Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 3. szám - KÖRKÉP - Kozma Imre: Közösen az egyház szolgálatában

Pappászentelés. Az egyház papjai az egyházközségekből jönnek. Nagyon fontos tehát a jó egyházközségi szellem. Ha élő s a jövő felé nyitott közösségben élhetnek a fiatalok: ott fel­adataik vannak és különböző szolgálatokat teljesítenek — ez nagyban elősegítheti elhatározásu­kat Isten és az ő népe szolgálatára. Az is fontos az egyházközségben, hogy a fiatalok mikép­pen találják meg helyüket saját családjukban és hogyan teremtenek kapcsolatokat papokkal. A közösség hiteles tanúsága sokkal többet segít a papi utánpótlás ügyében, mint bármi­lyen akció ezzel kapcsolatban. Örömmel üdvözölhetjük azt a kezdeményezést, hogy már nem­csak püspöki templomokban, hanem másutt is van papszentelés. Ez is ébresztgeti a hivatáso­kat. Oltáriszentség. Az Eucharisztia a tulajdonképpeni „közösségi" szentség. Az áldozat bemutatá­sakor válik azzá a közösség, ami: Krisztus Titokzatos Testévé. „Mert egy a Kenyér és sokan egy Test vagyunk" (I.Kor 10,17) A vasárnapi eucharisztikus összejövetel a közösség órája. Még­is sok „szentmiselátogató" (árulkodó szó) a vasárnapi misében csak „kötelességet" lát, vagy személyes jámborságának megnyilatkozását, esetleg vallásos összeszedettségének heti óráját. Valójában pedig a közösség iránti érzék felkeltésének, kifejlesztésének kegyelmi alkalma. Saj­nos, gyakran találkozunk a hívek lelki igényének kielégítésében individuális szempontokkal. Városokban sokszor annyi mise van egy-egy templomban, hogy az igazi közösségi isten- tisztelet lehetetlenné, vagy kérdésessé válik. Jobb két igazi közösségi istentisztelet, mint négy szentmise kínálata ugyanazon létszámnak. S mindez csupán azért, hogy kényelmesebben telje­síthessék vasárnapi kötelezettségüket. Ha azt akarjuk, hogy a szentmise a közösség megnyilat­kozása legyen, figyelembe kell venni mind városban, mind vidéken a megváltozott szokásokat. Ezek vizsgálatába minél több embert be kell vonni. Városokban a legnagyobb nehézséget az anonimitás jelenti. Falvakban pedig a megnyilatko­zástól való viszolygás. Ez akadályozza a közösségi jelleg kidomborítását. Segítségünkre lehet bizonyos szolgálatok felélesztése: ajtóban várni az érkezőket, az ismeretleneket eligazítani és számukra helyet biztosítani. A szentmiséhez szükséges kellékek előkészítése; az elmélyülést se­gítő rend megteremtése. A közösség lelkületét kifejező, ill. elmélyítő ének szolgálata (ének­szövegek kiosztása, diavetítés . . .) Általános, hogy a városi ember nem szereti, ha „felülről" szüntetik meg „anonimitását". Rá kell bízni, hoav feladja-e a távolságot, vagy sem. Viszont ezt meg kell könnyíteni számára. Nagy felelősség hárul ezzel kapcsolatban a papra, aki légkört teremthet. A szentmise utáni idő is jól felhasználható. Alkalom a találkozásra, beszélgetésre, egymás megismerésére, új tagok bemutatására, vendégek megszólítására. Sajnos, templo­maink berendezése (padok) eléggé megnehezíti a kapcsolatteremtést. Az ebből származó me­revséget valamelyest oldja a „kéz-a-kézben" imádkozás (Miatyánk). Az elmondottak után sem hallgathatom el, hogy minden próbálkozás ellenére sokszor egymás számára ismeretlen, vagy lelki értelemben idegen emberek vesznek részt az ún. közösségi istentiszteleten. Nagyon fontos, hogy ilyen esetekben is hangsúlyozza az igehirdetés, ill. a pap minden más megnyilat­kozása, hogy mindenkit egybefűz a közös hit és a közös áldozat. A közös ima és ének pedig érzékeltesse ezt az egyházi közösséget. — A következő jelenséggel is szembe kell nézni: a nagyvárosok mamut egyházközségeinek árnyékában spontán támadt igény arra, hogy az Eucharisztiát kisebb körben, közösségben ünnepeljék. Mondják: ott igazibb a találkozás az Úr szavával és a testvéri szeretet gyakorlása is valószínűbb. Ezek a kiscsoportos misék jó natással lehetnek az egész helyi egyházra, a vasárnapi közösségi áldozatra. Ott is bátrabb és tevéke­nyebb lesz a részvételük. Ne idegenkedjünk ettől, ha ez templomi keretekben történik. — Még egy megjegyzés: A papnak tudnia kell, mit jelent az, hogy egy közösség elöljárója és ezt a többiekben is tudatosítania kell. Am éppen az Eucharisztia ünneplésénél van lehetősége arra, hogy teret engedjen a szolgálatok sokféleségének a közösségben. Ne maga tegye azt, amit a közösség más tagjai is megtehetnek. A Zsinat egyházképéhez alapvetően hozzátartozik a világiak szerepének újrafelfedezése. A világi hívek a papsághoz hasonlóan cselekvő küldetést hordozó tagjai az Egyháznak. A történe­lem folyamán ez nem volt mindig ilyen nyilvánvaló. Ahhoz, hogy a világiak felelősségtudata kibonatkozzék, elengedhetetlenül szükséges az egyházi vezetők, s elsősorban a helyi lelki- pásztorok segitőkészsége. A helyi egyházi vezető feladata a kezdeményezések felkarolása és azok harmonikus beillesztése a közösség munkájába. A figyelmeztetés nekünk is szól: „Az Egyház nem született meg igazán, élete még nem egészen Krisztus jele az emberek között, ha a hierarchia mellett nincs ott, nem tevékenykedik a világiak rétege." 174

Next

/
Oldalképek
Tartalom