Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - KÖRKÉP - Gyürki László: Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán
Az evangéliumokban mintegy 170 alkalommal fordul elő az Atya szó Istenre alkalmazva. Kétharmad része helyeknek János evangéliumában található, a megmaradó egyharmad pedig leginkább Máténál. Lukácsnál és Márknál csak néhány utalással szerepel. Ebből azt lehetne következtetni, hogy az Atya kifejezés csak a húsvét utáni közösség elmélkedéséből született. Igaz, a húsvéti tapasztalat elmélyítette ugyan e fogalmat, mégis az Atya kifejezés magának Jézusnak ajkáról való. Jézus a földi atya vonásait használja, hogy kinyilatkoztassa nekünk Isten szeretetét. Jézus így beszélt az Atyáról, mint a „ti Atyátokról": ő az, aki megbocsát (vö. Mk 11,25), aki irgalmas (Lk 12,30), aki tudja, hogy mire van szüksgünk (Lk 12,30). „Ne félj te maroknyi nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát" (Lk 12,32). „Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei" (Mt 23,9). Jézus így szólt a „ti Atyátokról", de csak a tanítványoknak. A kívülállóknak képekben és példabeszédekben írja le az Atyát (a tékozló fiú — Lk 15,11—32). Más szövegek viszont azt tanúsítják, hogy Jézus az ,,ő Atyjának" nevezte Istent (Mt 11,27; 16,17; Mk 13,32; Lk 22,29).3 * * * * 8 A legdöntőbb Mt 11,27: „Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja." Jézus a mindennapi életből vett képet használ: az apa ismeri igazán fiát és egyedül a fiú ismeri igazán atyját és ő tud hiteles ismeretet adni róla másoknak. Egy kis példáról van itt szó, amelynek célja, hogy egyszerű módon kifejezze Jézus örömteli bizonyosságát: neki kiváltságos viszonya van Istennel, s egyedül ö tudja kinyilatkoztatni az embereknek Isten „arcát". „Az én Atyám": ez a kinyilatkoztatás centrüma. Jézus egyedüli viszonyban van Istennel, s küldetése nem más, mint átadni az ismeretet, amelyet az Atyáról tud. Ez nemcsak húsvéti ismeret, amelyet János tükröz, amikor Jézus prédikációjának központjába Atyjával való közösségét helyezi, hanem történeti valóság. Mindezt megerősítik Jézus imái, amelyekben Istent Atyának szólítja (az arám „Abba" formában). A görög fordításban több helyen ennek nem maradt nyoma. Ez azért is fontos, mert a zsidó imádságban nem merték Istent „Abba" néven szólítani. Ez ugyanis — amint J. Jeremias kimutatta — a mindennapi, szeretetteljes neve volt az Apának, (gy nevezte a gyermek — még a felnőtt is — apját, akit szeretett. Amikor Jézus ezzel a formával fordul Istenhez, új és hallatlan dolgot művel: fölfedi nekünk Atyjával való viszonyának lényegét. Tanítványait Jézus szólítja fel, hogy Istent egyedüli módon „Abbá"-nak szólíthatják (Lk 11,1—4). (gy jelzi, hogy a tanítványoknak is része lehet abból a viszonyból, amelyben Jézus van Atyjával. 3. Jézus kinyilatkoztatja az Atyát — Amikor Jézus a szövetség Istenét Atyjának nevezte, nemcsak új nevet adott neki, hanem e név tartalmát is megváltoztatta. Bármennyire is csodálatosak a szövetség Istenének tettei és vonásai, Jézus kortársainak gondolkodásában együtt éltek Jahve elferdített vonásaival. Láttuk, hogy az Atya-fogalom értelmezhető úgy is, mint elnyomó hatalom.9 Jézus ezt a képet változtatta meg. János elmondja, hogy egy nap Fülöp világosan megkéri Jézust: Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk (Jn 14,8). Jézus felelete: „Már oly régóta veletek vagyok és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta." (Jn 14,9). Bár ezek a szavak már a húsvét tapasztalatát fejezik ki, jelentős bennük a hit állítása: Jézus az Atya megnyilvánulása, az Úr arca. Ha megkérdezzük: ki az Atya, nem adhatunk más választ, mint amit a Názáreti Jézus életé, halála és feltámadása állít elénk. Jézus az Atya teljes megnyilvánulása oly módon, hogy csak benne tudjuk megérteni és megragadni az Atya titokzatos valóságát. Az Atyának nincs más „arca" számunkra, mint Fiának „arca", (gy is mondhatjuk: a Fiú az „értünk-lévő-Atya" oly módon, ahogyan isten emberi módon kinyilvánítja magát. Húsvét fényében a tanítványok felfedezték Jézus létének sajátos isteni mélységét, továbbá azt a kapcsolatot, amely az Isten-Atya és Jézus cselekedetei között fennállt. Ha tudni akarjuk ki az Isten, ki az Atya, Jézus személyéhez kell fordulnunk, aki a „láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15), „dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása" (Zsid 1,3). A Jézus által kinyilatkoztatott Atya az, aki tiltakozik az ember mindenfajta elnyomása ellen, aki azt akarja, hogy mindenki szabadsághoz jusson, ő az, aki megnyitotta az ember előtt az utat a kiengesztelődés és az élet teljessége felé. Jézus ezt tárta fel előttünk az „irgalom példabeszédeiben" (a tékozló fiú, az elveszett bárány, a két adós, a tizenegyedik óra munkásai stb.). Szent János pedig egy szóba igyekezett sűríteni Isten legbensőbb lényegét: Isten a Szeretet (1Jn 4,8.16). Ugyanakkor az Atya a maga belső életében a képek és szimbólumok, az égő vadrózsabokor mögött sem ismerős számunkra, ő kimeríthetetlen forrása magának az istenségnek, „kicsúszik" 250
