Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Békés Gellért: Eucharisztia és az egyház egysége
ség teljes újszövetségi misztériuma: az egyházi közösség ebben az üdvösségben részesül, hogy odaadhassa magát Krisztussal az Atyának. PNEUMATOLÓGIAI ÉS SZAK RAM ENTÁLIS ÖSSZEFÜGGÉS. Ezen a ponton elkerülhetetlenül felvetődik a „hogyan" kérdése. Hogyan valósulhat meg az üdvösség újszövetségi misztériumának a jelenléte az Eucharisztiában? Miképpen válhat a megemlékezés jelenlétté? A dokumentumok azzal válaszolnak erre a kérdésre, hogy rámutatnak az Eucharisztiának a Szentlélekhez való viszonyára. A Lima-dokumentum 14. pontjában világosan kimondja, hogy a keresztre feszitett és feltámadt Krisztust a Szentlélek teszi jelenvalóvá az Eucharisztiában. Kétségtelen, hogy ez a jelenlét, a krisztusi rendelés szerint, az Úr szavainak elismétlésével, az ún. „szerzési igék" által jön létre. Az egyházi hagyomány szerint ezeket az igéket felszentelt papnak kell elmondania a kenyér és bor fölött. Ám a pap szavainak „teremtő" erőt nem merőben az egykor történt krisztusi rendelés ad, hanem a creator Spiritus, Krisztus teremtő és éltető Lelke: isteni mivoltában egyedül ő képes Krisztus történeti szavait jelenben ható erővé tenni. A pap feladata az anamnesis: ő emlékezik meg arról, amit az utolsó vacsorán tett az Úr, s a megemlékezés keretében ö mondja ki a szerzési igéket. De előtte — Így a nyugati hagyományban — kérnie kell a Szentlelket, hogy ő valósítsa meg azt, amiről megemlékezés történik. A Szentléleknek ez a meghívása, az epiklesis, a római kánonban bennfoglaltan (Quam oblationem . . .), az újabbakban kimondottan is szerepel a prex eucharistica (anaphora) szövegében. Az Eucharisztia ünneplésének ez az epikletikus jellege egészíti ki és teszi teljessé az anamnetikus mivoltát. A kettő, a krisztusi rendelés nyomán történő megemlékezés és a Szentlélek teremtő ereje együttesen változtatja át a kenyeret Krisztus testévé, a bort Krisztus vérévé, mert — amint a dokumentumok mondják — a jelenben a Szentlélek ereje teszi élővé és hatékonnyá Krisztus szavát.17 Az Eucharisztiának ezt a pneumatológiai vonatkozását nyilvánvalóan ki kell egészíteni a szakramentális meggondolással, mert a krisztusi jelenlét nem merőben spirituális, hanem szentségi jelekben megvalósuló reális praesentia: a Szentlélek ereje a kenyér és a bor jeleiben teszi jelenvalóvá a krisztusi misztériumot. Ennek az Úr személyéhez kapcsolódó jelenlétét valamennyi dokumentum vallja. A Lima-dokumentum azonban a 13. pontjához írt kommentárban nyíltan beszél arról a különbségről, amely e jelenlét értelmezésében fennáll az egyházak között. A katolikus és ortodox hagyomány szerint, amit több anglikán és némely protestáns teológus is követ, a kenyér és a bor, mégha titokzatos módon is, de valóságosan Krisztus testévé és vérévé válik. Más egyházak, jóllehet hisznek Krisztus valóságos jelenlétében, ezt a jelenlétet nem kötik szorosan a kenyér és bor jeléhez. Ezt a kérdést az egyházaknak egymás közt a dialógus folyamán még tisztázniuk kell. Katolikus teológus az ökumenikus párbeszédben nyilvánvalóan arra törekszik, hogy világosan megfogalmazza egyháza álláspontját. A hagyományos egyházi tanítás, Keleten is Nyugaton is kifejezetten állítja, hogy a krisztusi jelenlét bizonyos átváltozás (metabole) eredménye. Ezt az átváltozást, amely nyilván nem fizikai értelmű, a skolasztikus teológia metafizikai értelemben magyarázta: a kenyérnek és bornak nem fizikailag megtapasztalható valósága, hanem belső lényege, szubsztanciája változik át. Ennek a tanításnak hivatalosan megfogalmazott formája a trentói zsinat vonatkozó dogmája, amit a transsubstantiatio szakkifejezés jelöl.18 Erről a szakkifejezésről szólva az anglikán—katolikus dokumentum különbséget tesz az átváltozás ténye és annak a módja között és megállapítja, hogy a mai katolikus teológia értelmezése szerint ez a szakkifejezés az átváltozás tényét szögezi le, de nem akarja annak a módját megmagyarázni. Ez a megállapítás helyesnek tűnik, annál is inkább, mert a hagyomány mindenkor szoros értelemben vett misztériumnak (mysterium stride dictum) tekintette az eucharisztikus átváltozást és annak eredményét, a valóságos jelenlétet. Magát az átváltozást semmiképpen sem fizikai folyamat, hanem csakis teremtői aktus eredményeként lehet elgondolni. Ebben az értelemben válaszol az ellenvetésekre az anglikán—katolikus dokumentumot kiegészítő és a felvetődött kérdéseket tisztázó irat. Ami ebben a dokumentumban újszerű és meggondolandó, az az eszkatologikus újjáteremtés eszméje: az átváltoztatást úgy értelmezi, mint ennek az újjáterem- tésnek szentségi jelekben történő elővételezését.19 A katolikus—luteránus dokumentum 51. pontjában szintén szó esik az Eucharisztia teológiai értelmezése közti különbségről. Luteránus részről elfogadják azt a felfogást, hogy a valóságos jelenlét a Szentlélek ereje és a „teremtő ige" által valósul meg. A transsubstantiatio tana ugyan idegen a lutheri hagyományban, de abban az esetben, ha ez az átváltozás tényét és nem a módját jelöli, nem látnak okot a visszautasítására.20 Az üdvtörteneti meggondolásból már kitűnt, 13
