Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Simonyi Gyula: Egy közösségi modell
Simonyi Gyula EGY KÖZÖSSÉGI MODELL Közismert tény, hogy magyar egyházunk egyik legnagyobb gondja az egyre égetőbb pap- hiány, valamint szolgáló papságunk rendkívül magas életkor átlaga, E nagy gond megoldása érdekében — az új papi hivatások ébresztése mellett — már évek óta szorgalmazott lehetőség a világiak — elkötelezett, segíteni kész világi hívek — minél nagyobb mérvű bevonása az egyházi szolgálatba. Számos egyházi megnyilatkozás, előadások, egyházi folyóiratainkban megjelent cikkek sora mutatott rá, hogy a 24. órában vagyunk, amikor még az arra alkalmas és segíteni kész világiak bevonásával egyházunk vérkeringése felfrissíthető, jövője biztosítható. A közelmúlt jelentős eseménye, hogy Püspöki Karunk is a világiak segítő szolgálatáról szervezett formában rendelkezett és ennek gyakorlati megoldására szabályzat is készült. Sajnálatos, hogy mindezek ellenére a világiak bevonása, szolgálatuk igénybevétele — úgy tűnik — rendkívül vontatottan halad, nehezen válik élő gyakorlattá, amelynek okát abban látom, hogy egyházi vezetőink és papjaink egy része még ma is bizalmatlan a világiakkal stemben, még ma is őrizni kívánja a zsinat előtti egyház hatalmi pozicióiból történő vezetési gyakorlatát. — Úgy gondolom, az egyház jövőjének biztosítása érdekében a megújulás útja mindenképpen papságunk és az elkötelezett világiak testvéri együttműködésén alapulhat. XXIII. János pápa csodálatos ablaknyitása, a II. Vatikáni zsinat határozatai, a legutóbbi Püspöki Szinódusnak a zsinati határozatokat megerősítő döntései mind azt igazolják, hogy az egyház megújulása érdekében egyedül járható út, hogy egyházunk alapsejtjeiben, igy az egyház- községekben is testvéri közösségben működjenek együtt papok és világiak. A következőkben Székesfehérvár egyik peremkerületi egyházközségének életén keresztül szeretnék bemutatni egy olyan közösségi modellt, amely úgy gondolom, — a teljesség igénye nélkül is — segíthet egész magyar egyházunkban az annyira szükséges, de sok helyen még teljesen hiányzó, vagy csak kezdeti szakban levő egyházközségi közösségi élet kialakításában, erősítésében. NÉHÁNY ALAPELV. — A gyakorlati élet bemutatása előtt néhány alapelvre szeretnék rámutatni, amelyek tapasztalatom szerint az élő egyházközségi közösségi élet előfeltételei. — a. Egyenrangú testvéri kapcsolat. — A zsinat előtti egyházban magától értetődő volt, hogy minden egyházi tevékenység, a szertartásoktól, szentségek kiszolgáltatásától, tehát a szorosan vett egyházi szolgálattól az anyagi, gazdasági, pénzügyi kérdések intézéséig a papság feladatkörébe tartozott, és az egyházzal kapcsolatos minden témában a pap — hívő kapcsolat lényege az volt, hogy a pap szólt, intézkedett, rendelkezett, — a hívő sereg pedig hallgatta és követte. — Az egyház megújulását szolgáló zsinati szellem fényében az egyébként is — a kor szelleme hatására — önállóvá, öntudatossá vált hívőt ez a kapcsolat nem elégíti ki. Igényt tart arra, hogy őt is meghallgassák, gondolatokat, javaslatokat vethessen fel az egyház életében, önálló tevékenységi területet, önálló alkotási lehetőséget kapjon, azaz egyenrangú partner lehessen minden olyan kérdésben, amely nem a szorosan vett egyházi szolgálathoz tartozik. — Ilyen egyenrangú kapcsolat teremtheti meg és teheti élővé, elevenné az egyházközség közösségi életét. — b. Személyes kapcsolat. — Korunkban az egyházközség életét nem lehet a hívekkel való kapcsolatban adminisztratív úton, írásban, levelezésben, általános jellegű hirdetésekben élővé tenni, legalább is ez semmiképp sem lehet elsődleges módszer. A mai ember nagyon igényli a személyes kapcsolatot, a közvetlenséget, a személyes élményt, gondolatcserét, ezért semmiképp sem lehet írásbeli felhívásokkal megindítani. — A mai embert a templomba és az egyházközségi életbe csak személyes kapcsolatfelvétellel, aggályainak, kételyeinek, gondjainak személyes meghallgatásával, vele való és a vitát is megengedő párbeszéddel, eszmecserével lehet vonzani. A ma embere csak akkor nyerhető meg és tartható meg tartósan az egyház számára, ha sajátmaga meggyőződhet ennek egyedüli helyességéről, boldogító öröméről, ez pedig csak a személyes kapcsolatot tartó egyházi közösségekben lehetséges. — c. Az egyházközségi közösségi élet programjának közös kidolgozása és szervezése. — Ez az alapelv részben folyik az előzőkből. Annak szükségességét rögzíti, hogy a pap az egyházközség jövőbeli életének, programjának, feladatainak kidolgozásánál ne úgy járjon el, 188
