, „heretikussá", ha egyetlen helyes nézőpontot olyannyira előtérbe helyeznének, hogy igy más egyházak jogos szemléletét kizárnák. — Nem tudhatjuk, hogy a különféle egyházak, egyházi közösségek, felekezeti csoportok elvi egymáshoz közeledése megteremti-e valaha is a teljesen egyöntetű egységet. Szent Pál kijelenti: „kell is, hogy szakadás legyen körötökben"(1 Kor 11,19). Ez a mondat józanságra inthet bennünket és megóvhat az irreális ökumenikus álmodozástól. Mindenesetre az óhajtott kiengesztelődés, mely feltételezi a megbocsátást, nem lehet pusztán emberi mű. Az egység kiépítéséhez szükségünk van az élő Isten békítő kegyelmére is, amelynek befogadására az imában és a bűnbánatban elő kell készülnünk. Az előzetes lelki beállítottságot követi természetesen az aktív tettrekészség. Abban a reményben tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy az eddig egymást kizáró keresztény felekezetek valóban eljussanak egykor a kiengesztelődött sokféleség egységéhez. Napjainkban sokat beszélnek a toleranciáról, a türelmetlenségről. Nyilvánvalóan azért, mert egyre jobban terjed az intolerancia, a türelmetlen magatartás. — Vajon az egyház toleráns, vajon igazán türelmes-e? — Az oly gyakran „sötétnek" kikiáltott középkor bizony sokkal nagyobb belső egyházi toleranciáról tanúskodott, mint napjaink egyházi élete. Hogy csak a teológia helyzetéről szóljunk: az egyes teológiák, teológiai irányzatok — képviselői mindenekelőtt a szerzetesrendek tagjai voltak — sűrűn és kimerítően vitatkoztak egymással, de anélkül, hogy Róma tekintélyével közbelépett, beleszólt volna ezekbe a vitákba. Tudományos, szakszerűen művelt teológia ellenmondások, viták nélkül egyszerűen nem létezhet. König bíboros, amikor egy alkalommal a teológiai kutatást is megillető, szükséges szabadságra rámutatott, ezt mondotta: a kötelező egyházi tanítást nem szabad az éppen uralkodó egyházi tanítói véleménnyel azonosítani. Amit Jézus a türelemről tanított, azt az evangéliumban a konkolyról és búzáról szóló példázatban bárki elolvashatja (Mt 13.). Mindkettőnek — a búzának és a gaznak — egy- időben kell növekednie. Vajon ki tudhatná már a kezdet kezdetén, melyik is a haszontalan gaz és melyik a búza? A szétválasztásra, a megkülönböztetésre az aratáskor kerül majd sor. Ez pedig csakis Istennek a joga. Ki merné az Úristen döntését elővételezni, a felelősséget magára venni? Dr. Richard Barta a KATHPRESS felelős kiadója 52
